A nyíregyházi állatpark
Tokaji kirándulásunk alkalmával felkerestük Nyíregyházát, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyét. Ez a város többek között az állatkertjéről is híres.
Virágkarnevál
Augusztus 20-án Debrecenben jártam. Náluk az a szokás, hogy minden évben az államalapításunk ünnepén Virágkarnevált rendeznek.
Debreceni Református Kollégium
Augusztusban megtekinthettem az ország legrégibb, folyamatosan működő oktatási intézményét.
Indián tábor Káváson
Szeptember 26-án ebéd után vonattal érkeztünk Zalaszentgyörgyre. Innen gyalogosan jutottunk el Kávás településig.
DÖK gyűlés vetélkedővel
Iskolánk diákönkormányzata játékos beszélgetésre hívta Pácsonyi Imre urat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ zalaegerszegi tankerületi igazgatója október 9-én látogatott el hozzánk. A diskurzusra iskolánk igazgatóját, Mátai Ferencet is vártuk.
Hupikék törpikék 2.
Édesapámmal néztük meg a Hupikék törpikék 2 című filmet.
Mányoki Attila
Október másodikán meglátogatta iskolánkat Mányoki Attila hosszútávúszó.
Kékes
Magyarország legmagasabb pontja az Északi-középhegységben, a Mátrában található. Az 1014 méteres csúcsot nemzeti színűre festett kő jelzi.
Edzőtáborban
A nyár a sportolóknak nem csupán a pihenésről szól. Így vagyok ezzel jómagam is -csakúgy mint tavaly, idén is atlétika edzőtáborban voltam Balatongyörökön.
Főhajtás
Az 1848-49-es szabadságharc bukása nemzetünk történetének sötét lapjaira íródott.

