Závodszky István

honvéd százados, a Nemzetőrség Zala Megyei parancsnoka

(1903. március 2. – 1963. november 21.)

A posztumusz elismerés utólagosan olyan múltbeli – de a város, vagy polgárai javát szolgáló – érdemek előtti tiszteletadás, azokért való köszönet, melyek a javasolt személy életében nem nyertek méltó elismerést, vagy amelyek miatt az illető a regnáló hatalomtól kifejezett és érdemtelen joghátrányt szenvedett el. Závodszky István is ilyen személy volt.

Závodszky István a Nógrád megyei Palotáson született 1903. március 2-án. Alap- és középfokú tanulmányait Somoskőújfaluban, Salgótarjánban és Budapesten végezte. Érettségi után 1925-ben beiratkozott a Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémiára, ahol négy év múlva gazdász oklevelet kapott. Az akadémia elvégzése előtt tényleges katonai szolgálatot Nagykanizsán a 6. gyalogezrednél teljesített. Itt karpaszományos tiszti vizsgát tett és akadémiai tanulmányai alatt is több esetben vonult be alakulatához eseti katonai szolgálatra. Mint gazdasági gyakornok Zircre került az ottani gazdasághoz. Ez időben jelent meg a honvédség fejlesztésével kapcsolatban egy pályázat, melyben diplomával rendelkező fiatalokat kerestek, akik kétéves tanfolyam elvégzése után a honvédség hivatásos állományába kerülhettek. Závodszky István megpályázta a honvédségi felvételt, majd a tanfolyam elvégzése után 1930-ban a honvédség hivatásos állományába került. 1932-ig hadnagyi rangban Nagykanizsán és Körmenden, 1932-től-1945-ig főhadnagyi, majd századosi rangban Zalaegerszegen teljesített szolgálatot.

Zalaegerszegi csapatteste kötelékében részt vett a felvidéki és az erdélyi mozgósításban és a bevonulásban, illetve az 1941. áprilisi délvidéki hadműveletben. 1942. május 4-én géppuskás százada élén elvonult a keleti hadszíntérre. Június 22. és július 4., illetve augusztus vége és szeptember 16. között zászlóalj parancsnoki beosztást töltött be. Zászlóalj parancsnokként a doni tragikus események sodrában példaadó helytállásával, hősiességével, emberséges magatartásával tűnt ki és ennek is köszönhetően a zászlóalj – bár harcolt – mégis sok zalai fiatal életet megkímélve jutott ki a harctéri katlanból.

Miután visszatért a hadműveleti területről, 1943. május 21-étől december 14-éig csapatteste pótkeretének parancsnoka volt, majd a soproni 4/II. zászlóaljnál szolgált ugyanezen beosztásban. 1944. szeptember 3-ától 1945. január 14-éig a 12/II. gyalog tábori pótzászlóalj parancsnokaként részt vett a dél-erdélyi és az alföldi harcokban. Ezt követően – mint a Mura ezred I. zászlóaljának parancsnoka – a délnyugat-dunántúli hadszíntéren teljesített frontszolgálatot. Április 16-ától a 2. honvédkerület parancsnokság személyirányító tisztjeként tevékenykedett, május 9-én osztrák területen angol hadifogságba esett, s október 12-én tért vissza a weissensteini hadifogolytáborból. Harctéri szolgálatáért számos kitüntetést kapott.

1946 szeptember 27-én – B-listázás értelmében – a tényleges szolgálatból elbocsájtották. A polgári életben elhelyezkedve kezdetben a zalaegerszegi közkórház élelmező tisztjeként, majd 1950 januárjától a helyi Tüzép Vállalat központi pénztárosaként dolgozott. 1956-ban a zalaegerszegi úgynevezett „külső kórház” gazdasági vezetője volt.

1956-ban a fővárosi események hatására október 26-án Zalaegerszegen is elkezdődtek az események. A megyeszékhelyen is több ezer ember követelte a szovjet csapatok kivonását, a nemzeti függetlenséget.

A forradalmi tanács megalakította a forradalom védelmi szerveként a nemzetőrséget. Zalaegerszegen Závodszky István lett – mint katonailag képzett vezető – a nemzetőrség parancsnoka és rábízták Zala megye és Zalaegerszeg város védelmének megszervezését. Zalaegerszegen a Városi Forradalmi Bizottság október 31-i ülésén döntöttek arról, hogy fel kell állítani a nemzetőrséget. A városba vezető utak mentén védelmi gócpontokat jelöltek ki, ezek élére parancsnokokat állítottak és intézkedtek óvóhelyek felállításáról is.

A forradalom leverését követően a nemzetőrségek vezetői ellen is bírósági eljárás indult. Závodszky Istvánt a Kaposvári Katonai Bíróság első fokon öt év, a Legfelsőbb Katonai Bíróság másod fokon 1958-ban 3 év börtönre ítélte és megfosztották századosi rangjától. 1963. november 21-én halt meg Zalaegerszegen. 1992-ben posztumusz „1956 emlékérem”-mel tüntették ki.