keresés a weboldalon

60 éves a Kosztolányi-óvoda

Zalaegerszeg címer
Hírek

60 éves a Kosztolányi-óvoda

2023 november 10 - péntek
Hatvanadik jubileumát ünnepelte a Kosztolányi óvoda. A nagymúltú intézménynél eddig 200 dolgozó és 7000 gyermek fordult meg. Az eseményen felidézték az elmúlt hat évtized legfontosabb eseményeit, majd a mostani és az egykori óvodások műsorát láthatták a jelenlévők.

A vendégeket Radics Bernadett tagóvodavezető köszöntötte, majd Balaicz Zoltán polgármester méltatta az óvoda múltját és jelenét. Önkormányzati kitüntetéssel köszönte meg az intézmény dolgozóinak az elhivatott, lelkiismeretes munkát, amit az elmúlt 60 évben végeztek.

Böjte Sándor Zsolt, a városrész önkormányzati képviselője emlékeztetett: az alapítványi bálok, az átadó ünnepségek és egyéb közös események során az intézménnyel mindig jól tudtak együttműködni. Egyben jelezte, hogy az önkormányzat továbbra is fontos feladatának tekinti az óvoda segítését.

Pődörné Hajdu Ibolya egykori intézményvezető felsorolta azoknak a városszerte ismert tehetségeknek a névsorát, akik az óvoda falai közül kerültek ki. Ezt követően a volt és jelenlegi óvodások kulturális műsora színesítette a rendezvényt.

Az esemény végén az intézmény dolgozói a gyerekekkel együtt születésnapi dallal és tortával ünnepeltek.

S.A./Sz.G.

Fotó: Seres Péter

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: