A városháza hírei
A Zalaegerszegi és Zala Megyei Tourinform és Marketing Iroda idén összesen nyolc belföldi és két külföldi vásáron képviselte Zalaegerszeg és a megye idegenforgalmi kínálatát.
Krónikát lapozgattak
A Kollégiumi Esték (Kovács Károly Tagkollégium) rendezvénysorozat vendége a közelmúltban Pap Gábor művészettörténész volt, aki a Képes Krónika szövegébe és képi ábrázolásaiba lapozott bele telt házas hallgatósága előtt. Előadása során a témához viszonyított idő rövidsége miatt csak felvillantott néhány olyan momentumot, mely nem egyezik a hivatalos állásponttal a középkori forrásanyagot, illetve történelmet illetően. Erre vonatkozó elképzeléseit egyébként külön tanulmánykötetben is megjelentette.
Állati óra
Tavaly számoltunk be róla, hogy a Landorhegyi iskolában tantervbe vették a kutyás tanórákat. Eleinte a foglalkozások csak a testnevelés órákra korlátozódtak. Most azonban már kétheti rendszerességgel a matematika (és egyéb tantárgyak) elsajátításában is közreműködik a speciális kiképzésen átesett golden retriever, Gyömbér és gazdája dr. Gombos László.
Zöld-buszok az ökovárosban
A zalaegerszegi önkormányzati választás kampányában is többször elhangzott, a közgyűlés alakuló ülésén pedig Gyutai Csaba polgármester is hangsúlyozta expozéjában az ökováros program megvalósítását. A 21. században a városfejlesztési stratégiák egyik fontos eleme az ökológiai gondolkodás.
Boszorkányos egészség
A tíz éve hagyományos egészséghét vette kezdetét november 15-én az Öveges ÁMK-ban. A mai világban akár boszorkányos ügyesség is elkelhet a testi-lelki jólét megőrzéséért folytatott napi küzdelemben. Mégsem ezért lett az idei program mottója a boszorkányság, hanem hogy a gyerekek minél izgalmasabbnak találják a rendezvényt, mely így jobban rögzül az emlékezetükben.
Erkel és a romantika
Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából két hónapos rendezvénysorozattal emlékeznek meg a zeneszerzőről és az alkotói munkáját meghatározó romantikáról az Apáczai ÁMK-ban. A zenei és prózai előadásokat, kiállítást és vetélkedőt magába foglaló program pályázati támogatással valósul meg.
Hazavárunk
Zalaegerszeg önkormányzata a felsőoktatásban tanuló egerszegi fiatalok számára a lakóhelyükhöz történő kötődés céljából és az oktatási intézménybe való eljutás költségeinek enyhítésére minden félévben „Hazavárunk” elnevezéssel ösztöndíjat ad az azt igénylőknek.
Gyenge játék, példás küzdeni tudás
Zalakerámia ZTE – Kis-Rába menti Takarék Soproni KC
70-64 ( 16-31, 20-11, 22-6, 12-16)
NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1500 néző. Jv.: Dr. Valovics, Győrffy, Szabó G.
70-64 ( 16-31, 20-11, 22-6, 12-16)
NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1500 néző. Jv.: Dr. Valovics, Győrffy, Szabó G.
Nyílt nap a mechatronikai mérnökképzésen
Nyílt napra várták az érdeklődő fiatalokat és szüleiket a zalaegerszegi mechatronikai mérnökképző karra. Kétségtelenül kecsegtető a jövőjüket firtató továbbtanulók számára, hogy, mint a tájékoztatóban elhangzott, az itt szerzett diploma a jó szakemberek számára szinte korlátlan elhelyezkedési lehetőséget biztosít már a régióban is. Hiszen éppen a környékbeli vállalkozások igényére jött létre Zalaegerszegen a műszaki felsőfokú oktatás.
Az első vereség
ZTE ZÁÉV – Ferencvárosi TC 2:6 ( 3161 : 3240)
Szuperligás női tekemérkőzés, Zalaegerszeg,.
Szuperligás női tekemérkőzés, Zalaegerszeg,.

