Diáklap az iskolában
Az idei tanévtől új iskolaújságot vehetnek kézbe a Ganz-Munkácsy iskola diákjai, melyből folyamatosan informálódhatnak az intézmény fontosabb történéseiről. A Diákhang nevet viselő lapot sajtótájékoztatón Baján Antal igazgató és az újság szerkesztői mutatták be.
Vezetékes víz a Csácsi-hegyen
Nagy ünnepre készülődtek múlt hét szombaton a Csácsi-hegy ingatlantulajdonosai. Öt éves szervező, közreműködő munkájuk végére került pont, kiépült a vezetékes ivóvíz a területen. Az ivóvízhálózat ünnepélyes átadására meghívást kapott valamennyi tulajdonos, akiknek jelentős része eleget is tett az invitálásnak.
Emlékezés a hősökre
Gyertyagyújtással és egy-egy szál virággal emlékeztek a zalaegerszegiek november 4-én az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire, mártírjaira. Az Ady utcai emlékműnél elsőként Kiss Bódog Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke idézte fel a 49 évvel ezelőtti eseményeket, és arra kérte az emlékezőket: őrizzék meg a forradalmárok hitét, merítsenek erőt belőlük a jövőre.
A sorozat folytatódik
ZTE – Újpest 1-3 (0-1)Zalaegerszeg, 1500 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés.Játékvezető: Arany. Asszisztensek: dr. Szabó, Nagy I. Góllövők: Sebők V. (11-esből 59.), ill. Rajczi (21.), Sebők (64., öngól), Csóka (74., öngól). ZTE: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők V. Csóka (Montvai 77.), László A. – Kozmér, Kaj, Djorovics, Józsi (Szpalevics 68.) – Radu Sabo, Szpaszojevics (Nagy L.). Vezetőedző: Dajka László.Újpest: Vlaszák – Kiss Z., Vermes, Vanczák, Tóth B. – Kőhalmi (Gulyás 87.), Erős K., Sándor Gy.(Hullám 63.), Tóth N. – Feczesin, Rajczi (Szőke 80.).
Nem játszottunk alárendelt szerepet
MKB-Euroleasing Sopron – Zala Volán ZTE 81-63(18-18, 25-11, 20-25, 18-9)Sopron, 500 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: dr. Páli, Farkas.Zala Volán ZTE: Heller (2), Szőke (5/3), Németh (16/3), Libicova (10), Moua (16). Csere: Szélesy (14/6), Fitos.
Parádés utolsó öt perc
Sopron – ZTE 68-76(22-20, 19-17, 12-15, 15-24)Sopron, 800 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés.Jv.: Hartyányi, Gerbe, dr.Szakáll.ZTE: Simon (11/3), Hoffmann (14/3), Edmonson (15), Csaplár Nagy E. (10/3), Patton (16/6). Csere: Kováts (2), Keresztes (3), Baki (5/3). Vezetőedző: Braniszlav Dzunics.
Felújítások az Öveges ÁMK-ban
Öveges József születésének 110. évfordulója alkalmábol számos programmal várta a gyerekeket és a felnőtteket a róla elnevezett ÁMK Andráshidán. A rendezvénysorozat zárásaként az intézményben felavatták a megújult tornatermet is. A nyáron megkezdett felújító munkálatok során a csarnok mellett a nyílászárók és a fűtőberendezések cseréjére szintén sor került.
Már igényelhetők a komposztáló edények
Októbertől igényelhetők azok a komposztládák, melyeket pályázati támogatással vásárolt Zalaegerszeg önkormányzata. A 360 literes komposztáló edény komolyabb műszaki és anyagi ráfordítás nélkül biztosítja a tulajdonos számára a szerves konyhai és kerti hulladékok szakszerű megsemmisítését és újrahasznosítását.
Az áldozatokra emlékeztek
Zalaegerszeg Cigány Kisebbségi Önkormányzata a roma holocaust áldozataira emlékezett a vasútállomás bejáratánál elhelyezett dombormű előtt. Az emléktáblát két évvel ezelőtt Mádl Ferenc köztársasági elnök jelenlétében avatták fel.
Küzdelmes mérkőzésen hazai siker
Zala Volán ZTE – Sibenik (horvát) 75-69(13-23, 22-19, 16-11, 24-16).Zalaegerszeg, 250 néző. Európa Kupa női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Latz (német), Danileou (francia).Zala Volán ZTE: Szőke (17/9), Szélesy (3), Moua (16), Németh (16/6), Libicova (8).Csere: Heller (15/6). Vezetőedző: Bencze Tamás. Sibenik: Bogoje (2), Arblics (3), Puzsar (8/3), Lokas (14/12), Popovics (20/6).Csere: Baranovics (18), Terglav (2). Vezetőedző: Stipe Bralics.

