keresés a weboldalon

Hallgatói fórumot szerveztek a BGF-en (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Hallgatói fórumot szerveztek a BGF-en (Videó)

2015 március 24 - kedd
Második alkalommal rendeztek duális hallgatói fórumot kedden Zalaegerszegen. A rendezvényen az érdeklődők a képzési forma által nyújtott lehetőségekről tájékozódhattak.

Az országban elsőként 2012-ben Zalaegerszegen indult duális képzés a mechatronikai mérnöki szakon. A német mintára átvett oktatási forma 2014 óta a BGF Gazdálkodási Karán érhető el. A Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával szervezett keddi fórumon Dr. Németh Árpád, a Nyugat-magyarországi Egyetem adjunktusa kiemelte: a képzés segítségével a hallgatók a munkaerőpiacon is keresett diplomához juthatnak.

Az említett támogatást évek óta biztosítják a hallgatóknak a város vezetői. Számunkra a legfontosabb cél, hogy a képesítést szerzők később zalai cégeknél kamatoztassák tehetségüket – tette hozzá Vadvári Tibor alpolgármester.

A résztvevők betekintést nyerhettek a hallgatók eddigi munkáiba is. Így például megismerkedhettek a járműfejlesztési projektekkel, és a „Factory X” névre keresztelt megvalósítási versennyel is.

K.Zs./T.S.

Tartalom megosztása: