12 milliárdos projekt – önkormányzati összefogással
Széleskörű önkormányzati összefogással valósul meg az a 12,3 milliárd forintos projekt, amely nemcsak Zalaegerszeg, hanem Zala megye egy jelentős részének, sőt a Balaton vízgyűjtő területének szennyvízelvezetési gondjait oldja meg, vagy enyhíti. AZ EU Kohéziós Alapjából a beruházás összértékének 75 százalékáig támogatott, Zalaegerszeg és környéke csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztése elnevezésű projekt 42 zalai települést érint.
A 19. századi kisváros nem volt olyan érdekes
Ez az első ilyen várostörténeti konferencia, ilyen még nem volt! – hangzott el a kétnapos tudományos fórum első napján. A Végvárból megyeszékhely címmel megrendezésre kerülő konferencián Molnár András, a Megyei Levéltár igazgatója köszöntötte a közgyűjtemények munkatársait, és a Zalaegerszeg története iránt érdeklődőket. A kutatók előadásaikban a 14. századtól elevenítették fel a város történetét.
Az 5. helyért mérkőzhetnek
Zala Volán ZTE – Szolnok 79-51(25-9, 16-17, 22-8, 16-17)Zalaegerszeg, 100 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés, rájátszás az 5-8. helyért.Jv.: Cziffra, Szilas.
Könyvbemutató
„Akit megpróbál az Isten, annak erőt és bölcsességet is ad hozzá. Dr. Olofsson Károly, vagyis Placid atya sohasem tudhatott maga mögött bencés tanári évtizedeket, amelyekre ífjú korában készült. Csak növendékéveit tölthette szeretett Pannonhalmáján. Innen hurcolták el az Andrássy u. 60-ba, majd a Szovjetunióba. Koholt vádak alapján 10 évet töltött a Gulagon, itt találta meg igazi élethivatását: tartani a lelket a társaiban. Ezt tette a börtönben is, majd később itthon a kommunista rendszer évtizedeiben.”
KISOSZ-közgyűlés
Az Ipartestület Székházában tartotta éves közgyűlését a Kereskedők és Vendéglátók Zalaegerszegi Érdekképviseleti Egyesülete (KISOSZ), amely előtt Tolvaj Márta, az egyesület elnöke, valamint dr. Antalffy Gábor, a KISOSZ Országos Szövetségének elnöke tartott sajtótájékoztatót.
Szerencse sárkányok a zsinagógában
Az Egerszeg Fesztivál részeként került megrendezésre a Városi Hangverseny és Kiállítóterem MinImage rendezvénysorozata, mely más népek kultúrájából kíván ízelítőt adni. A mostani bemutatón japán papírsárkányokból és pörgettyűkből nyílt tárlat.
Fontos győzelem
ZTE – Dombóvár 100-87(26-26, 29-17, 22-22, 23-22)Zalaegerszeg, 300 néző. NB-I. bajnoki kosárlabda-mérkzés, rájátszás a 9-14. helyért.Jv.: Király, Fekete. ZTE: – Hoffmann (11/3), Kámán (26/6), Csaplár Nagy E. (2), Cseszlai (6), Fullowe (29/3).Csere: Simon (2), Keresztes (22), Baki (1), Volf, Kováts (2). Vezetőedző: Kis Attila.
Kitüntetnék a pedagógusokat
Az egerszegi közgyűlés oktatási bizottsága Közoktatásért Nívódíj kitüntetés létrehozását javasolta a testület legutóbbi ülésén. Horváth László (MSZP), a bizottság elnöke hangsúlyozta: a város jelenleg élő kitüntetései mind hosszú távúak, a város életének jelentős szakaszában kifejtett tevékenységet feltételez.
Létezik orvosság, de drága
Bőrünk legfontosabb feladata védőgátat képezni testünk és a külvilág között. Ez a védelem sérül azoknál a gyerekeknél és felnőtteknél, akik ekcémától szenvednek. A betegség bőrpír, valamint bőrgyulladás formájában jelentkezik, erős viszketést vált ki, és apró hólyagok jelennek meg a testfelületen. Ezek a hólyagok megnyílhatnak, nedvezhetnek, pörkösödhetnek, mígnem lehámlik, illetve berepedezik a bőr.
Testvérvárosi találkozó
Az Egerszeg Fesztivál alkalmából több testvérvárosi delegáció vendégeskedik Zalaegerszegen. A hétvégén gazdag program várta a külföldi vendégeket. Ismerkedtek a város nevezetességeivel, megtekintették a három varkausi képzőművész kiállítását, részt vettek a gébárti prószafesztiválon. A szórakoztató programok alkalmat adtak szakmai és gazdasági eszmecserékre.

