Zalaegerszeg

Hírek

Keresés a hírekben

2009 június 26 - péntek

Esős tábor

Esősre sikeredett a városi önkormányzat által biztosított nyári napközis ellátást biztosító tábor első hete, mely megnehezítette a változatos programok lebonyolítását.
bővebben
2009 június 25 - csütörtök

Lépni kellett

Az egerszegi közgyűlés kedden megtartott ülésén módosította a költségvetését, a főösszeg mintegy három milliárd forinttal nőtt. Ez az állami hozzájárulásból és a tavalyi fel nem használt pénzeszközök, visszatervezéséből származik, és nincs szó többletforrásról – fogalmazott Gyutai Csaba alpolgármester, és hozzátette: a városi büdzsé ugyanolyan működési hiányt mutat, mint év elején az elfogadásakor. Bár az első félévben a tervezett hiányt közel 200 millió forinttal csökkenteni tudták, az áfa emelkedése visszahozza az eredeti állapotot.
bővebben
2009 június 24 - szerda

Hotel Menthol a Kvártélyházban

Elkezdõdött a nyári színházi évad, június 19-én Vajda-Fábri az Anconai szerelmesek címû zenés produkcióját láthatta a közönség a Kvártélyházban. A darab sikerét jelzi, hogy immár három éve fut.
bővebben
2009 június 24 - szerda

Bevetésre kész lánglovagok

Aki a város utcáit járja, rendre találkozhat kisebb-nagyobb csoportosulással néhány tûzoltóautó mellett. Szerencsére az esetek többségében csak gyakorlatról van szó, mellyel az éles munkára készülnek a lánglovagok.
bővebben
2009 június 23 - kedd

Megújult az ivóvíz-gerincvezeték

Miután az önkormányzat döntött a Petőfi utca útburkolatának helyreállításáról, a kivitelezés megkezdése előtt a Zalavíz Zrt. szükségesnek tartotta két fontos munkálat elvégzését is.
bővebben
2009 június 20 - szombat

Családi délután és avatás

Hagyományt szeretnének teremteni a nyár eleji családi délutánból a Kis utcai Tipegő Bölcsödében. Ehhez az idén, tegnap meg is tették az első lépést, amikor is vidám piknikre várták a gyerekeket, szülőket, gondozókat. Ezen alkalommal avatták fel a közelmúltban megvalósult félmilliós beruházást, mely során az épületet újra festették.
bővebben
2009 június 19 - péntek

A városháza hírei

Tagintézményvezetői munkakör a Belvárosi Általános Iskola Dózsa György Tagiskolájában. Tagóvoda-vezető munkakör a Belvárosi I. sz. Integrált Óvodában. Gazdasági ügyintéző álláshely a Deák-Széchenyi SZKI-ban. Ügyfélfogadás június 25-én az építéshatósági osztályon. Növényvédelmi permetezés. Bővebben az alábbi linkeken.
bővebben
2009 június 18 - csütörtök

Megújult külsővel

Megszépült külső és egy „diadalkapu” tükrözi a megújult, jövőbe mutató belső tartalmi munkát, hangzott el az évzáróval egybekötött avató ünnepség alkalmával a Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Dózsa Tagiskolájában.
bővebben
2009 június 18 - csütörtök

Gyermekek és fiatalok segítése

Bővíteni szeretné munkatársai körét a Magyar Gyermek és Ifjúsági Lelkisegély-szolgálatok Országos Szövetségének tagjaként működő zalaegerszegi Kék Vonal ifjúsági lelkisegély-szolgálat.
bővebben
2009 június 18 - csütörtök

Sajtóközlemény

A „Közvilágítási rendszer korszerűsítése Zalaegerszegen” című, az Európai Unió által társfinanszírozott projektről
(KEOP-5.1.0-2008-0039)
bővebben
2009 június 15 - hétfő

Csökkent a várakozási idõ

Egyedülálló az országban a zalaegerszegi kórház és a hévízi Szent András Reumakórház között immár másfél éve fennálló sikeres együttmûködés, amely a közel 300 ezer lakosú megye reumatológiai járóbeteg-szakrendelésének fejlesztése érdekében jött létre. A szakmai kooperáció eredményeként fejlõdött az ellátás minõsége, és jelentõsen rövidebbek lettek a várakozási idõk a szakrendelésen.
bővebben
2009 június 15 - hétfő

A jövõ belvárosát építjük

A Zalaegerszegi Városrehabilitációs Kft. a közelmúltban tájékoztatta egy fórum keretében a piactér átépítésében érintett kereskedõket a munkálatokkal járó ideiglenes helyszínváltoztatásról, valamint a már meglévõ tervekrõl. A rendezvényen megvitatták a koncepciót, s nem egy esetben terveket befolyásoló javaslatok is születtek.
bővebben
2009 június 15 - hétfő

Meghívó városi megemlékezésre

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom az 1956-os mártírok újratemetésének 20. évfordulója alkalmából rendezendő városi megemlékezésre.
bővebben
2009 június 14 - vasárnap

Kimaradtak helyzeteink

ZTE II.-Pécsi MFC 1-4 (1-1) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 250 néző. Jv.: Király K. Gólszerzők: Dóczi (25. p.), illetve Koplárovics (11-esből, 43. p. ), Nagy O. (66. p.) , Lovrencsics ( 83. p. ), Lantos (93. p.). Piros lap: Sági 72. p.).
bővebben
2009 június 14 - vasárnap

Futás az autistákért

A városi esélyegyenlőségi nap keretében egész napos programra várták az Apáczai ÁMK környékére a fogyatékos és egészséges embereket, hogy mindjobban megismerhessék és elismerhessék egymás világát.
bővebben
2009 június 12 - péntek

