Mézfesztivál tizenharmadszor (Videó)
Idén a hagyományos decemberi időponttól eltérően november végén tartják a Kárpát-medencei Mézfesztivált és Termelői Vásárt. A Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete immár tizenharmadik alkalommal szervezi meg a méhészek és a látogatók randevúját Zalaegerszegen. A rendezvény egyúttal a 11. Mézlovagrend Találkozó, és a 4. Termelői Vásár is. A program november 26-án és 27-én a Városi Sportcsarnokban várja a látogatókat.
Közel a segítség (Videó)
Közel a segítség címmel zajlott konferencia Zalaegerszegen csütörtök délelőtt. A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. rendezvénye a 2014 és 2020 közötti operatív programok hatékony és eredményes megvalósítását célozza. Ennek érdekében valamennyi megyeszékhelyen tájékoztatják a lehetőségekről azokat, akik pályázni szeretnének, vagy folyamatban lévő pályázatuk van.
Újra hazai pályán a ZTE KK
A Szolnok és a Kecskemét idegenbeli legyőzése után hazai pályán is bizonyíthat a Zalakerámia ZTE KK kosárlabdacsapata. A 7. fordulóban Bencze Tamás együttese a KTE-Duna Aszfalt csapatához látogatott.
Remekeltek a birkózók
A Zalaegerszegi Birkózó Sport Egyesület versenyzői két versenyen is remekül szerepeltek a közelmúltban. Idén Tatabánya adott otthont a Diák és a Serdülő korcsoportos birkózó Diákolimpiának.
Pakson az éremtáblázat dobogójára verekedték magukat a karatékák
Pakson rendezték meg az Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokság. A zalaegerszegi Toriki KHKE Versenyzői kitettek magukért ezen a versenyen és 4 arany, 1 ezüst és egy negyedik helyezéssel tértek haza.
Judós érmek a régiós csapatversenyen
Százhalombattán rendezték meg a Diák C korosztály Országos Judo Bajnokságát. Zala megyét a Zalaegerszegi Judo Sportegyesület hét versenyzővel képviselte a 278 fős mezőnyben, ahol 2 ezüstérem, egy 5. és egy 7. pontszerző hely született.
Győzelemmel mehetett szünetre a ZTE NKK
Háromhetes szünet vár a női NB I-es csapatokra a válogatott EB selejtezői miatt. A bajnokság 7. fordulójában a ZTE NKK az újonc MTK-Budapest csapatát fogadta.
Elindult a Röplabdások termi Vegyes sorozata
Zalaegerszeg Város Röplabda Bizottsága október utolsó szombatján rendezte meg első őszi-téli vegyes röplabda tornáját. A sok éves hagyományoknak megfelelően az idei őszi hónapoktól a következő év tavaszáig tartó rendezvény sorozaton most is nyolc csapat vett részt.
Felújítások (Videó)
Megkezdődött a Berzsenyi úti járda részleges felújítása. A több ütemű beruházás célja, hogy az utca teljesen megújuljon. Az érintett szakaszon folyó munkálatok várhatóan még idén befejeződnek.
Héttorony Egerszegen is (Videó)
Új helyszínként idén Zalaegerszeg is bekapcsolódott a Héttorony Fesztivál tizenegy, határon innen és túli városokat érintő programsorozatába. Makovecz Imre emlékére ötödször rendeznek országos világ- és népzenei roadshow-t, Egerszegen a faluházi mozgalmat bemutató filmvetítéssel kezdték a programot, majd kiállítás és koncert várta az érdeklődőket.

