Hírek

Zalaegerszeg címer

Ultrahangkészülék összefogással

Modern, hordozható ultrahangkészülékkel gazdagodott a zalaegerszegi kórház szívsebészete. A hiánypótló berendezésről sokáig csak álmodtak az osztály dolgozói. A 35 millió forint értékű eszköz beszerzése végül összefogással valósult meg. Az állam céltámogatás útján 6,4 millió forinttal, a kórház önrészként 13,6 millió forinttal járult hozzá a műszer beszerzéséhez, míg Zalaegerszeg önkormányzata 10, a Flextronics cég pedig 5 millió forinttal támogatta a nemes célt.

(tovább…)

Kelevéz és reflexíj

Honfoglalás kori harcművészeti bemutató és oktatás is része volt a XI. Egerszeg-fesztiválnak. A Vizslaparkban a gyerekek megismerkedhettek az íjászattal, a kelevézhajítással és a rovásírással, sőt, akinek kedve volt, lóra is pattanhatott.

(tovább…)

Virágoskert a belvárosban

A polgármesteri hivatal bejárata előtti tér virágba borult a város napjára. Közel 100 négyzetméternyi gyepszőnyeg, fehér kavicságyak, valamint több száz színes egynyári, évelő virágok fogadták az arra járókat.

(tovább…)

Zenés-táncos polgáravatás

1995 óta minden májusban a város tiszteletbeli polgáraivá avatja a végzős zalaegerszegi diákokat. Idén 43 osztályban 1361-en fejezik be középiskolai tanulmányaikat. Az ő tiszteletükre, az érettségit megelőző pénteken, a Dísz téren került sor a hagyományos avatóünnepségre.

(tovább…)

A bizalom az itt élőkre épül

Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 121. évfordulója alkalmából a szokásokhoz híven először a város első polgármesterének, Kovács Károlynak az emlékművét koszorúzták meg az önkormányzat vezetői. A város napja tiszteletére a Széchenyi téri díszteremben az ünnepi közgyűlés résztvevőit – a kitüntetetteket és családtagjaikat, Zalaegerszeg megjelent díszpolgárait, a megyei közgyűlés elnökét és alelnökét, a testvérvárosi delegációkat – dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntötte. Külön szólt az ünnepségen megjelent 85 éves Ódry Lajos nyugalmazott honvéd karmesterhez, aki, mint a polgármester fogalmazott: 80. születésnapján megígérte, hogy megírja Zalaegerszeg indulóját. A szerzemény elkészült, melyet felvételről, a kaposvári fúvószenekar tolmácsolásában meg is hallgattak.

(tovább…)

Nagyon kellett ez a győzelem

ZTE-DVTK 2-0 (2-0)
Zalaegerszeg, 1800 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés.
Játékvezető: Bognár T. Asszisztensek: dr. Szabó P., Lémon. Gól: Bogunovics
(21.), Sebők J. (25.). Sárga lap: Mogyorósi (37.), Szögedi (77.), Almási
(82.).
ZTE: Varga Z. – Kocsárdi, Molnár B., Csóka, Vasas (Kónya 71.) – Perics,
Nagy L., Lendvai, Józsi (Bingo 90.) – Sebők J. (Radu Sabo 90), Bogunovics.
Vezetőedző: Simon Antal.
DVTK: Szalma – Farkas N. (Jeremiás 46.), Katona, Elek, Farkas V., – Sipeki,
Mogyorósi, Szögedi, Halgas (Almási 73.), Urbin ( Faggyas 55.) – Binder.
Vezetőedző: Pajkos János.

(tovább…)

Hosszabbítás után

MAFC Óbuda-ZTE 98-107
(19-26, 20-19, 31-33, 20-12, hosszabbításban 8-17)
Budapest, Gabányi-csarnok, 100 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés, rájátszás a 9-14. helyért. Jv.: Bognár, Király, Cziffra.
ZTE: Hart (23), Keresztes (5), Edmonson (18/3), Cseszlai (15/9), Simmons (31/12). Csere: Hoffmann (5), Csaplár Nagy E. (2), Baki (6/3), Vertetics (1), Kováts (1).

(tovább…)

Megvan az 5. hely!

Zala Volán ZTE-Szeviép Szeged 78-53
(15-14, 24-15, 17-12, 22-12)
Zalaegerszeg, 200 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés, rájátszás az 5-8. helyért. Jv.: Hartyányi, Kis.
Zala Volán ZTE: Németh (24/12), Heller (14), Szőke (12/3), Szélesy (9/6), Libicova (13). Csere: Ambrus, Hedgepeth (6), Fitos, Sárközi, Zsemberi. Vezetőedző: Bencze Tamás.

(tovább…)

Partnerségben a romák foglalkoztatásáért

A roma szociális és munkaerő-piaci szolgáltató hálózat kiépítése című program befejező szakaszában Határ menti partnerség címmel záró konferenciát rendezett a közelmúltban a projekt házigazdája, a Hálózat az Integrációért Alapítvány Zalaegerszegen, a Kamarák Házában.

(tovább…)

Székely festők tárlata

(tovább…)