Zászlóavatás
Megtisztelő volt a számunkra, hogy a 10.a osztályból négyünkre bízták az 1848-as honvédzászló korhű másolatának elkészítését. A lobogót egy történelmi album képe alapján textilfestékkel festettük egy nagy vászonra.
Sudoku verseny
A SUDOKU egy 9 x 9 cellából álló rács. A rács 9 kisebb, 3 x 3-as blokkra oszlik, amelyben elszórva néhány 1-től 9-ig terjedő számot találunk. Az üres cellákat a játékosok töltik ki saját számaikkal úgy, hogy minden vízszintes sorban és függőleges oszlopban, és a 3 x 3-as blokkban az 1-től 9-ig terjedő számok pontosan egyszer szerepelhetnek.
Városi versmondó verseny
November 19-én izgatottan indultunk el a Deák Ferenc Megyei Könyvtárba az Ady versmondó versenyre. A város és városkörnyék legügyesebb diákjaival találkozhattunk. Ebben a tanévben Orbán László és én képviseltük az iskolánkat.
„Itt kiköthetsz!”
Kis csapatunk egy közösségépítő és – teremtő program keretében meghívást kapott egy izgalmasnak ígérkező kirándulásra. Egy októberi szép nap reggelén 8 óra körül indultunk a Diák-sziget szervezésében létrejött környezetvédelmi útra, amely kb. egy óráig tartott, de ez sem volt unalmas, mert megismerkedtünk a város többi iskolájából érkezett diáktársainkkal.
Alsós iskolagyűlés
November 22-én reggel ünneplőbe öltözve készültünk az iskolagyűlésre, melyen Ady Endrére, iskolánk névadójára emlékeztünk.
„Három napig újra kisgyermekek lehetünk…”
A múlt héten három alkalommal óvodásoknak játszottuk el a Mesebál című zenés gyermekdarabot. A történetben négy testvér a szülők távollétében beszélget mindenféléről, ami egy óvodást érdekelhet. Szóba kerültek a meseszereplők, a békakirály, a hős kisegér és a kis póni is.
Jubileumi koncert (Videó)
Fenállásának 55 éves jubileumát ünnepelte szombaton 2 előadással a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és a Városi Vegyeskar.
Karácsonyvárás Botfán (Videó)
Hagyományos karácsony előtti összejövetelt tartottak a hétvégén Botfán. Az est hangulatát többek között a legkisebbek műsora színesítette, de a helyiek kirukkoltak jófajta saját termésű borokkal, illetve saját készítésű süteményekkel is.
Szent Este várás a Betlehemnél!
2012. december 24-én (hétfőn) 14,00-16,00 óra között élő karácsonyi muzsika mellett bejglivel várjuk a Zalaegerszegi Betlehem látogatóit a Polgármesteri Hivatal előtti téren, ahol a kicsiknek lehetőségük lesz közelebbről megismerkedni, azaz „csacsigolni” Mózessel, a betlehemi csacsival.
Navracsics Tibor Zalaegerszegen (Videó)
Zalaegerszegen tartott előadást az önkormányzatok adósságrendezéséről ma Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A fórumon elhangzott: a kormány mindenképpen tehermentesíteni akarja az önhibájukon kívül adósságcsapdába került településeket.

