Zalaegerszeg

Hírek

Keresés a hírekben

2010 január 14 - csütörtök

Irány a sítábor!

Ha tél, akkor sítábor. Számos iskola indítja útnak diákjait e napokban a testnevelő tanárok kíséretében, hogy közösen hódoljanak eme népszerű téli sportágnak. Lapunknak éppen az ötödik-hatodikos petőfisek rajtját sikerült lencsevégre kapni.
bővebben
2010 január 14 - csütörtök

Letették a zalaegerszegi Infocentrum alapkövét

Ünnepélyes keretek között került sor a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) zalaegerszegi intézetében az Infokommunikációs Centrum alapkőletételére. Az eseményt megelőzően sajtótájékoztató keretében Sándorné Kriszt Éva, a BGF rektora elmondta: a szeptemberre elkészülő, korszerű oktatási központ egy meglévő épület átalakításával és bővítésével jön létre és helyet ad a térségben működő felsőoktatási intézmények közös regionális tudásközpontjának is.
bővebben
2010 január 13 - szerda

A városháza hírei

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívjuk Önöket a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezendő városi programokra. Január 21-én a Keresztury Dezső ÁMK-ba kiállításra invitáljuk az érdeklődőket, január 22-én pedig más programok mellett ünnepi gálaestre a Hevesi Sándor Színházba. Kedves Látogatóink, a kétnapos kultúra napi rendezvényről, valamint más városházi információkról az alábbi linkekre kattintva olvashatnak.
bővebben
2010 január 12 - kedd

Digitális röntgenpark a megyei kórházban

Mint arról már beszámoltunk, a Zala Megyei Önkormányzat 200 millió forint visszatérítendő támogatást nyújtott a zalaegerszegi megyei kórháznak abból a célból, hogy hagyományos röntgenparkját digitális röntgenparkra cserélje, kiépítse a digitális archiválási rendszerét, valamint a központi sterilizáló részére plazma-sterilizátort vásároljon. A kórház tájékoztatása szerint 2010. január 13-tól elkezdődnek a digitális rendszer kialakításával kapcsolatos átalakítások.
bővebben
2010 január 12 - kedd

Egy tantárgy elismertségéért

Országos életvitel verseny rendezési jogát nyerte el Zalaegerszeg, illetve a Belvárosi Általános Iskola. A program felelőse Pintér Györgyike, a Technikatanárok Országos Egyesületének tagja, akit a közelmúltban tüntetett ki a szakma Technikai Nevelésért Emlékplakettel. Nem ez lesz az első országos lélegzetű rendezvény, mely a nevéhez köthető, hiszen rendezett már versenyt és tanárok számára konferenciát is. Tényleges szakmai munkájának befejezése előtt egy kis „hab a tortának” tekinti a tavaszi döntőt, melyre már elkezdődött a készülődés.
bővebben
2010 január 11 - hétfő

A városháza hírei

Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött esztendők, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepélyes keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat. A részletekről és más városházi információkról az alábbi linkeken tájékozódhatnak.
bővebben
2010 január 10 - vasárnap

A vártnál nagyobb különbséggel

Dunaharaszti – Z. Csuti Hydrocomp SK 2,5:9,5 NB I-es sakkmérkőzés. Budapest.
bővebben
2010 január 10 - vasárnap

Sima volt a 13.

Zalakerámia ZTE KK – Salgótarjáni KSE 111-63 (35-13, 24-20, 34-15, 18-15) NB I férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1.500 néző. Jv: Kapitány, Márton, Szabó G. ZTE: Hinnant (7/3), Watson (13/3), Kámán (11/3), Wilson (29/6), Trepák (16). Csere: Tóth Á. (10), Simon (2), Gáspár (9/3), Baki (9/3), Horváth B. (3/3), Bödör, Délity (2). Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai tanácsadó: Patonay Imre.
bővebben
2010 január 09 - szombat

Feladatunk az összefogás!

Szerényebb helyszínen, ám továbbra is méltó környezetben rendezték meg idén a zalaegerszegi önkormányzat hagyományos újévi fogadását. Az Arany Bárány szálló télikertje helyett most a város Dísztermében került sor az eseményre, ahol először Kalmár József és az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület tradicionális újévi áldását láthatta és hallhatta a közönség.
bővebben
2010 január 09 - szombat

Könnyed győzelem

Ceglédi EKK – ZTE NKK 46-99 (10-26, 11-22, 9-25, 16-26) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Cegléd, 100 néző. Jv.: Farkas, Fodor. Cegléd: Lisina (15), Halmi (-), Józan (1), Szabó V. (2), Szabó B. (12). Csere: Nagy (5/3), Liska (5/3), Papp (2), Kiss (4). Edző: Mészárosné Kovács Andrea.
bővebben
2010 január 08 - péntek

Színes ceruzás világban

A zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár gyermekrészlegében a „Megmutatom magam” sorozat részeként, 39-ik kiállítóként Pezetta Lujzi rajzai láthatók január 6. és február 2. között. A Mindszenty iskola másodikosának munkáit osztályfőnöke, Vassné Őri Zsuzsanna ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
bővebben
2010 január 07 - csütörtök

Hócsata vagy amit akartok

A tél hogyan osztja kegyeit, az évenként változó. Mint ahogy az is, kinek mit jelent a kegyes tél. Mást a gyorsaságra vágyó autósnak, a lassú léptekre ítélt idősnek, a gyereknépnek, a veteménynek. A természet álmát alussza, melyhez fehér hópaplan dukál deres ágakkal, hósapkás fenyőkkel, mennyből szálló pihékkel, alácsüngő jégcsapokkal, jégvirágos ablakkal.
bővebben
2010 január 07 - csütörtök

Uniós forrásból

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (KEOP) pályázatán 52,5 millió forintos támogatást nyert a zalaegerszegi városháza fűtésrekonstrukcióra és nyílászáró cserére. A megvalósult projekt záró rendezvényére – ahol a gyakorlatban hőkamerával bemutatták a rendszer pozitív hatását – a polgármesteri hivatalban került sor. A részletekről dr. Gyimesi Endre polgármester számolt be.
bővebben
2010 január 07 - csütörtök

Sportszerek ajándékba

Közel 300 ezer forintot kapott ajándékba a Kertvárosi Általános Iskola a gyermeklabdarúgó szövetségi tagság, illetve futball kupa rendezés okán. A pénzből vásárolt sportszerek, többségében labdák, január 6-án érkeztek meg az iskolába, melyeket fogyóeszközök lévén, folyamatosan állítanak használatba a tanórákon, délutáni foglalkozásokon és edzéseken.
bővebben
2010 január 07 - csütörtök

Zalaegerszegi ajánlat kínai befektetőknek

Jól látható, hogy a világgazdaság egyik legfőbb centruma a milliárdos lélekszámú Kína, amelynek gazdasági teljesítménye az elmúlt évben megelőzte a német gazdaságot. A kínaiak előtt már csak Japán és az Egyesült Államok áll. Gyutai Csaba Zalaegerszeg alpolgármestere azt mondja, kínai útjuk során azt hallották, a két rivális országot is szeretnék megelőzni. A legtöbb fejlesztési forrással rendelkeznek a világon, de Európa még túlságosan nem érdeklődött az ottani lehetőségek iránt, teszi hozzá az alpolgármester, aki dr. Háry Andrással, a Városfejlesztő Zrt. befektetési szakértőjével három napot töltött a közelmúltban, Kínában. A látogatás céljáról, tapasztalataikról és a lehetőségekről kérdeztük Gyutai Csabát.
bővebben
2010 január 06 - szerda

Sportnapra készülődnek a dózsások

Lázas készülődés első lépéseit teszik a napokban a Dózsa tagiskolában. Január végén nagyszabású sportnapot szerveznek a sportcsarnokban, ahová az érdeklődő szülők mellett a belvárosi óvodások és gimnazisták is meghívást kapnak.
bővebben
2010 január 06 - szerda

Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok!

Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött esztendők, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepélyes keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat.
bővebben
2010 január 06 - szerda

Ugráló cipők

Januártól új, marsbeli túrákon is divatosnak tűnő eszköz színesíti a belvárosi általános iskolában a tornaórákat. Ha nem is mérföldjáró csizmát, de ahhoz hasonlóan nem hétköznapi lábbelit, ugráló cipőt ölthetnek a diákok. Ez a nevével ellentétben nem önállóan mozog a gyerekek izmai helyett, bár igaz, hogy speciális kiképzésének köszönhetően kíméli az izületeket. Emellett rövid idő alatt is nagyon intenzív aerob edzést biztosít. A 30 pár cipőn testvériesen osztozik a zalaegerszegi Petőfi- és a Dózsa-iskola. Az első próbát a székhelyiskola nyolcadikosai tehették, Csókáné Molnár Anita tanárnő vezetésével.
bővebben
2010 január 06 - szerda

Elutasították Tucsni András keresetét

A bíróság nem illetékes, nincs hatásköre a kérdésben, a Hevesi Sándor Színház igazgatóválasztásának eljárását a közigazgatási hivatalnak kellene kifogásolnia – ezzel utasította el a Zala Megyei Bíróság dr. Tucsni András keresetét.
bővebben
2010 január 05 - kedd

Alapítványi bál a Csány szakközépiskolában

A fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Csány László Közgazdasági Szakközépiskola szeretettel meghívja és várja a szülőket, volt tanítványokat és minden érdeklődőt 2010. január 30-án (szombaton) 19 órakor kezdődő Alapítványi Báljára.
bővebben
2010 január 04 - hétfő

