Mielőtt azonban kimondaná a tiszteletet parancsoló vezetéknevet, legtöbben ilyenkor könyvekből, tollakból barikádot vonnak maguk elé, mazsoláznak az istenek, s imádságok között, esetleg hipnózissal próbálják a szemükkel rávenni az oktatót, hogy ne őket hívja ki felelni. Van olyan is, aki teljesen feladja a harcot, s várja: „hulljon le fejére a bárd”.

Szerencsére a tanár úr egy egészen különös feleletet akar először hallani, az osztály eminensét: Steinmannt, aki példát statuál. 

Ki ne emlékezne ilyesfajta jelenetre tanulmányai során. Hogy csodáljuk az okos tanulókat, ahogy intim párbeszédet folytatnak morcos tanárunkkal, s mi egy mukkot nem értünk belőlük, de kénytelenek vagyunk tovább hallgatni, hiszen megmentett minket a kínos nyöszörgéstől.

Tehát a katedrán folyik a „baráti” beszélgetés. Az osztály mintegy hősként tekint Steinmannra, aki méltó képviselete önmagának a publikum előtt. Mi neki egy kúp? Egy csonka gúla? Azokat még egy Eglmayer is el tudja képzelni. Nemhogy ő, akinek a neve folyton elhangzik az osztálytársai otthonában, ahogy édesapjuk emlegeti őt a legjobb tanulóként, mintha az apák számára is egy példa lenne, s szívesen vennék, ha diskurálna fiúk „a Steinmannal”.

Karinthy Frigyes Tanát Úr, kérem című könyve hűen mutatja be az elmúlt idők diákéletét. Gondoljunk bele, mennyit változott azóta a fiatalság. A tanárok maradtak tanárok, de a tanítványok eldeformálódtak. Mintha egy rossz, törött tükröt tartanánk a korai XX. század felé, s azon át néznénk, mik azok a jellemzők, amiken felettébb változniuk kell korunk gyermekeinek. Példaként hadd említsem a tanár felé irányuló teljes tiszteletet, valamint a Jó tanuló című novellában tapasztalható, a tiszteletből fakadó néma csendet.

Nem csak ezt a novellát, hanem Karinthy egész könyvét ajánlanám mindazoknak, akik szeretik egy csöppet letenni a szintén nagyon érdekfeszítő, ám kötelező olvasmányokat. Esetleg visszaidéznék azokat az időket, mikor a matematika ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint most, csak még sajnos nem tudták elképzelni nélküle az életüket.

Osbáth Márton
Nyugat-magyarországi Egyetem BTK