keresés a weboldalon

Farkas Ignác

Zalaegerszeg címer
KitüntetettjeinkZalaegerszegért díjjal kitüntetettek - 2014

Farkas Ignác

színművész

Farkas Ignác Gyöngyösön született 1959. augusztus 19-én.
A főiskola előtt a szegedi Minerva amatőr együttes tagja, neve többször feltűnik a Szegedi Nemzeti Színház színlapjain.
Farkas Ignác 1984-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Ruszt József invitálására a Hevesi Sándor Színházhoz szerződött Zalaegerszegre, ahol főiskolásként 2 produkcióban is szerepet kapott.
Két év megszakítással (1986-1987 Nyíregyháza) 1983 óta a zalaegerszegi társulat vezető művésze.
Az eltelt években nemcsak a színpadon nyújtott alakításaiért, de színészi munkáján kívül a Hevesi Sándor Színház Színészképző Stúdiójában tanárként is meghatározó egyénisége a színháznak, 1987 óta a zalaegerszegi színházi társulat örökös tagja.
Rendezőként is sikereket tud maga mögött, hiszen eddig több mint 120 emlékezetes színpadi alakítás fűződik a nevéhez.
A 2012-ben bemutatott Bölcs Nátán c. Lessing darab Nátánjaként Bravúros beugrása mentette meg az előadást, mely a jubileumi évad első premierje volt. Olyan kimagasló művészi teljesítményt nyújtott a darabban, amellyel a magyar kulturális életben jelentős hullámokat gerjesztett, és Zalaegerszeg nevét, az itteni színház nevét a kulturális palettán magasra helyezte.
A „kapukód 01 lakásszínházban” 2011-ben bemutatott Prah című előadás férfi szereplőjeként is kimagasló teljesítmény nyújtott, több színház beépítette repertoárjába, több esetben még az előadás helyszínét, a lakást is átvették, többek között Egerben.

Felkészültsége, színpadi rutinja, alázata „etalon” lehet minden pályakezdő, sőt a pályát már régóta gyakorló színész számára, és mivel az ún. „klubhűség”, mint olyan, kiveszőfélben van, nemcsak a sport-, de a színházi életben is.
Farkas Ignác, azaz „Igi bácsi”-ként a város középiskoláiban is ismert személy, mert szívesen vállal iskolai programokat, akár a színészmesterség oktatójaként, akár közös szereplőként is, de önzetlen segítője amatőr színjátszóknak, vagy közreműködője jótékonysági rendezvényeknek.

A város kulturális életét gazdagító művészeti tevékenysége elismeréséül 2014-ben Zalaegerszegért díjat kapott.

Neves kitüntetései közül említendő:

1989 – Forgács-gyűrű
1997 – Jászai Mari-díj
1998 – Színházbarátok Köre-díja
1999 – Máriáss József-díj – Bereményi: Az arany ára című produkcióban Sanyi-bácsi szerepében nyújtott alakításáért
2000 – Máriáss József-díj – Arthur Miller: A salemi boszorkányok című produkcióban Parris tiszteletes szerepében nyújtott alakításáért
2013/2014 – Máriáss-díj
2014/2015 – Közönség-díj

Szerepei

Színházi szerep:

·         Hervé: Nebáncsvirág (katona)

·         Molière:

·         *A fösvény (Valér)

·         *Tartuffe (Damis)

·         *Nők iskolája (Alain)

·         Babel–Ruszt József: Husvét (Ljovka)

·         Webster: A fehér ördög (követ)

·         Nyerges András: Az ördög győz mindent szégyenleni…(Sztojka László)

·         Gorkij: Nyaralók (Vlasz)

·         Bohumil Hrabal: Őfensége pincére voltam

·         Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Balga)

·         Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci (címszerep)

·         Thomas MannSpiró György: Mario és a varázsló (Mario)

·         John Steinbeck: Egerek és emberek (George)

·         Nádas Péter: Temetés (színész)

·         Ken Kesey: kakukkfészek (Randle P. McMurphy)

 

·         Shakespeare: Lear király (Kent grófja)

·         Csehov: Ványa bácsi (Asztrov)

·         Hubay Miklós: Ők tudják mi a szerelem (Hektor)

·         Tóth Ede: A falurossza (Göndör Sándor)

·         Eisemann MihályZágon István: Fekete Péter (Lucien Ouvrier)

·         Miller: A Salemi boszorkányok (Parris tiszteletes)

·         Rideg Sándor: Indul a bakterház (Buga Jóska)

·         Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Sipos)

·         Szabó Magda: Az ajtó (professzor)

·         Dobozy ImreVajda AnikóVajda Katalin: Villa Negra (tamburás)

·         Gádor BélaTasnádi István: Othello Gyulaházán (Barnaki László)

·         Szigligeti Ede: Liliomfi (szellemfi; Schwartz)

·         Füst Milán: Boldogtalanok (Húber Vilmos)

·         Egressy Zoltán: Portugál (kocsmáros)

Film – tévéjáték szerep:

Rendezései a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban:

1993/94 – Sziget-kék
1994/95 – Macskalandor-o.k.
1995/96 – Hamupipőke
1995/96 – Zsuzsi kisasszony
1996/97 – Micimackó
2002/2003 – Magyar Elektra
2008/2009 – Gül Baba
2013/2014 – Emil és a detektívek
2014/2015 – Az anyu én vagyok!
2019/2020 – Sóska, sültkrumpli
2020/2021 – Elnémult harangok
20220/2021 – A félőlény
2021/2022 – Érettségi
2022/23 – A Noszty fiú esete Tóth Marival

 

Képgaléria:

Videógaléria:

Tartalom megosztása: