Zalaegerszeg

Hírek

Zalaegerszeg címer

Köszönik a szervezőmunkát

Az elmúlt év decemberében rendezték meg a női kézilabda Európa-bajnokságot hazánkban. Az egyik csoport házigazdája Zalaegerszeg volt. A szervezésben résztvevők és a rendezvényt támogató cégek számára zárófogadást adott dr. Gyimesi Endre polgármester.

(tovább…)

Fokozódó turisztikai érdeklődés

A zalaegerszegi Tourinform-iroda hetedik alkalommal vett részt a budapesti Utazás kiállításon, mely a legrangosabb belföldi turisztikai kiállítás. Az elmúlt években a Nyugat-dunántúli Regionális Marketingigazgatóság standján állította ki a város idegenforgalmi értékeit. Idén először egy 12 négyzetméteres önálló standdal jelentkezett Zalaegerszeg.

(tovább…)

Élhető, biztonságos a város

Azonos feltételek mellett több nyomozást folytattak, ennek eredményeképpen nőtt az elkövetők felderítésének száma is. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság működési területén nem történt a közvéleményt felkavaró és tartósan foglalkoztató bűncselekmény, vagy bűncselekmény-sorozat. Zalaegerszeg élhető és biztonságos város – olvasható abban a beszámolóban, amely a zalai megyeszékhely elmúlt évi közbiztonsági helyzetét elemzi. Kámán János rendőr ezredes, a kapitányság vezetője a közgyűlés előtt is beszámolt a rendőrség munkájáról.

(tovább…)

Idősek otthona az egykori iskolában

Zárt ülésen döntött a közgyűlés a díszpolgári címről és a Pro Urbe Zalaegerszeg díjról. Dr. Gyimesi Endre sajtótájékoztatóján elmondta: Zalaegerszeg díszpolgárává a testület dr. Hóbor Erzsébetet, a megyei közigazgatási hivatal nyugállományba vonult vezetőjét választotta. „Történelmi pillanat” volt, mivel első alkalommal részesül nő e kitüntetésben, tette hozzá a polgármester.

(tovább…)

Szemműtét élőben

A megyei kórház szemészeti osztálya immár hetedik alkalommal szervezte meg a Live Surgery tudományos ülést, melynek keretében élőben közvetítettek több szemműtétet. A műtéti program során kombinált műtétek is – zöld és szürke hályog – bemutatásra kerültek. Az egyes műtéteknél alkalmazott mikrophaco műtéti technika rendkívül kicsi, 2,5 milliméteres seben keresztüli műtét végzését teszi lehetővé.

(tovább…)

Fókuszban a természetvédelem

A környezet- és természetvédelemé volt a főszerep négy napon keresztül. Zalaegerszeg adott otthont a Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek XV. Országos Találkozójának, melynek rendezési jogát a dötki székhellyel működő Ökorégió Alapítvány nyerte el.

(tovább…)

Foglalkoztatási gondok

Tájékozódni jöttem és lehetőségeket felajánlani – mondta a városházán tartott sajtótájékoztatóján Csizmár Gábor munkaügyi miniszter, akit a zalaegerszegi közgyűlés szocialista frakciója invitált Zalaegerszegre.

(tovább…)

Volt esély a 3. helyre is

Osijek (horvát) – ZTK FMVas 5-3 (3488-3421)
Eszék, férfi teke Bajnokok Ligája mérkőzés.

(tovább…)

Ideje lenne felébredni

Győr – Zalaegerszegi TE    4-1 (4-1)Győr, 2000 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Játékvezető: Szabó Zsolt. Asszisztensek: dr. Hegyi Péter, Lászlai Róbert.Góllövők: Kozmér (10. p.-öngól), Priskin (11., 21.), Józsi (38.), Vincze O. (43.).Sárga lap: Balog Cs. (21.), Andorka (47.), Gaál (51.), Zsók (55.), Kozmér (68.).

(tovább…)

Csak a hajrában dőlt el a mérkőzés sorsa

BEAC – Zala Volán ZTE  65-71(12-14, 23-13, 15-17, 15-27).Budapest, Bogdánfy ú., 200 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Király, Frányó.Zala Volán ZTE:  Szőke (21/6), Németh (11/3), Szélesy (5/3), Ruzickova (11/3), Viall (9).Csere: Pavetic, Rajki-Csontos (14). Vezetőedző: Bencze Tamás.

(tovább…)