Göcsej Filmszemle (Videó)
Tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Zalaegerszegi Televízió a Göcsej Filmszemlét, amire ezúttal 45 alkotás érkezett. Idén a három jól ismert kategória – filmetűd, dokumentumfilm és kisjátékfilm – résztvevői mellett a fiatalok is bemutatkozhattak.
Döntöttek a képviselők (Videó)
Stabil lábakon áll Zalaegerszeg gazdálkodása – derült ki az önkormányzat erre vonatkozó első félévi beszámolójából. A legutóbbi közgyűlést értékelve Balaicz Zoltán polgármester a legfontosabb napirendi pontokról tájékoztatta az újságírókat.
Mindenki keresztje (Videó)
Mindenki keresztjét avattak az Új temetőben. Az eseményt a katolikusok Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez, azaz szeptember 14-hez időzítették.
Az új szponzorral az első osztályba jutna a ZTE FC
Lassan vége a két hét szünetnek, ami a válogatott Nemzetek Ligája szereplése miatt keletkezett a bajokságban.
Erős mezőny jött össze a Göcsej Kupára
Orosz, osztrák, szlovák és erős magyar csapatok részvételével kezdődik a hagyományos felkészülési torna a FOREST HUNGARY 49. Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupa.
Takács Virág Vivien a felnőttek között is bizonyított
A szezon első nemzetközi versenyén a csáktornyai rendezésű Medimurje Openen vett részt a zalaegerszegi Toriki KHKE.
Továbbképzésen a diákok (Videó)
Diákönkormányzati-képzést szerveztek közép- és általános iskolás, valamint kollégista fiatalok számára. Az idei programsorozatra közel 50 zalaegerszegi tanulót hívtak meg.
Birtokba vették (Videó)
Két új játszóteret vehettek birtokba a kisiskolások hétfőn. A belvárosi Dózsa György, valamint az Eötvös József Általános Iskola diákjai is felavatták az új létesítményeket.
Fesztiváloztak (Videó)
Idén is sok érdeklődőt vonzott Zalaegerszegen az Országos Vadpörkölt és Borfesztivál. A legnagyobb népszerűségnek a jótékonysági főzőverseny bizonyult. Több mint száz bográcsban rotyogott a vadpörkölt a belvárosban. Az eladott ebédjegyekből és az adományokból kétmillió forint gyűlt össze. Az összeget a Bogáncs állatmenhely javára és játszóterek fejlesztésére szánják a szervezők.
Elkezdődött a fesztivál (Videó)
Elkezdődött az Országos Vadpörkölt és Borfesztivál Zalaegerszegen. A háromnapos esemény többek között jótékonysági vadfőzéssel, vadászkutya-bemutatóval, valamint könnyűzenei koncertekkel várja az érdeklődőket.

