Ebergényi fesztivál (Videó)
Fesztiváli hangulatban telt a hétvége Ebergényben. A programokat a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja és Könyvtára közösen szervezte a településrészi önkormányzattal. A rendezvény gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt tartalmas kikapcsolódást nyújtott.
Fejlesztik a Göcseji Falumúzeumot (Videó)
Új, eddig még hiányzó lakóépületekkel bővítik a Göcseji Falumúzeumot. Ez áll abban a fejlesztési stratégiában, amit több százmillió forintból valósítanak meg 2024-ig. Ennek köszönhetően a Skanzen megfelel majd a legújabb turisztikai elvárásoknak. A koncepcióról két napon át tanácskoztak neves szakemberek Zalaegerszegen. A rendezvényt Tolvaj Márta, alpolgármester nyitotta meg.
Közösségi akciót szerveznek a strand rendbetételére (Videó)
Közösségi akciót szervez Zalaegerszeg önkormányzata. A kezdeményezés célja az augusztusban nyíló városi strand rendbetétele. A vállalkozó kedvű lakosok, civil szervezetek, intézmények és cégek részt vehetnek a létesítmény parkosításában, szépítésében, valamint a strandfoci és strandröplabda pálya rendezésében. A szervezők több száz önkéntes segítőre számítanak. Jelentkezni július 24-ig, a kabinet@ph.zalaegerszeg.hu e-mail címen lehet.
Zalaegerszegre látogatott a Virágos Magyarországért verseny zsűrije (Videó)
Zalaegerszegre érkezett a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny regionális zsűrije. A megmérettetést 1994-ben öt minisztérium, a fővárosi önkormányzat, a Magyar Turizmus Zrt. és számos civil szervezet közreműködésével hívták életre.
Székely együttes Zalaegerszegen (Videó)
Székely együttes látogatott Zalaegerszegre. A 140 fős Szentegyházi Gyermekfilharmónia a Jézus Szíve Ferences templomban adott koncertet.
XVI. Egerszeg Búcsú (Videó)
Mária Magdolnának, Zalaegerszeg védőszentjének tiszteletére 16. alkalommal rendeztek búcsút vasárnap. A programoknak a Göcseji Falumúzeum adott otthont. Ezzel egyidőben az Olajipari Múzeumban veteránautó kiállítás várta az érdeklődőket.
Alsójánkahegyi Sör- virsli és Hagymásbab Fesztivál (Videó)
Megrendezték Zalaegerszegen az első Alsójánkahegyi Sör- virsli és Hagymásbab Fesztivált. Az eseményt a Mindszenty iskola udvarán tartották, ahol főzőversennyel és más színes programokkal várták a látogatókat.
Augusztus 9-én jótékonysági nap az AquaCityben (Videó)
Idén is lesz jótékonysági nap az AquaCityben. Az idei bevételt a kórház genetikai laboratóriumának eszközbeszerzésére, valamint a színház fogadóterének csinosítására ajánlják fel a szervezők. A rendezvény részleteiről Balaicz Zoltán polgármester és Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője számolt be a sajtó képviselőinek.
Turizmusfejlesztés Zalaegerszeg (Videó)
Turisztikai honlapot indított Zalaegerszeg. Ezen minden megtalálható, ami a zalai megyeszékhelyre jellemző. Egyebek mellett látnivalókról, friss programokról, helyi információkról és szálláshelyekről tájékozódhatnak azok, akik felkeresik. A weboldalt egy hónapon át tesztelték és tökéletesítették, végleges formáját mostanra nyerte el.
Elindult Zalaegerszeg új turisztikai honlapja (Videó)
Elindult a város új turisztikai honlapja, a www.zalaegerszegturizmus.hu. Molnár Zsófia Balaicz Zoltán polgármesterrel beszélgetett élőben az M1 Ma délelőtt című műsorában.

