Gondolataimat nagy lárma zavarta meg. Kérdezgettem az embereket, hogy mi lehet ez, de ők sem tudták, csak futottak menedéket keresve. Én nem menekülök addig, amíg nem tudom, hogy mi a veszedelem. Benéztem minden utcába, bejártam minden teret, de valahogy mindig elkerültem a riogatót. Megláttam egy embercsoportot kötelekkel és mérges kutyákkal. Odatolakodtam a tömeg közepére, és akkor megláttam a fenevadat. A háta mögé lopóztam, hogy úgy fogjam el. A kutyák rátámadtak, harapdálták, ezért már vérzett a füle, mara, szügye, de még a lába is.

Magamra akartam terelni a figyelmét, ezért kurjongattam és ugráltam. A bika megfordult, kaparta a földet, fújtatott, és mivel piros volt a szeme, tudtam, hogy nagyon dühös, és mindjárt támad. Elszaladtam az út végén álló kereszteződéshez, hogy legyen elég hely a „birkózásra”. Az ellenfelem megiramodott és egyenesen nekem tartott. Magamban imádkoztam Istenhez, hogy segítsen, adjon erőt, mert nagyon izgultam. Éreztem a hideg verejtéket az arcomon.

Amikor már eléggé közel ért, megmarkoltam a szarvát, és egy nagyot rántottam rajta. A fenevad a földre került. Az emberek (már aki nem bújt el), segítettek megkötni, és elvinni a vágóhídra. Estefelé amikor már feldolgozták a szökevényt, a mészároslegények dobtak nekem fizetségül egy darab májat, és el is kergettek onnan. A májat otthagytam, hadd egyék meg a kutyák. Olyan mérges voltam! Hát ez jár az emberek megmentőjének? Szomorúan tovább ballagtam. A városban nem adott senki szállást, úgyhogy a temetőben húztam meg magam.
Kénytelen voltam a hideg sírköveken aludni. Bár amilyen fáradt voltam, hamar elnyomott az álom. A fekete ég csillagmintás takaróval betakart és a szél susogott nekem altatódalt.

Gonda Anna 5.b osztály
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola