Megalakult az egerszegi művészek egyesülete
Február 14-én, az MMIK-ban megtartotta alakuló ülését a zalaegerszeg és környékén élő iparművészek és szakírók egyesülete. A 15 jelenlévő művész elfogadta az alapszabályt és megválasztotta a tisztségviselőket: elnök: Frimmel Gyula grafikusművész, alelnök: Nemes László festőművész és dr. Kostyál László művészettörténész. Titkár: Péntek Imre szakíró. Az egyesület Vajda Lajos képzőművész nevét vette fel.
Szünetel az ügyfélfogadás
Értesítjük az érintett ügyfeleket, hogy 2005. február 22-én (kedden) a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályán (Kazinczy tér 4.) és a Városi Gyámhivatalban technikai okok miatt szünetel az ügyfélfogadás.Megértésüket köszönjük.
Szaporodó ellenőrzések
Infláció alatti mértékben, mindössze 3,6 százalékkal emelkedett 2004-ben a Zala megyei székhelyű gazdaság összes értékesítéssel mért teljesítménye. Az export értéke érezhetően, 7,2 százalékkal csökkent, s a belföldi értékesítés is mindössze 5,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Minderről dr. Tóth Miklós, az APEH Zala megyei igazgatója számolt be. Sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy a zalai szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó és nettó keresete az országos átlagnál kisebb mértékben emelkedett tavaly. Míg országos viszonylatban 91 ezer forintot meghaladó összeget vittek haza havonta a munkavállalók, megyénkben alig több, mint 78 ezer forinton alakult a havi nettó átlagkereset.
Megtévesztő leárazások
Így év elején bizonyára mindenkinek szembetűnnek a boltok kirakataiban jelzett 10, 20, de az akár 70 százalékos leárazások. A vásárlónak azonban nem árt elővigyázatosan válogatni a termékek között, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy éppen egy akciós darabot választ. Amennyiben a terméken nincs áthúzva a régi ár, és feltűntetve az új összeg, abban az esetben megtévesztő reklámnak minősül. Az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal alkalmaz szankciókat – tájékoztatott Erdei Lehel, a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója.
Egyenruhások az utakon
A minap fokozott közúti ellenőrzést rendelt el Lamperth Mónika belügyminiszter, így ennek alapján a rendőrök kiemelten figyelnek a közutakon gyorsabban közlekedőkre.
Kiesés a Magyar Kupából
Soproni Ászok – ZTE KK 84-67(22-17, 16-19, 27-16, 19-15)Sopron, 100 néző. Magyar Kupa férfi kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Forrai, Sabáli.ZTE KK.: Simon (8/3), Kováts (5/3), Hoffmann (4), Kámán (23/9), Csaplár Nagy E. (14/3).Csere: Koczka, Keresztes (8), Baki (2), Kákonyi, Wehner (3/3). Vezetőedző: Kovács László.
Esély a legjobb négy közé kerülésre
ZTE Zala Volán – BSE 83-63(21-20, 26-15, 21-14, 15-14)Zalaegerszeg, 100 néző. Magyar Kupa női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Téczely, Tóth.ZTE Zala Volán: Németh (12/6), Szőke (15/3), Szélesy (19/12), Ruzickova (1), Viall (20).Csere: Rajki-Csontos (16/9). Vezetőedző: Bencze Tamás.
Telefonos parkolás
Arról, hogy hogyan működik a ParkTel-kártya és mit kell tudnia az ügyfélnek, Draskovics Katalin ügyfélszolgálati munkatárs számolt be.
Régi bálok Egerszegen
Zalaegerszegen a boldog békeidők időszakában a társasági élet egyik legjelentősebb eseményei a bálok voltak. Egy évben többször is rendeztek táncos mulatságokat, ám a legnagyobbak mégiscsak a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangi ünnepségek voltak. Városunkban nem voltak olyan fényes táncos esetek, mint például Pesten vagy a megyeszékhelyeken, ám ebben az időszakban minden hétvégén legalább két bált rendeztek.
Új műszer a neurológián
Új, nagyértékű eszközzel bővült a zalaegerszegi kórház neurológiai osztálya. Az Ispita Alapítvány támogatásának köszönhetően az osztály elektrofiziológiai laboratóriumába beszerzésre került egy video-EEG rendszer, amely lehetővé teszi az az epilepsziás és nem epilepsziás rohamok elkülönítését és az epilepsziás rohamokon belűl a pontosabb tüneti leírást.

