keresés a weboldalon

Ötvenöt hallgató vette át diplomáját a BGF-en (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Ötvenöt hallgató vette át diplomáját a BGF-en (Videó)

2015 február 20 - péntek
Diplomaosztó ünnepségen köszöntötték a BGF Zalaegerszegi Képzési Karának negyvenegyedik végzős évfolyamát. Ebben a félévben összesen 55 hallgató fejezte be az alap- vagy mesterképzést és vehette át közgazdász diplomáját.

A Budapesti Gazdasági Főiskola Zalaegerszegi Gazdálkodási Karán most azok kaptak diplomát, akik sikeresen teljesítették a januári záróvizsgát. Abban Dr. Halász Imre, a kar dékánja és Sándorné Dr. habil. Kriszt Éva, a BGF rektora is egyetért, hogy az intézmény fennállása óta olyan szakképzéseket biztosít, amelyek a munkaerő piacon is megállják a helyüket.

 

A megyeszékhely vezetőségének nevében Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a végzős hallgatókat. Mint elmondta: büszke arra, hogy Zalaegerszeg olyan oktatási intézményt tudhat magáénak, amely országosan is elismert.

Beledi Szilárd gazdálkodás és menedzsment szakon végzett. Hét éves munkájának gyümölcse, hogy pénteken átvehette azt a dokumentumot, amely bizonyítja, hogy befejezte tanulmányait.

A kar legközelebb júliusban szervez záróvizsgákat. Akkor is közel hatvan végzős hallgatót köszönthetnek majd. Közöttük már ott lesznek az intézmény első közszolgálati szakos végzősei is.

K.K./N.G.

Tartalom megosztása: