Hazámon belül
Kanizsai István Hazámon belül című versével nevezett a Virtuális Városi Diákújság pályázatra.
A néptánc
Nagyon szeretem a tánc minden formáját, azon belül is különösen a néptáncot.
Circus Maximus
A sátrat a völgyben állították fel. Hogy mikor, arra már senki nem emlékezett. A hatalmas építmény a szivárvány összes színében pompázott, kitűnve a környék piszkos-fehér, kocka házai közül. Az előadás szokás szerint napnyugtakor kezdődött, de már délben tekergett a sor a pénztár előtt. Ezt csupán megszokásból tették, ugyanis fizetniük nem kellett. Az emberek emlékei, a pénztár funkcióját illetően, egyre halványodtak, így jobb híján a lehető legkorábban odamentek, és türelmesen várakoztak. Néha teljesen belefeledkeztek ebbe, és csak az 1. számú cirkuszigazgató rekedt hangja juttatta eszükbe, hogy mire is várakoznak tulajdonképpen. Ezt követően a 2. számú cirkuszigazgató kinyitotta a kaput, és már vonult is befele a nép.
A környezet alakít minket
A XXI. században megfigyelhető az emberi kapcsolatok háttérbe szorulása, a technika gyors fejlődése és a fogyasztói társadalom egyre szélesebb körű elterjedése, amelyek meghatározzák az emberek életét. A környezetünkben lévő embertársaink, a minket körülvevő tárgyak hasonlóképpen lényegileg végigkísérik az egész életünket. Egyre nagyobb probléma, hogy elveszítjük az egyéniségünket, és azokkal az anyagi dolgokkal azonosítjuk magunkat, amelyek körülvesznek minket.
Obervellachi emlékképek
Obervellach egy kisváros Ausztriában, Karintia tartományban, az Alpok lábánál. Lakosainak száma kétezer fő körül van. Május 8-án én is oda utaztam. Iskolánk hosszú ideje szervez németet tanuló diákok számára alpesi erdei iskolát. Idén angolosok is csatlakoztak hozzánk, ők a helyi iskolában az angol nyelvi órákat látogatták.
Fotókörünk
Iskolánkban már több, mint 25 éve működik fotókör. Elsőként az eszközök használatát sajátítjuk el. Amikor már biztos kézzel bánunk fényképezőgéppel, kamerával, akkor Tamás bácsi különböző feladatokat ad nekünk. Sokszor az iskolánk udvarán, a folyosón, esetleg- engedély birtokában – tanítási órán látnak bennünket társaink, amint különböző témákhoz keresünk minél jobb helyet, kameraállást, fényeket, látószöget.
50 éve együtt (Videó)
Fél évszázada együtt élő párok erősítették meg házassági fogadalmukat pénteken a Díszteremben. A kulturális műsorral színesített ünnepi esemény Harmatos Lászlóné nevéhez fűződik, akinek ötletét a város vezetése karolta fel.
Pillangó (Videó)
Speciális libikókával bővült a kertvárosi Bóbita játszótér. A pillangó hinta a Magik Me egyedi játékokat gyártó cég és a General Electric zalaegerszegi telephelyének együttműködésével valósult meg.
Modernizálás (Videó)
Átadták az Eötvös-iskola felújított könyvtári olvasótermét. A beruházás közös összefogással, csaknem egy millió forintból valósult meg.
Látogatás
Alig hallható kopogás törte meg a kórterem fullasztó csendjét, s az ajtó fáradtan nyikorgott, mikor egy fiatal lány résnyire nyitotta és bekukkantott. Alig múlhatott el 16 éves. Szemei –melyek most fürkésző kíváncsisággal mérik fel a terepet- furcsán csillogtak a visszafojtott könnyektől. Nem kellene itt lennie. Mindenki megmondta, nem neki való hely, csak árt magának. Ő mégis eljött. Eljött, mert tudta, hogy el kell jönnie.

