Ha indokolt, lesz razzia
Az elmúlt napokban néhány nagyváros szórakozóhelyén – Budapesten és Kecskeméten – tartottak razziát a rendőrök, melynek során számos fiatalt állítottak elő drogfogyasztás gyanúja miatt. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon azután érdeklődtünk, hogy a zalai megyeszékhelyen az egyenruhások milyen eszközökkel próbálják visszaszorítani az országban egyre inkább terjedő kábítószer-fogyasztást.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek
Immáron nyolcadik alkalommal tartott megemlékezést az ’56-os Hagyományőrző Egyesület más társadalmi szervezetekkel közösen, a Kaffka Margit Középiskolai Leánykollégium alagsorában kialakított „kis terror házban”. Az ünnepség célja az volt, hogy mindenkit emlékeztessenek azokra, akik a diktatúrák által életüket vesztették – mondta Hajdu Gyula, az ’56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke.
Megyejárás a Nemzeti Színházban
A Nemzeti Színház „vendége” lesz egy hétvégére Zala megye március 11-13-a között. A Megyejárás Fesztivál programsorozatot még 2003-ban indította el a teátrum azzal a céllal, hogy minden hónapban az ország egy-egy megyéjének kulturális értékeit helyezze reflektorfénybe.
Munkahelyet teremtő, milliárdos beruházások
Zalaegerszeg fejlődését meghatározó, a következő két évben elkészülő milliárdos beruházásokról döntött múlt heti ülésén a városi közgyűlés. Elfogadta a zalaegerszegi aquapark és gébárti létesítmény fejlesztésére megalkotott együttműködési megállapodást.
Sikeres a felvilágosítás
Vannak nők, akiknek a szíve vérzik, amikor megtörténik a nem kívánt esemény, a spontán vetélés. Vannak nők, akik megkönnyebbülve kelnek fel a műtőasztalról, hogy nem kell még egyszer szülniük. Vannak nők, akik szomorúan és megtörten kelnek fel a műtőasztalról, mivel szerették volna megtartani a babát, ám vagy orvosilag volt indokolt az abortusz, vagy azok a „piszkos” anyagilag játszottak közre a nehezen meghozott döntésben. Nem vagyunk egyformák, és nincs is jogunk ítélni. Az orvossal mi csupán statisztikáról beszélünk, a számok mögé azonban már mi sem láthatunk.
Új köztéri bútorok készültek
A köztéri bútorkészítésnek lassan már hagyománya van városunkban, hiszen a Lész KFt. évek óta gyárt hintákat, padokat. A termékskálát kicsit bővítve kérték fel Hadnagy György iparművészt a tervek elkészítésére. Az ügyvezető szerint eddig is népszerűek voltak a köztéri bútorok, remélik, hogy ezután is óvni és vigyázni fogják az újabb termékeket is.
Igényesség és érzékletesség
Frimmel&Frimmel. Márkanév divatos holmin, vagy csak egyszerű, magát hirdető családi vállalkozás – gondolhatná a városba tévedő idegen. Mi azonban tudjuk, hogy a képzőművészetet, közelebbről a grafikát jelenti, s a gyerekeknek és szülőknek a hétköznapokon Frimmel Gyula tanár urat, az Ady Gimnáziumból, már 1990 óta.
Vereség a hosszabbításban
MAFC – ZTE KK 89-85(23-24, 22-18, 17-17, 18-21, hosszabbításban 9-5)Bp. Gabányi-csarnok, 500 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Hartyáni, Hegedűs.ZTE KK: Simon (2), Kováts (10/6), Kámán (27/9), Csaplár Nagy E. (4), Wehner (12/6). Csere: Cseszlai (20/6), Keresztes (10), Volf.
Ismét Deák konferencia
Második alkalommal rendezi meg Zalaegerszeg önkormányzata a Deák Ferenc Városépítő Program keretében a város fejlesztéséről, a jövőről szóló konferenciáját. Az eseményre március 4-én, pénteken kerül sor a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.
Az egerszegi lányok a négyes döntőben
BSE – Zala Volán ZTE 52-57(18-9, 16-17, 11-13, 7-18)Bp. Városmajor, 100 néző. Magyar Kupa női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: dr. Vígh, Szilas.Zala Volán ZTE: Szőke (10/3), Németh (20/12), Szélesy (7/3), Ruzickova (7), Viall (9).Csere: Rajki-Csontos (2), Pavetic (2), Heller, Ambrus. Vezetőedző: Bencze Tamás.

