Családok fesztiválja
2005. szeptember 16-17. között tizenkettedik alkalommal rendezik meg a zalaegerszegi családfesztivált, ahol ezúttal is színvonalas műsorok, koncertek és neves vendégek várják majd az érdeklődőket. A szervezők sajtótájékoztatón ismertették a rendezvény programjait.
Keresztury Dezsőre emlékeztek
Csendes főhajtással és koszorúzással emlékeztek Keresztury Dezsőre, a róla elnevezett téren 101. születésnapja alkalmából a város önkormányzatának vezetői, barátok és tisztelők, valamint a Zrínyi gimnázium tanulói.
Kihelyezett terminálok városszerte
Egy évvel ezelőtt a város különböző pontjain ingyenesen használható internetes terminálok kerültek kihelyezésre. A kezdeményezés egybeesett Zalaegerszeg hivatalos honlapjának megújulásával, így a felállított kilenc terminál mindegyikén a www.zalaegerszeg.hu oldal jön be kezdőlapként.
A helyi írók otthona
Az idén tízéves Pannon Tükör 4. száma jelent meg a közelmúltban. Péntek Imre főszerkesztő nem kis büszkeséggel mondja: három munkatársuk kivételével zalai és Mura-vidéki szerzők – régi alkotók, pályakezdők és fiatalok – írásait tartalmazza a kulturális folyóirat. A műhelymunkáról, a szerkesztőség terveiről, a szlovéniai kapcsolat erősítéséről is beszélgettünk. Ez utóbbival kapcsolatban jegyezte meg Bencze Lajos Mura-vidéki költő, egyetemi tanár, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese, hogy közvetítő szerepet kell felvállalniuk a két kultúra között.
Biztosítják a béremelést
Az önkormányzatok többségénél komoly gondot jelent a szeptemberi 4,5 százalékos közalkalmazotti béremelés kigazdálkodása. Többen jelezték – Zalából is – nem áll rendelkezésre a szükséges forrás.
Bemutatkoztak az új játékosok
Sajtótájékoztató keretében mutatták be a ZTE Zala Volán női NB I-es kosárlabdacsapatának vezetői az új játékosokat.
Parlagfű a szórólapon
Augusztus elején „A parlagfű elleni védekezés” címmel hirdetett rajzpályázatot a Csillagút Gyermekekért Egyesület, melynek ünnepélyes eredményhirdetését a minap tartották a Zalai Civil Házba. A kiírásra 6-18 év közötti fiatalok munkáit várták, akiknek minden korosztályban más műfajban kellett feldolgozniuk a témát.
Avatóünnepség a Kölcseyben
Az ünnepélyes tanévnyitó keretében avatták fel a Kölcsey Ferenc Gimnázium immár akadálymentes létesítményeit, helyiségeit. A munkálatok július elején indultak az intézményben, és ahogy azt a kivitelezők ígérték, a tanév kezdetére mindennel elvégeztek.
Hirdetmény
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a zalaegerszegi 2242/A/3, 2241/A/10 és 3600/A/6 hrsz.-ú ingatlanok értékesítése érdekében kiírt nyilvános pályázat hirdetményét az alábbiakkal kiegészíti:
Felhívás
Az Apáczai Csere János ÁMK Nevelési Tanácsadó ( Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 511 208, 511 209 ) a 2005/2006 tanévben az alábbi foglalkozásokat indítja óvodások részére:

