Gyerekek gyújtottak gyertyát
A Dísz téri Aranykapuban a város adventi koszorúján is fellobbant az első gyertyaláng. A szervezők jó érzékkel ehhez az ünnepélyes gesztushoz gyerekeket kértek fel, méghozzá a Zalaegerszegi Nagycsaládos Egyesület tagjait. Iványi Ildikó, aki hosszú évek óta tölti be az elnöki posztot a szervezetnél, mondott néhány szót az advent eredetéről, majd a gyerekek meggyújtották az első gyertyát.
Hiszi a piszi!
Tréfás, hazug, hazudós, csaló, kópé és bugyuta mesék váltották egymást a József Attila Városi Könyvtárban, ahol is az Országos Gyermekkönyvhét alakalmából rendeztek mesemondó versenyt. A résztvevő városi és városkörnyéki alsós diákokat két korosztályra bontva hallgatta meg a pedagógusok alkotta zsűri. Ez alkalommal nem volt fárasztó a 15 iskolából érkezett tanulókra fülelni, hiszen a bírák, a közönség és a gyerekek jókat derülhettek egész délelőtt a képtelenebbnél képtelenebb történetek hallatán.
Továbbra is hibátlan mérleg
Kecskemét i KSE – Zalakerámia ZTE 80-86 (28-17, 19-19, 19-26, 14-24) NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés. Kecskemét, 1000 néző. Jv.: Hartyányi, Frányó, Győrffy. Kecskemét: Wittmann (8/6), Marciulonis (17/9), Tóth N. (3) Dale(18/3), Johnson(20/3). Csere: Bolics (12/3), Csorvási, Dénes (2). Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.
Más befejezésben reménykedtünk
Debrecen – ZTE 5-3 (5-3) NB I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Debrecen, 3000 néző. Játékvezető: Iványi. Asszisztensek: Albert, Márkus. Gólszerzők: Varga J. (3.), Oláh (9.), Szakály P. (17.), Komlósi (24.), Coulibaly (41.) ill. Balázs (18.), Rudnevs (22.), Todorovics (30., 11-esből). Sárga lap: Fodor (23.) Ramos (28.) ill. Todorovics (44.), Magasföldi (81.).
Az első 8 között a Kutyakölykök
A Csillag születik tehetségkutató verseny szombati középdöntőjén ismét bizonyított a zalaegerszegi Kutyakölykök csapata, így továbbjutottak a harmadik elődöntőbe. Lipusz András, Tuboly József, Tuboly Tamás, Tóth Jenő és Kulcsár Bálint alkotta táncos csapat Rejtő Jenő világát, hozta a színpadra, a néptánc és a humor keverékével.
Összefogás, adomány, kapcsolatépítés
Vidám hétvégét tudhat maga mögött a Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Petőfi Székhelyiskolájának szülői munkaközössége, legalábbis akik részt vettek az intézmény alapítványi bálján. A jó közösségi légkör egyik jeleként, a válság ellenére nagyobb létszámban jelentek meg a támogató szülők, mint a korábbi évben, nyugtázta örömmel Makovecz Tamás igazgató.
Szülinapi gála a sportcsarnokban
Az egerszegi városi sportcsarnokban ünnepelte 20 éves születésnapját a Magyar Speciális Olimpia Szövetség. A megnyitót követően integrált akadályversenyt láthattak az érdeklődők. A kulturális műsort követően volt kiváló kosárlabdázókkal (a körmendi Zsebe Ferenccel és Szalay Györggyel, az egerszegi Bodrogi Csabával) játszhattak a gyerekek. A csapatban helyet kapott Fábián László egykori kiváló öttusázó is, aki tagja a speciális szövetség vezetésének.
Magabiztos győzelem
BEAC Újbuda – ZTE NKK 60-90 (19-28, 14-17, 12-22, 15-23) NB I-es női kosárlabda mérkőzés. Budapest, 100 néző. Jv.. Fekete, Makovsky. BEAC: Csicsai (12), Zsámár (12), Horváth (3), Pusztai (2), Szamosi (5/3). Csere: Magyar Brigitta (8/6), Magyar Boglárka (7), Kisvári (7), Cseh-Szombati (2), Grú (2), Mészáros. Vezetőedző: Balogh Judit.
Sókerámiák az Apáczai ÁMK-ban
„Tésztacsodák”, azaz sókerámiákból készült bemutató adhat ötleteket ügyes kezűeknek az egyedi ajándékkészítéshez. Takácsné Óvári Edit óvónő alkotásaiból november 25-én nyílt kiállítás az Apáczai ÁMK-ban.
Ünnepi készülődés
Feldíszítették a polgármesteri hivatal előtt a 12 méteres ezüstfenyőt, a mindenki karácsonyfáját. Az égősorok mellett a Csillagközi óvoda munkaközösége által készített díszek kerültek az ágakra.