Akadály-mentesítés Zalaegerszegen

A közelmúltban megtartott városi közmeghallgatáson vetődött fel: hogy áll az akadály-mentesítés a zalai megyeszékhelyen. A felszólaló azt kérdezte, próbált-e már valaki tolókocsival bejutni a városi tűzoltóságon évekkel ezelőtt elkészített rámpán, mert az még egy egészséges embernek is gondot okozna. Mint a válaszban elhangzott, az önkormányzat az intézmények épületeinek akadálymentesítését az elmúlt években kiemelt feladatának tekintette.
bővebben
2010 január 03 - vasárnap

Újévi köszöntő a Dísz téren

A már hagyományos városi újévi ünnepségre ezúttal is több ezren érkeztek a zalaegerszegi Dísz térre, ahol Szabó Vilmos evangélikus lelkész köszöntő szavai után dr. Gyimesi Endre polgármester az elmúlt év sikereiről és kudarcairól, a gazdasági válság okozta nehézségekről szólt a közgyűlés tagjainak jelenlétében.
bővebben
2009 december 31 - csütörtök

BÚÉK, Zalaegerszeg!

Kéményseprőt látni, szerencsét találni – tartja a mondás. Krúdy Gyula Álmoskönyve szerint, aki kéményseprővel álmodik, örömet talál, szórakoztató barátok jövete várható, illetve meghívás egy mulatságba.
bővebben
2009 december 28 - hétfő

Zalaegerszeg: Nyertes pályázat

Megszületett a döntés a Nyugat-dunántúli Operatív Program „Belterületi utak fejlesztése” című kiírásának nyerteseiről. Öt város önkormányzata között több mint 572 millió forint oszlik meg. Zalaegerszeg, Keszthely, Balatongyörök Mosonmagyaróvár és Sárvár projektje egyaránt 75 százalékos támogatásban részesül.
bővebben
2009 december 27 - vasárnap

Bonyolódó színház-ügy

A zalaegerszegi közgyűlés legutóbbi ülésén döntés született arról, hogy 2010. február elsejétől a Hevesi Sándor Színház igazgatói posztját a következő öt évben Besenczi Árpád, a budapesti József Attila Színház színművésze töltse be. Mint ismeretes a zárt ülésen két pályázót hallgattak meg, Besenczi mellett Tucsni Andrást, a teátrum jelenlegi irodalmi vezetőjét. A 28 fős képviselőtestületből 17-en mondtak igent Besenczire. Tucsni András a Zala Megyei Bírósághoz fordult, kérve, állapítsák meg, hogy a városi közgyűlés az igazgatói pályázat elbírálásáról hozott határozata ellenkezik az előadó-művészeti törvénnyel. Azt kéri a bíróság a döntést semmisítse meg. Dr. Gyimesi Endre polgármester és Gyutai Csaba alpolgármester szerint jogszerű döntés született.
bővebben
2009 december 23 - szerda

Karácsony a másság jegyében

A szokásostól eltérő karácsonyi ünnepélyben volt részük a Békeligeti Általános Iskola diákjainak. A hagyományos fellépők mellett vendégek is részt vettek a műsorban, illetve beszámolók hangzottak el a közös készülődés mozzanatairól a gyerekek prezentációjával színesítve.
bővebben
2009 december 23 - szerda

Betlehem a város keleti kapujában

Az adventi rendezvények zárásaként betlehemet emeltek a csácsi városrészben, a Szent István szobor közelében. Az ötlet Király Imrétől, a helyi Évgyűrűk Nyugdíjasklub elnökétől származik. A jászol és a figurák elkészítését a tagok vállalták magukra. Műsorral is készültek ez alkalommal, az idősebb korosztály a Szent Család befogadásának történetét elevenítette fel, az Izsák ÁMK diákjai pedig betlehemes játékot adtak elő.
bővebben
2009 december 23 - szerda

Ismerik a környezetet

Szép sikert könyvelhettek el a hónap során az Eötvös-iskola felsősei. A városi önkormányzat által hirdetett Zala megye és Zalaegerszeg természeti és környezeti értékeit felvonultató versenyen a döntősök közül az első és a harmadik helyet szerezték meg. A nyolcadikasok és hatodikasok alkotta „Kockacukor”, illetve „Tavaszi kankalin” csapatok felkészítője Járiné Lévai Marianna, aki tanítványait már több országos dobogós helyre is jutatta pályafutása során.
bővebben
2009 december 22 - kedd

A városháza hírei

Igazgatói álláshelyek az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben és az Apáczai Csere János Általános Művelődési Központban. A pályázati tudnivalókról az alábbi linkeken tájékozódhatnak.
bővebben
2009 december 22 - kedd

Újévi köszöntő és tűzijáték - útlezárás a rendezvény ideje alatt

Kedves Zalaegerszegiek!A város vezetése 2010. JANUÁR 1-én ismétújévi köszöntőre és tűzijátékra invitálja Önöket a Dísz térre.
bővebben