keresés a weboldalon

Király Imre

Zalaegerszeg címer
KitüntetettjeinkZalaegerszegért díjjal kitüntetettek - 2014

Király Imre

Csácsi „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klub alapítója

1975-ben költözött a Zalaegerszeghez tartozó Csácsbozsokra. Első feladatai között szerepelt, hogy a szűk lakókörnyezetét rendbe hozza. Felszámolta a háza melletti szeméttelepet és a helyére játszóteret épített. A lelkes lakókkal hintát, a kivágott fákból asztalokat, padokat készítettek. Elkészítettek egy ideiglenes kultúrházat, ahol megtartották az első batyus bált, ismerkedési estet. Ennek a rendezvénynek nagy sikere volt, hosszú évekig megismételték.

Következő feladata a Bozsoki harangláb és kápolna felújítása volt. Társadalmi munkában megszervezte a harangláb bepucolását, tetejének bádogozását, festését, kerítés készítését.
A régi iskolánál szánkópálya építésénél is jelentős részt vállalt.
Éveken át megszervezte a „Fut a Csács” rendezvényt, melyet nagy sikerrel a csácsi arborétumban rendeztek meg.

2005-ben megalakította a Csácsi „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klubot, amelyet 14 évig vezetett ez idő alatt rengeteg programon vettek részt szereplőként, szervezőként, sőt versenyzőként is. Így például szerveztek: szüreti fesztivált, beneveztek a Göcseji Prószafesztiválra, ahol mindig előkelő helyen végeztek.
Sütő-főző tanfolyamot szerveztek, ahol rengeteg lelkes nyugdíjas és a településrészen élő háziasszony is részt vett. Immár hagyományosan minden évben májusfát állítanak.
Advent idején Betlehemet állítanak a Szent István szobornál, vasárnaponként pedig színvonalas műsorral teszik meghitté mindenki ünnepét.
Imre nagyon szeret szavalni is, minden ünnepségen hallhatjuk verseit nagyon szép előadásban. 2012-ben arany minősítést kapott Gellénházán, a nyugdíjas korúak szavalóversenyén. Aktivitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2010-ben a Nyugdíjas Klubok IV. Országos Táncversenyén 3. helyezést ért el táncpartnerével.

Több éve lelkes szervezője a Csácsi-hegyi borútnak, mely ez évben párosult keresztszenteléssel is a Csácsi-hegyi kápolnánál.
A csácsi paplak alsó szintjének felújításánál is segédkezett.

Kiváló szervezőkészségét dicséri az is, hogy minden évben megszervezi a posta előtti terület őszi és tavaszi nagytakarítását, a Bozsoki utcai gömbkőrisek tisztítását.

Nemcsak a helyi, hanem a városi rendezvényeken is részt vesz. Több alkalommal a városi szüreti felvonulásokon feldíszített traktorral szállította a Nefelejcs Klub énekeseit.
2013-ban megalakította a nyugdíjas klubon belül az énekkart, amellyel számtalan rendezvényen fellépnek, szerepelnek.

A sok tennivaló mellett számtalan kirándulást szervezett már belföldre és külföldre is egyaránt. A pünkösdöt már több éve Zalakaroson töltik a klubtagok.

A felsoroltak mind azt bizonyítják, hogy Király Imre rengeteget dolgozott és dolgozik azért hogy a csácsbozsoki településrészen összefogja és megmozgassa a lakosságot, maradandó élményt okozva ezzel mindenkinek.
Közéletben vállalt áldozatos munkáját és érdemeit elismerve 2014-ben Zalaegerszegért díjat kapott.

 

Képgaléria:

Videógaléria:

Tartalom megosztása: