Zalaegerszeg

Hírek

Keresés a hírekben

2009 december 08 - kedd

Országosan az elsők között

A már megszokottnak számító papírgyűjtési akció mellett idén először kampányszerűen gyűjtötték a használt elemet és az elektromos hulladékot a Petőfi tagiskolában. A Re’lem Nonprofit Kft. felhívása nyomán megrendezett országos verseny több kategóriájában is kitűnő eredménnyel zárt az intézmény, minek köszönhetően a pénzbeli- és tárgyjutalmak sem maradtak el.
bővebben
2009 december 08 - kedd

Kínai vendégek Zalaegerszegen

Az Önkormányzati Minisztérium megkeresésére Zalaegerszeg a nyár folyamán elkészített néhány olyan projekt javaslatot, amely felkeltette kínai befektetők érdeklődését. Ezt követően lehetőség nyílt bemutatkozásra Pekingben és Chongqingban.
A város képviselői a közelmúltban találkoztak a pekingi befektetés-ösztönző szervezet, Kína Tengerentúli Befektetések Hivatala, valamint a chongqingi külkereskedelmi és gazdasági befektetési alap képviselőivel, továbbá Chongqing város önkormányzatának vezetőivel.
bővebben
2009 december 07 - hétfő

Bravúr Szombathelyen

Haladás – Z. Csuti Hydrocomp 3,5:8,5
NB I-es sakkcsapat-mérkőzés. Szombathely.
Bravúros győzelmet arattak a szomszédvárban az egerszegiek. A siker értékét emeli, hogy az elmúlt évekhez képest a zalai oldalon gyengébb csapat ült asztalhoz, mégis nagy különbséggel nyertek, amiért minden játékos dicséretet érdemel. A vendégek hosszú időn után vettek revansot a vasiakon, mivel azok az elmúlt években sok borsot törtek az orruk alá.
bővebben
2009 december 07 - hétfő

Helyes úton

Mikulások terelgették a helyes útra a gyerekeket, a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club december 6-i Télapókereső versenyén a zalaegerszegi Parkerdőben. Közel 100 régi és új résztvevő járta a terepet térképpel a kezében, hogy a 12 ellenőrző pont mellett a 8 elrejtett csoki Mikulást is megtalálják.
bővebben
2009 december 06 - vasárnap

Méz-főváros Zalaegerszeg (videóval)

A hétvégére a Kárpát-medence méz-fővárosává avanzsált Zalaegerszeg, a háromnapos mézfesztivál idejére. A hatodik alkalommal meghirdetett rendezvény fő helyszíne a Keresztury ÁMK volt, de egy-két programot a belvárosban szerveztek meg. Így a méz lovagrendek látványos felvonulását a Kossuth utcán, fúvósokkal, Mikulással, kisbíróval kísérve.
bővebben
2009 december 06 - vasárnap

Mikulás-parti a belvárosban

Emlékezetes marad kicsiknek és nagyoknak az a vidám hangulat, mely december 5-én délelőtt a zalaegerszegi belvárost jellemezte. Az ok, hogy hintóval járta a Kossuth utcát a Mikulás és a Hótündér, Mutyi bohóc társaságában.
bővebben
2009 december 06 - vasárnap

Azért

Sorra tűnnek fel az Aranykapu színpadán a városi iskolák csapatai. Advent második hétvégéjén a Zrínyi-gimnázium különös stílust képviselő leányzenekara, az Azért együttes szórakoztatta a fázós este közönségét.
bővebben
2009 december 06 - vasárnap

Vereség, de továbbjutás

Podbrezova (szlovák) – ZTK FMvas 5:3 (3873:3788) Bajnokok Ligája férfi tekemérkőzés, a 8 közé jutásért. Podbrezova.
bővebben
2009 december 06 - vasárnap

Tabellaszomszédok csatája

ZTE NKK – BSE 70-68 (21-19, 13-16, 16-15, 20-18) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 150 néző. Jv.: Kapitány, Gelencsér. ZTE: Bukovszki (7/3), Szélesy (15/9), Rasheed (6), Hersics (9/9), Crasnoscioc (20/3). Csere: Ambrus (11/3), Szalay (11/2). Vezetőedző: Gáll Tamás.
bővebben
2009 december 06 - vasárnap

Nagy csatában

Zalakerámia ZTE – Szolnok 88-84 (25-22, 17-20, 23-23, 23-19) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 2300 néző. Jv.: Cziffra, Pálla, Farkas. ZTE: Hinnant (24/6), Watson (17/3) Kámán (23/12), Wilson (6), Trepák (12/3). Csere: Tóth Á. (4), Baki (2), Simon. Vezetőedző Völgyi Péter. Szakmai tanácsadó: Patonay Imre.
bővebben
2009 december 05 - szombat

Év végi kiállítás

Az idei év utolsó kiállítójaként Tóth Henrietta rajzait tekinthetik meg az érdeklődők a József Attila Városi Könyvtár gyermekrészlegében a „Megmutatom magam” sorozat részeként. A Landorhegyi – Pais Általános Iskola negyedik osztályos tanulója munkáit szemlélve az alapos aprólékosság, a kitűnő mozaiktechnika, a színek világában való bátor megmerítkezés köszön vissza a főként filctollal készített képeken.
bővebben
2009 december 05 - szombat

Megérkezett a kertvárosi Mikulás

Az Apáczai ÁMK-ban gyülekezett péntek este a kertvárosi aprónép, abban a reményben, hogy bár még kettőt kell aludni addig, talán mégis megláthatják a környéken járó Mikulást. A találkozó sikerült és ajándékcsomagot is kaptak a körzetben élő hátrányos helyzetű gyerekek a településrészi önkormányzat, a polgármester és névtelen adakozók jóvoltából.
bővebben
2009 december 05 - szombat

Parkolóavatás a Landorhegyen

Térköves parkolót és megszépült környezetet kaptak ajándékba a Télapótól a Landorhegyi út 22. B ház lakói. A 11 millió forintos beruházást, mely során 25 autót befogadó, aszfaltos parkoló kiépítése, új közvilágítási oszlopok kihelyezése, járda átépítés, és vízelvezető rendszer rekonstrukció valósult meg december 4-én avatta fel dr. Gyimesi Endre polgármester, Panácz Antal a településrészi önkormányzat vezetője és a tervező cég képviselője.
bővebben
2009 december 05 - szombat

Inkubátorház épül Zalaegerszegen

Miután Zalaegerszeg önkormányzata sikeresen szerepelt az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán, az elnyert több mint 330 millió forintos támogatással már novemberben megkezdődhettek az inkubátorház építési munkálatai. Az ünnepélyes alapkőletételre az Északi Ipari Zónában került sor.
bővebben
2009 december 03 - csütörtök

A városháza hírei

Hatodik alkalommal keresi az MTV Az Év Települését a Főtér című magazinműsor nézőinek a segítségével. Az idén tizenegy város vehet részt a játékos versengésben, köztük Zalaegerszeg is. A részletek és további városházi információk az alábbiakban.
bővebben
2009 december 02 - szerda

Győzelem a szezonzárón

ZTE FC – Kaposvári Rákóczi 3-1 (2-0) Ligakupa labdarúgó mérkőzés. Zalaegerszeg, 150 néző. Jv.: Király. Gólszerzők: Prince (1., 61. p.), Balázs (4. p.), illetve Markovics (51.p.). ZTE: Sipos – Kocsárdi (Turcsik 61. p.), Miljatovics, Kovács, Máté – Magasföldi (Sluka 67. p.), Barna (Petneházi 67. p.), Kamber (Kocsis 46.p.), Illés (Horváth A. 55. p.) – Balázs, Prince. Vezetőedző: Csank János.
bővebben
2009 december 02 - szerda

Tucsni András az első helyen

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsága 2009. szeptemberében pályázatot írt ki a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatói állásának betöltésére. A felhívásra négy pályázat érkezett, de az egyik igazgató-jelölt visszavonta a pályázatát.
bővebben
2009 december 02 - szerda

Kerámia-párbeszéd

A Gébárti Nemzetközi Művésztelep elmúlt három évének anyagából nyílt tárlat a Keresztury ÁMK Gönczi Galériájában. Az 1992 óta működő alkotótelep időnként profilt vált, szobrászok, festők, fafaragók, keramikusok gyűlnek össze, a művészeti vezető meghívására. Az utóbbi három évben ezt a posztot Nagy Johanna töltötte be, K. Krawczun Halina művészeti vezetővel együtt munkálkodva, hazai és külföldi alkotóknak kínálva lehetőséget a bemutatkozásra, egymás megismerésére.
bővebben
2009 december 01 - kedd

Ádám jól fújja

Az ország legjobb trombitásai között jegyzik a zalaegerszegi Vörös Ádámot. Jelenleg a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola végzős növendéke a megyeszékhelyi Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskolában kezdte a hangszertanulást, egészen pontosan 6 éves korában a szülői házban, merthogy zenész család sarja.
bővebben
2009 december 01 - kedd

Országos Kötélugró Bajnokság Zalaegerszegen

November végén Zalaegerszeg adott otthont az Országos Kötélugró Bajnokságnak. A Liszt-iskola tornatermében 13 csapat állt rajthoz serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportban, gyorsasági és szabadon választott két köteles csapat gyakorlat kategóriákban. Ferenczy Csaba, a MAKÖSZ elnöke elmondta, tapasztalata szerint, mind a verseny, mind a szabadidős sport terén visszaesés van az utóbbi években, bár jelenleg betegség miatt mondták vissza többen a részvételt.
bővebben
2009 december 01 - kedd

Iskolakóstolóra invitálják az ovisokat a Lisztbe

KEDVES LEENDŐ ELSŐSÖK! Szeretettel hívunk benneteket játékos foglalkozásra, kölcsönös ismerkedésre december 5-én a LISZT FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLÁBA.
bővebben
2009 december 01 - kedd

