keresés a weboldalon

Az aradi vértanúkra emlékeztek Zalaegerszegen is (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Az aradi vértanúkra emlékeztek Zalaegerszegen is (Videó)

2015 október 07 - szerda
Az aradi vértanúkra emlékeztek október 6-án országszerte. Zalaegerszegen a Csány László téren idéztek fel a tragikus eseményeket.

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai. A császári haditörvényszék ítélete alapján, Aradon 1849. október 6-án kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. Ezzel egyidőben Pesten ugyanez lett a sorsa Batthyány Lajosnak, Magyarország első felelős miniszterelnökének. Négy nappal később a kötél általi halálra ítélt, zalai származású Csány Lászlót is kivégezték. Október 6-a 2001-óta a magyar nemzet gyásznapja. A megemlékező beszédet Zalaegerszegen Flaisz Gergő, a Keresztuy Dezső VMK igazgatója tartotta.

Flaisz Gergő megemlékező beszédében hangsúlyozta: óvnunk kell örökségeinket, erényeinket, becsületünket és törekednünk kell nemzeti függetlenségünk megőrzésére.

Az ünnepség végén elsőként a város vezetői koszorúzták meg az emlékhelyet. Ezt követően az ünneplők is elhelyezték az emlékezés virágait.

DZsu/T.S.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: