Női röplabda tornával hangolódtak a nyárra
Négy csapat, a Sopron,a zalaegerszegi Kölcsey Gimnázium és a házigazda ZTE NRK két csapatával rendeztek női röplabda tornát a z Ostoros Károly csarnokban. Már régóta formálódott a gondolat, hogy az NB II-es férfi csapat mellett a női röplabdát is újjáélesztenék Zalaegerszegen. A lányok edzéseit id. Tomanóczy Tibor dirigálja, és szakmai múltjával próbálja minél jobban felkészíteni őket a bajnoki szereplésre.
Vihar után
Összeült az operatív törzs hétfőn Zalaegerszegen, hogy átbeszéljék a vasárnapi vihar tapasztalatait. Mint ismert, egy óra alatt 72 milliméternyi eső zúdult a városra, ami miatt néhány helyen megbénult a közlekedés.
Fesztivál-finálé (Videó)
Több, mint 100 – könnyűzenei, kulturális és gasztronómiai – program várja az érdeklődőket most hétvégén az Egerszeg Fesztiválon. Péntektől a helyi értékeket és a göcseji hagyományokat őrző rendezvénysorozattal évről-évre a város napja, május 13-a előtt tisztelegnek.
Gyász és összetartozás (Videó)
A trianoni békeszerződés aláírásának 96. évfordulójára emlékeztek szombaton Zalaegerszegen. Mint ismert, a döntés következtében Magyarország elvesztette területének kétharmadát, és több mint hárommillió magyar rekedt az új határokon túl. A kormány 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a dátumot.
Az V. Virtuális Városi Diákújság eredményhirdetése (Videó)
Az V. Virtuális Városi Diákújság pályázat eredményhirdetése a Zalaegerszegi Televízió Kultúrkör című műsorában.
Piaci epernap (Videó)
Több tonna eper várta ma a vásárlókat a megyeszékhelyi piacon, ahol immár ötödik alkalommal szervezték meg az Egerszegi Epernapot. Az édes gyümölcs mellett süteménykóstolással kedveskedtek az érdeklődőknek.
Családi nappal zárul az NB II-es labdarúgó szezon
A vasárnap 18 órakor kezdődő Ajka FC elleni mérkőzéssel zárul a ZTE FC csapatának 2015/2016-os szezonja. Ami biztos, hogy a dobogó harmadik helyénél rosszabb pozícióban nem végezhetnek, de a csapat mindenképpen győzelemmel szeretne búcsúzni az évtől. A mérkőzést Erdős József vezeti, segítői Georgiou Theodoros és Iványi István lesznek.
Kőrösi Kitti háromszoros magyar bajnok lett
A birkózók felnőtt női Magyar Bajnokságának Újpest volt a házigazdája. A Zalaegerszegi Birkózó SE versenyzői közül Kőrös Kitti megvédte tavalyi Magyra Bajnoki címét. A 48 kg-ban a döntőbe jutásért csapattársát, Tornyos Dorinát 8-6-ra legyőzte. A döntőben a junior válogatott tatabányai Réczi Biankát 22:17-nél tussal verte meg.
Judo sikerek a diákolimpián
Cegléden közel 600 induló részvételével rendezték meg a Diák A, B, C korosztályos országos diákolimpiai döntőt. A Zalaegerszegi Judo SE 10 versenyzővel képviselte városunkat.
Ezüstös hétvége
Szombathelyen rendezték az úszók Nyugat-Dunántúli Regionális Bajnokságának harmadik fordulóját. A szombathelyi regionális bajnokságon a 10 aranyérem mellett 20 ezüstöt és 15 bronzérmet szereztek a zalaegerszegi úszók. A gyerekek közül többen első érmüket szerezték a versenyen, nyolcan újoncként sikeres vizsgát tettek ahhoz, hogy ezután igazolt versenyzőként képviselhessék a Zalaegerszegi Úszó Klubot. Emellett számos egyéni csúcs is született a viadalon.

