Hírek

Zalaegerszeg címer

Hármas összefogás az idegenforgalomért

A Magyar Turizmus Zrt. németországi, ausztriai és csehországi külképviseletei is részt vettek a „XI. Turisztikai Összefogás Zala megyében” című idegenforgalmi konferencián. Zalaegerszegen, az Arany Bárány Hotel télikertjében megrendezésre kerülő eseményen a hazai és a határon túli vendégeket dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntötte. Mint fogalmazott, Zala megye és Zalaegerszeg is elkötelezett az idegenforgalom fejlesztése mellett, és ennek számtalan jele is van a zalai megyeszékhelyen.

(tovább…)

A roma áldozatokra emlékeztek

A roma holokausztra, az emberiség ellen elkövetett halálos bűnökre emlékeztek november 3-án a zalaegerszegi vasútállomásnál lévő emlékhelyen. Hatvanöt évvel ezelőtt ezen a napon indultak, a nyolc mozdony húzta, emberekkel zsúfolt vagonok Komáromba. Onnét a szerencsésebbek visszatérhettek, mások Auswitzba leltek szörnyű halált, idézte fel az eseményeket Gyutai Csaba alpolgármester.

(tovább…)

Van elég óvodai férőhely

A zalai megyeszékhelyen 70 önkormányzati fenntartású óvodai csoportban 1730 gyermek jár az idei október végi adatok szerint. Emellett a Szent család Óvoda is évek óta fogad gyermekeket. Az intézményi kihasználtság megközelíti a 100 százalékot. Az oktatási törvény a jövő évre vonatkozóan úgy fogalmaz „2010. augusztus 31.-éig valamennyi óvodai neveléssel összefüggő szülői igény teljesítéséhez szükséges feltételt meg kell teremteni.”

(tovább…)

Kórusfesztivál Zalaegerszegen

A Zalaegerszegi Városi Vegyeskar karnagya, Kovács Kata ötlete alapján kezdeményezték a Nyugat-dunántúli Kórusfesztivált, melyet immár második alkalommal rendeztek meg a megyeszékhely hangversenytermében. Meghívásos alapon a veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság, a dombovári Kapos Kórus, a győri Pedagógus Énekkar, valamint a házigazdák léptek színpadra. A szereplők szabadon választott műsora után a koncert zárásaként közösen énekelték el a Szózatot Bárdos Lajos feldolgozásában.

(tovább…)

Ösztöndíj egyetemistáknak

Zalaegerszeg oktatási és ifjúsági bizottsága múlt heti ülésén arról döntött, hogy a Hazavárunk ösztöndíj keretében ebben a félévben 630 zalaegerszegi hallgató utazását támogatja összesen 5.986.150 forinttal. Az ösztöndíj összege az alapján van megállapítva, hogy az adott hallgató melyik felsőoktatási intézményben tanul, vagyis milyen messze jár főiskolára, vagy egyetemre.

(tovább…)

Ígéreteket kérnek számon

Ha az e héten összeülő parlament a központi költségvetés fő számait megszavazza, utána már nem lesz lehetőség lényegi változtatásra. Ezért beszélt sajtótájékoztatóján „utolsó jajkiáltásról” dr. Gyimesi Endre Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője, a város polgármestere. Mint fogalmazott, a költségvetési tervezet szerint az önkormányzati pénzelvonás mintegy 162,5 milliárd forint, amit nem lehet kigazdálkodni. Ez a szűkítés az önkormányzatokon keresztül az embereket hozza nehéz helyzetbe.

(tovább…)

Két negyed után még vezettek

Seat Lami Véd Győr – ZTE NKK 81- 60 (16-22, 24-21, 20-6, 21-11) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Győr, 50 néző. Jv.: Kapitány, Makovsky. Győr: Englert (5/3), Radunovics (22), Fűrész (9/3), Kovács (7/6), Imbergerova (6/3). Csere: Keller (5), Djelmis (21/15), Borovicskova, Horváth Zs. (6). Vezetőedző: Tapodi Péter.

(tovább…)

Népünnepély a stadionban

ZTE – Haladás 3-0 (2-0) NB I bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 7.472 néző. Játékvezető: Solymosi. Asszisztensek: Lémon, Takács. Gól: Rudnevs (9., 26), Pavicsevics (52., 11-ből). Sárga lap: Sluka (90.), ill. Molnár B. (63.), Nagy G. (91.).

(tovább…)

Gól nélkül nem megy

Gyirmót – ZTE II. 1-0 (0-0)
NB II-es labdarúgó mérkőzés. Gyirmót, 300 néző. Jv.: Kovács J. Z. Gólszerző: Tóth N. (72. p.).ZTE II: Sipos – Turcsik (Péter 86. p.), Bozsoki, Kovács G., Panikvar – Polareczki (Legoza 77. p.), Dóczi, Keszei, Illés (Sági 75.p.), Petneházi – Balázs. Vezetőedző: Bán István.

(tovább…)

Robogott a zalai expressz

Zalakerámia ZTE – Falco Szova KC 110-72 (29-12, 28-18, 26-18, 27-24)
NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 2500 néző. Jv.: Bodnár, Pálla, Balogh.ZTE: Hinnant (6), Watson (27/9), Kámán (22/18), Wilson (18/3), Trepák (7/3). Csere: Gáspár (12/6), Tóth Á. (5), Simon (1), Délity (2), Baki (4/3), Horváth B. (3/3). Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai tanácsadó: Patonay Imre.

(tovább…)