Górcső alatt a túlsúlyos diákok
Az egészségügyi főiskola, valamint a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány közös pályázatot nyújt be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács TRFC pályázati kiírására, melynek célja egy biomechanikai kutatólaboratórium kiépítése. A labor kivitelezéséhez egy egészségmegőrző program is épül, amely a régió hátrányos helyzetű kistérségeiben élő túlsúlyos gyerekek állapotfelmérését és egyénre felépített edzésprogramjának kialakítását valósítaná meg.
Kisebbfajta bravúr
MAFC Óbuda – ZTE KK 89-95(20-16, 28-19, 16-23, 25-37)Budapest, Gabányi-csarok, 100 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés, rájátszás a 9-14. helyért. Jv.: Farkas, Kiss.ZTE: Simon (15/3), Keresztes (4), Kámán (24/6), Csaplár Nagy E. (3), Fullowe (27/9). Vezetőedző: Kis AttilaCsere: Kováts (12/6), Wehner (2), Baki (1), Hoffmann (7/3).
Vereség, de mégis siker
BSE ESMA – Zala Volán ZTE 81-60(23-2, 24-19, 12-21, 22-18)Budapest, Városmajor, 150 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés, rájátszás az 5-6. helyért. Jv.: Ádám, Benczur.Zala Volán ZTE: Szőke (9/3), Németh (16), Szélesi (11/6), Ruzickova ( 13/3), Rajki-Csontos (8). Csere: Heller (3). Vezetőedző: Bencze Tamás.
Hit nélkül nem lehet nyerni
Ferencváros – ZTE 4-2 (4-2)Budapest, Üllői út, 3500 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés.Játékvezető: Solymosi. Asszisztensek: Szabó, Bóna.Gollövők: Bajevszki (5.), Radu Sabo (9., 40.), Rósa (14.), Gyepes (31.-11-es), Bartha (42.) Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Gyepes (Penksa 73.), Vukmir, Sowunmi – Takács Á., Tőzsér (Csurka 86.), Huszti, Rósa D. – Bajevszki (Nógrádi 46.), Bartha. Vezetőedző: László Csaba.ZTE: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők V., Kozmér, Gaál (Torma 66.), – Andorka (Babati 60.), Balog Cs. (Kaj 52.), Józsi, Koplárovics – Sebők J., Radu Sabo. Vezetőedző: Gellei Imre.
Diákoknak a megelőzésről
Az „Egészségünkre” Népegészségügyi Program tavaszi országos rendezvénysorozatának keretén belül a kórház és a Deák-Széchenyi szakközépiskola közösen szervezett ismertető előadássorozatot a szűrővizsgálatok népszerűsítése érdekében. A program célja, hogy már tinédzser korban felhívják a lányok figyelmét a szűrések fontosságára.
A kerékpáros „nagykövet” Zalaegerszegen
A Mosolygó Kórház Alapítvány tevékenységének középpontjában a magyarországi gyermekkórházakban ápolt betegek megsegítése áll. A kerékpár körút március 15-én indult, eddig közel 260 várost keresett fel a holland dr. Albert Royaards, a kerékpáros „nagykövet”, aki a hét végén érkezett Zalaegerszegre.
EB-selejtezők Zalaegerszegen
Rangos események házigazdája lesz Zalaegerszeg május végén, labdarúgásban EB-selejtezőkre és barátságos mérkőzésekre kerül sor a városban. A rendezvényekről sajtótájékoztatót tartott Kugler László, az önkormányzat sportbizottságának elnöke.
Május 27-31 között Zalaegerszegen rendezik meg az U 19 éves férfi labdarúgócsapatok Európa-bajnoki selejtezőjét. Hazánk válogatottjának ellenfele Olaszország, Belgium és Örményország lesz. A mérkőzéseket a Városi (ZTE) Stadionban és Andráshidán rendezik meg. A magyar válogatott találkozóit élőben közvetíti a Sport 1 tvcsatorna.
Május 27-31 között Zalaegerszegen rendezik meg az U 19 éves férfi labdarúgócsapatok Európa-bajnoki selejtezőjét. Hazánk válogatottjának ellenfele Olaszország, Belgium és Örményország lesz. A mérkőzéseket a Városi (ZTE) Stadionban és Andráshidán rendezik meg. A magyar válogatott találkozóit élőben közvetíti a Sport 1 tvcsatorna.
Városházi információk
Sziget Klub májusi
programjai
Jegyértékesítés a
III. Lovas Világtalálkozóra
Pályázat költségalapon
meghatározott bérű lakásra
Helyesbítés a pályázati
kiírásban
Felkészítő évfolyam
programjai
Jegyértékesítés a
III. Lovas Világtalálkozóra
Pályázat költségalapon
meghatározott bérű lakásra
Helyesbítés a pályázati
kiírásban
Felkészítő évfolyam
Fürstenfeldi diákok ismerkedtek Zalaegerszeggel
Az elmúlt tanévben vette fel a kapcsolatot a fürstenfeldi mező-gazdasági szakközépiskola a zalaegerszegi Apáczai gimnázium-mal. Azóta tíz alkalommal találkoztak egymással a diákok és taná-rok, hol Ausztriában, hol városunkban. A múlt héten a testvérisko-la 14 tanulója és hat pedagógusa érkezett Zalaegerszegre, hogy újabb három napot töltsenek
Fischer György kiállítása a Martonosi Galériában
Fischer György szobrászművész alkotásaiból rendezett kiállítást az Egerszegi Városszépítő Egyesület és a Martonosi Galéria. E tárlattal, mint Tóth Józsefné, a galéria tulajdonosa fogalmazott, a város harmadik Munkácsy -díjas művészét köszöntik, aki a közelmúltban vette át a kitüntetést. A kiállított közel 40 kisplasztikát Frimmel Gyula grafikusművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