Amikor égetni tilos

Az emberek egészségének és a környezet tisztaságának védelme érdekében az egerszegi közgyűlés szigorította, és egyben módosította a környezetvédelemről szóló helyi rendeletét. Mint lapunkban már beszámoltunk, két önkormányzati képviselő Herkliné Ebedli Gyöngyi (csácsi városrész) valamint dr. Káldi Dávid (botfai városrész) kezdeményezte a szabályozás felülvizsgálatát, mivel rendszeresen felkeresik őket a településen élők, és tiltakoznak a „rendszeres füstölés ellen”.
bővebben
2009 június 12 - péntek

A szülőföld a kapocs

Zalából elszármazott képzőművészek alkotásaiból nyílt tárlat a Keresztury ÁMK Hangversenytermében az „1000 éves Zala megye” ünnepi programsorozat keretében.
bővebben
2009 június 12 - péntek

A városháza hírei

Házi gyermekorvosi rendelés és tanácsadás megváltozott helyen. Fogadóóra változása. Kazánok értékesítése.
bővebben
2009 június 11 - csütörtök

Elismert szakmai munka

A Páterdombi Szakképző Iskola Báthory Székhelyiskolájában két éve működik Keményné Nagy Erika tanárnő vezetésével diákszekció.
bővebben
2009 június 11 - csütörtök

Lebontották a saroképületet

Bár korábban modelleztük a Göcsej-Mártírok úti kereszteződésben a körforgalom elhelyezésének lehetőségét, az ehhez szükséges feltételek hiányában ez komolyan szóba sem került – mondta lapunknak Kámán István, a polgármesteri hivatal útépítési és közlekedési csoportvezetője. – Nemcsak, hogy nem volt meg a csomópont kialakításhoz szükséges hely – hiszen kétsávos körforgalmat kellett volna itt kiépíteni -, további gond jelentkezhetett volna a rendőrlámpák által biztosított összehangolt rendszerben, amely a Platán sortól egészen a Kovács Károly térig tart.
bővebben
2009 június 11 - csütörtök

Vízhiány vasárnap

Tájékoztatjuk, hogy a Zalavíz Zrt. Ivóvízvezeték-kiváltást végez Zalaegerszegen a Petőfi S. utca két szakaszán.
bővebben
2009 június 10 - szerda

Nemes László művészetéről

Az Ünnepi Könyvhét alkalmából mutatták be Nemes László festőművész Szlovéniában megjelent monográfiáját Zalaegerszegen, a Dísz téren felállított rendezvénysátorban, ahol többen is méltatták az alkotó életművét és a 200 oldalas szépen tervezett albumot.
bővebben
2009 június 09 - kedd

Jubileumzárás az Eötvösben

Az Eötvös székhelyiskola ebben a tanévben ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. A jubileumi évet számos ünnepélyes pillanat tette emlékezetessé minden érintett, egykori és mai diák és pedagógus számára.
bővebben
2009 június 09 - kedd

Szakmai vizsgák a Munkácsyban

Az év végi nagy megmérettetések közé tartozik a szakmai ismeretekről való számadás is. A Munkácsy tagiskolában a hétvégén a ruhaipari modellező technikusok és a fodrászok vizsgája zajlott. Mindkettő élesben, azaz divatbemutató keretében, illetve élő modellek közreműködésével a konkrét tudás látható megnyilatkozásaiként.
bővebben
2009 június 09 - kedd

Sikerek és újdonságok

Összesen 26 ezer néző látta az idei bábelőadásokat, s
3592-en vásároltak bérletet – hangzott el a Griff Bábszínház évadzáró ülésén. Az eseményen a fenntartó zalaegerszegi önkormányzat képviseletében részt vett Gyutai Csaba alpolgármester és Török Zoltán, a kulturális bizottság elnöke.
bővebben
2009 június 09 - kedd

A könyvek tisztelete

Zalaegerszegen ezúttal a Mindszenty téren nyílt meg hivatalosan a 80. ünnepi könyvhét. Az „ifjakat és a már sok könyvhetet megélt érdeklődőket” Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója köszöntötte.
bővebben
2009 június 08 - hétfő

Jubileum és megújult játszóudvar

Fennállásának 40. évfordulóját és a megújult játszóudvar avatását ünnepelték az Űrhajós utcai Bölcsődében. Az ünnepségen sort kerítettek a ma már nyugdíjas dolgozók köszöntésére is.
bővebben
2009 június 08 - hétfő

Szünidőre hangolva

Bár az időjárás még nem sejteti, naptár szerint már nyár van és csak néhány nap a tanítási évből. A szünidei kikapcsolódási, tanulási és munkalehetőségekre, valamint az esetleges veszélyekre hívta fel a figyelmet a Zeg-Zug Ifjúsági Iroda által szervezett fesztivál. A kulturális blokkal egybekötött információs börzének a Pais-iskola aulája adott otthont.
bővebben
2009 június 07 - vasárnap

Felépül az inkubátorház

A gazdaságfejlesztés érdekében Zalaegerszeg önkormányzata az elmúlt év februárjában az északi iparterület infrastruktúra kiépítésére valamint inkubátorház létrehozására pályázatot nyújtott be a Nyugat-Dunántúli Régió Operatív Program keretében. A régióban a nyertes 11 pályázat között mindkét egerszegi projekt szerepel.
bővebben
2009 június 07 - vasárnap

Súlyos vereség

Kaposvölgye Nagyberki – ZTE II. 5-0 (3-0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Nagyberki, 100 néző. Jv.: Becséri. Gólszerzők: Kardos (2., 53. p.), Hock 21., 38. p.), Stublics (68. p. 11-esből).
bővebben