Pályázati felhívás összközműves telkek értékesítésére
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt árverés útján kívánja értékesíteni a Kaszaháza városrészben a Kenyérgyár feletti területen (Gólya-domb) a Széchenyi Terv segítségével kialakított összközműves építési telkeit.
Pályázat fogszabályozási támogatásra
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló többször módosított 8/1998. (III.26.) sz. önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet fogszabályozási támogatásra.
Megbüntették a kosárlabdázókat
A Városi Sportcsarnokban a ZTE-Körmend NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzésen az egyik palánkra szerelt óra meghibásodott. A mérkőzést követően a körmendiek úgy döntöttek megóvják a mérkőzést. Végülis nem tették meg.
Leszerelték a toronyórát
A Mária Magdolna Plébániatemplom toronyóráját az 1700-as években készítették. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a remekmű magyar kezek munkáját dicséri-e, a szerkezet szétszerelése után, erre is fény derül. Annyi bizonyos, hogy az 1800-as években egy osztrák órásmester újította fel. A kerekek és a csapágyak bronzból készültek és körülbelül 300 darab alkatrészből áll.
Munkahely után kutatva
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Zalaegerszegi Kirendeltsége szervezett állásbörzét a Gönczi Ferenc ÁMK-ban, ahol az érdeklődők személyesen találkozhattak az állásajánlatokat kínáló munkáltatókkal, de információt gyűjthettek a munkaügyi központ szolgáltatásairól, valamint a különböző támogatási formákról.
Közös főiskolás diáknapok
A város történetében először szerveznek közös főiskolás napokat Zalaegerszegen 2005. április 20-20-22-én. Az illetékesek sajtótájékoztatón ismertették a programokat.
Balaicz Zoltán, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója elmondta, 2002. októberében együttműködési megállapodást kötött a három helyi főiskola hallgatói önkormányzata és a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány.
Balaicz Zoltán, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója elmondta, 2002. októberében együttműködési megállapodást kötött a három helyi főiskola hallgatói önkormányzata és a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány.
Igazságos pontosztozkodás
Fehérvár – Zalaegerszeg 1-1 (0-0)Székesfehérvár, 1500 néző. NB-I. labdarúgó-mérkőzés. Vezette: Hanacsek Attila. Asszisztensek: Horváth II. Gábor, Balog János.Sárga lap: Kocsárdi (16.), Kaj (66.) Góllövő: Lattenstein (52.), Ljubojevics (57.) Fehérvár: Tudor – Csizmadia, Fehér Zs., Kuttor, Vincze Z. -Lattenstein, Schwarcz, Tereánszki-Tóth, Bozics – Magasföldi, Györök.Vezetőedző: Csertői Aurél.Zalaegerszeg: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők V., Kozmér, Balog -Kaj, Ljubojevics (Radu Sabo 59.), Józsi, Koplárovics – Sebők J., Andorka (Selei 83.). Vezetőedző: Gellei Imre.
Ebzárlat
A ZMJV jegyzője Zalaegerszeg közigazgatási területén ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.
Új helyen a Zala Volán utazási irodája
A Zala Volán Utazási Iroda zalaegerszegi képviselete e héttől a Balaton úti autóbusz-állomáson kialakított új korszerű irodájában várja régi és leendő ügyfeleit.
Berke Zoltán személyi közlekedési igazgató az új létesítmény ünnepélyes átadásán elmondta, az ügyfelek jobb és igényesebb kiszolgálása érdekében döntöttek az új iroda létesítése mellett, amelynek kialakítása önmagáért beszél, hiszen az előző helyiségnél sokkal tágasabb, kényelmesebb ügyféltér várja az érdeklődőket.
Berke Zoltán személyi közlekedési igazgató az új létesítmény ünnepélyes átadásán elmondta, az ügyfelek jobb és igényesebb kiszolgálása érdekében döntöttek az új iroda létesítése mellett, amelynek kialakítása önmagáért beszél, hiszen az előző helyiségnél sokkal tágasabb, kényelmesebb ügyféltér várja az érdeklődőket.
Közös koszorúzás
A Gulag-fogságba 1945 április 11-én elhurcoltakra emlékeztek Zalaegerszegen, a Kosztolányi úti emlékműnél. A tragikus eseményeket Török Zoltán református lelkész, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke eleventette fel. Fejet hajtott az emlékezésen és koszorút helyezett el a város nevében dr. Gyimesi Endre polgármester, Gyutai Csaba és dr. Ribiczey Pál alpolgármesterek.