Tarka lepke 1

Tarka lepke, kis mese címmel vers és prózamondó versenyt rendeztek az Apáczai ÁMK-ban. A városi és városkörnyéki iskolákból közel negyven 3 – 6. osztályos kisdiák nevezett bármely szabadon választható művel.
bővebben
2009 november 30 - hétfő

Felvétel mechatronikai mérnöki szakra

Nyugat-magyarországi Egyetem – Faipari Mérnöki Kar – Gépészeti és Mechatronikai Intézet – Zalaegerszegi Műszaki Képzési és Kutatási KözpontFelvételt hirdet a 2010/2011-es tanévre, nappali tagozatra BSc szintű MECHATRONIKAI MÉRNÖKI szakra zalaegerszegi székhelyen3,5 éves képzés, 40 államilag finanszírozott és 20 költségtérítéses hely
bővebben
2009 november 30 - hétfő

Gyerekek gyújtottak gyertyát

A Dísz téri Aranykapuban a város adventi koszorúján is fellobbant az első gyertyaláng. A szervezők jó érzékkel ehhez az ünnepélyes gesztushoz gyerekeket kértek fel, méghozzá a Zalaegerszegi Nagycsaládos Egyesület tagjait. Iványi Ildikó, aki hosszú évek óta tölti be az elnöki posztot a szervezetnél, mondott néhány szót az advent eredetéről, majd a gyerekek meggyújtották az első gyertyát.
bővebben
2009 november 30 - hétfő

Hiszi a piszi!

Tréfás, hazug, hazudós, csaló, kópé és bugyuta mesék váltották egymást a József Attila Városi Könyvtárban, ahol is az Országos Gyermekkönyvhét alakalmából rendeztek mesemondó versenyt. A résztvevő városi és városkörnyéki alsós diákokat két korosztályra bontva hallgatta meg a pedagógusok alkotta zsűri. Ez alkalommal nem volt fárasztó a 15 iskolából érkezett tanulókra fülelni, hiszen a bírák, a közönség és a gyerekek jókat derülhettek egész délelőtt a képtelenebbnél képtelenebb történetek hallatán.
bővebben
2009 november 29 - vasárnap

Továbbra is hibátlan mérleg

Kecskemét i KSE – Zalakerámia ZTE 80-86 (28-17, 19-19, 19-26, 14-24) NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés. Kecskemét, 1000 néző. Jv.: Hartyányi, Frányó, Győrffy. Kecskemét: Wittmann (8/6), Marciulonis (17/9), Tóth N. (3) Dale(18/3), Johnson(20/3). Csere: Bolics (12/3), Csorvási, Dénes (2). Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.
bővebben
2009 november 29 - vasárnap

Más befejezésben reménykedtünk

Debrecen – ZTE 5-3 (5-3) NB I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Debrecen, 3000 néző. Játékvezető: Iványi. Asszisztensek: Albert, Márkus. Gólszerzők: Varga J. (3.), Oláh (9.), Szakály P. (17.), Komlósi (24.), Coulibaly (41.) ill. Balázs (18.), Rudnevs (22.), Todorovics (30., 11-esből). Sárga lap: Fodor (23.) Ramos (28.) ill. Todorovics (44.), Magasföldi (81.).
bővebben
2009 november 29 - vasárnap

Az első 8 között a Kutyakölykök

A Csillag születik tehetségkutató verseny szombati középdöntőjén ismét bizonyított a zalaegerszegi Kutyakölykök csapata, így továbbjutottak a harmadik elődöntőbe. Lipusz András, Tuboly József, Tuboly Tamás, Tóth Jenő és Kulcsár Bálint alkotta táncos csapat Rejtő Jenő világát, hozta a színpadra, a néptánc és a humor keverékével.
bővebben
2009 november 29 - vasárnap

Összefogás, adomány, kapcsolatépítés

Vidám hétvégét tudhat maga mögött a Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Petőfi Székhelyiskolájának szülői munkaközössége, legalábbis akik részt vettek az intézmény alapítványi bálján. A jó közösségi légkör egyik jeleként, a válság ellenére nagyobb létszámban jelentek meg a támogató szülők, mint a korábbi évben, nyugtázta örömmel Makovecz Tamás igazgató.
bővebben
2009 november 28 - szombat

Szülinapi gála a sportcsarnokban

Az egerszegi városi sportcsarnokban ünnepelte 20 éves születésnapját a Magyar Speciális Olimpia Szövetség. A megnyitót követően integrált akadályversenyt láthattak az érdeklődők. A kulturális műsort követően volt kiváló kosárlabdázókkal (a körmendi Zsebe Ferenccel és Szalay Györggyel, az egerszegi Bodrogi Csabával) játszhattak a gyerekek. A csapatban helyet kapott Fábián László egykori kiváló öttusázó is, aki tagja a speciális szövetség vezetésének.
bővebben