Zalaegerszeg

Hírek

Zalaegerszeg címer

Bejutottak az országos döntőbe

Budapesten rendezte meg február 12-én a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület az „örökségünk 48” történelmi vetélkedő területi döntőjét, ahol a Ganz és Munkácsy szakközépiskola háromfős csapata első helyezést ért el.

(tovább…)

Alkalmi tolvaj

Zalaegerszegen a Balatoni út melletti hipermarketből akart eltulajdonítani egy bőrkabátot az a személy, akit aztán a biztonsági őr elfogott a kijáratnál.

(tovább…)

Vendégek Krosnoból

Zalaegerszegnek 13 testvér, illetve partnervárosa van, közülük évente több településsel is találkoznak a város képviselői: testvérvárosi meghívásoknak tesznek eleget, és fogadják a külföldről érkező delegációkat. A hét végén lengyel testvérvárosunkból, Krosnoból érkezett 17 fős csoport a zalai megyeszékhelyre.

(tovább…)

Baleset a Rákóczi úton

Összesen 11 gépjárművet törtek fel a hétvégén ismeretlen személyek Zalaegerszegen és környékén. Legtöbb gépkocsiból nem vittek el semmit, de a rongálási kár így is esetenként 15-30.000 forint között mozog.

(tovább…)

Indokolt díjemelés

Ezekben a hetekben véglegesíti idei évi üzleti tervét a Zalavíz Rt. Bein György vezérigazgató érdeklődésünkre elmondta: alaptevékenységük területén első helyen áll a kohéziós alap tízmilliárdos támogatásával megvalósuló szennyvízprojektben való közreműködés.

(tovább…)

Tartalékosan súlyos vereség

Debreceni Vadkakasok – Zalaegerszegi TE  94-53(29-13, 27-20, 8-11, 30-9)Debrecen, 800 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés. Jv: Ádám, Balogh.ZTE:  Kováts (3), Hoffmann (14/12), Kámán, Csaplár Nagy E. (8), Baki (3).Csere: Koczka (12/6), Volf (2), Keresztes (8), Wehner (3), Kákonyi.

(tovább…)

A lányok az alapszakasz 7. helyén zártak

BSE – ZTE Zala Volán 68-57 (13-8, 16-22, 27-10, 12-17) Budapest, 100 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Hegedűs, Benczur. ZTE Zala Volán: Szőke (14/6), Németh (12), Szélesy, Ruzickova (5/3), Viall (4).Csere: Heller (20), Rajki-Csontos.

(tovább…)

Nyugdíjasok támogatása

A Nemzedékek kézfogása program harmadik elemeként a városban élő kisnyugdíjasok támogatásáról döntött tavaly év végén az egerszegi közgyűlés. Az évenkénti 10 ezer forint támogatás minden 62. életévét már betöltött zalaegerszegi állandó lakosnak jár, amennyiben nyugellátása vagy nyugdíjszerű szociális ellátásának együttes összege – 2005. január 1-jén – nem haladja meg a 41 ezer 990 forintot. A támogatás a születés hónapjában igényelhető a polgármesteri hivatal népjóléti osztályán.

(tovább…)

Szűkös források

A folyamatosan szűkülő pályázati lehetőségek miatt egyre nehezebb érdemi munkát végezni, s ilyen körülmények között szinte lehetetlen komoly eredményeket felmutatni, szögezte le sajtótájékoztatón Bogdán János, a helyi CKÖ elnöke.

(tovább…)

Mozgalomból a kávéházba

József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából tematikus lapszámmal és számos kulturális rendezvénnyel készül ebben az esztendőben a Pannon Tükör kulturális folyóirat. Péntek Imre főszerkesztő elmondta, hogy tavaly a Kulturális Minisztérium meghirdetett egy pályázatot, mely lehetőséget ad egy József Attilával foglalkozó különleges lapszám megszerkesztésére, ami a tervek szerint szeptemberben jelenik majd meg. Ezenkívül április 4-én és 11-én a témához kapcsolódó programokra is sor kerül a városban.

(tovább…)