keresés a weboldalon

Kusel

Zalaegerszeg címer
Testvérvárosok

Kusel

Németország

Németországi testvérvárosunk, Kusel a Rajnavidék-Pfalz Tartomány délnyugati csücskében helyezkedik el. A mintegy 6000 lakosú kisváros egyben a Kusel Környéki Települések Társulásának közigazgatási központja. Kusel város első említése 865-866-ból származik, eredetileg egy frank királyság része volt.

Napjainkban Kusel gyógyfürdője révén is ismert idegenforgalmi település, az ún. Muzsikusok Földje középpontja, kedvelt kiránduló- és üdülőhely.

Kusel és Zalaegerszeg egyes iskolái, szervezetei közt már az 1980-as évek óta nagyon jó kapcsolat állt fenn, amelyet Zalaegerszeg város vezetése 1997 októberében Kuselben, majd 1998 májusában Zalaegerszegen is hivatalos szintre emelt a testvérvárosi szerződés aláírásával. Az évek során számos művész kiállítására, zenei együttesek és énekkarok vendégszereplésére került sor. Kuseli székhellyel működik a Kusel-Zalaegerszeg Baráti kör, amelynek munkája nagymértékben hozzájárult a jó kapcsolat kialakításához. Jó kapcsolatot ápol egymással a két város rendőrsége, tűzoltósága, testvércsoporttal rendelkezik a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, a Szimfonikus Zenekar, a Canterina Kamarakórus, valamint testvériskolával a Zrínyi Miklós és Kölcsey Ferenc Gimnáziumok, továbbá a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Technikum is.

Tartalom megosztása: