Bemutatkozott Zalaegerszeg Ausztriában
A Nyugat-Dunántúli Régió képviseletében a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a vendége fél éven át az ausztriai Nauhofennek. A településen öt évvel ezelőtt indult el egy kezdeményezés, melynek célja, hogy az Unió egyes régióinak sajátosságait bemutassa; a nyitórendezvény egy a hagyományokból, és a zalai gasztronómiából is ízelítőt adó Kulturális Est volt.
Elindult a Virágos Zalaegerszegért verseny
Ismét meghirdette virágosítási, parkosítási és környezetszépítő versenyét Zalaegerszeg Önkormányzata a Városgazdálkodási Kft-vel karöltve. A Virágos Zalaegerszegért program ezúttal is tavaszköszöntő virágvásárral indult. A családi és társasházak, kereskedelmi egységek, gazdálkodó szervezetek, valamint oktatási-nevelési intézmények jelentkezését július 15-éig várják.
Védekezés a HPV ellen: Beadták az első ingyenes oltásokat
Lezárult a Humán Papilloma Vírus elleni prevenciós program első szakasza Zalaegerszegen. Az önkormányzat tavalyi határozata értelmében minden évben térítésmentesen juthatnak hozzá a három oltási sorozatból álló négykomponensű vakcinához a 13 éves lányok. Az elmúlt napokban 166 fiatal kapta meg az ingyenes oltást.
Szakmai napok a zeneiskolán: Felavatták az új zongorát
„Kis kezek – nagy mesterek”. Ezt a címet viselte a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tehetséggondozó műhelye, melyet az idei évben a zongora tanszak részére szervezett meg az iskola vezetése. A szakmai nap bemutató órákkal indult, majd felavatták az intézmény új hangversenyzongoráját. A részletekről Győrffyné Könczöl Tímeát, a zeneiskola igazgatóját kérdeztük.
Barátságos küzdelem (Videó)
Történelemkönyvekből ismert csatajelenetek elevenedtek meg a Hűvös Kastély parkjában. Harcművészeti napon vettek részt a Liszt Iskolások. Szakemberektől tanulhattak olyan középkori harc nemeket, mint a kardvívás, az íjazás, vagy a baranta. Mindezt azért, hogy fejlődjön állóképességük és más szemszögből tekintsenek a középkori csatákra.
Rendhagyó biológiai óra (Videó)
A világfa program keretén belül természetvédelmi napon vettek részt a Mindszenty Iskolások. Egy rövid programismertető és természetvédelmi előadás után, Illyés Zoltán biológus bogárcsapdákat mutatott a gyerekeknek, akik többek között a kaszáspókkal is megismerkedhettek. A program célja, hogy a gyerekek minél közelebb kerüljenek a természethez.
Pénzügyi fogyasztóvédelmi iroda nyílt Zalaegerszegen (Videó)
Április 1-én Debrecenben nyílt meg az ország első pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodája – április 14-én pedig Zalaegerszegen, a kormányablak épületében is átadták az új kirendeltséget. Országszerte összesen nyolc hasonló juthatnak az emberek – pénzügyeikkel kapcsolatban – jogi és közgazdasági tanácsokhoz, információkhoz, és abban is segítik őket, hogy adott esetben milyen fórumokhoz, milyen formában fordulhatnak panaszaikkal.
Ultrahangos Konferencia (Videó)
Ultrahangos továbbképzést és konferenciát tartottak a Zala Megyei Kórház tanácstermében. A képzés témája a magzati szívvizsgálat volt. A régió különböző városaiból érkezetek nőgyógyászok, azért, hogy a gyakorlatban is megismerkedhessenek a magzati szívvizsgálat leghatékonyabb módszereivel.
Szakony Dorina: Szamárfülek
A régi osztályképeken, amiket a helyi újság fotósa szokott általában május végén csinálni, valakinek mindig volt szamárfüle. Főleg annak a kiközösített kisfiúnak, akinek sokszor sírásra állt a szája, és uzsonnaosztásnál már csak vaj nélküli kenyér maradt neki.
Gelencsér Milán: A filmkultúra átalakulása
Napjainkban a filmvilág egy teljesen új, ám nem biztos, hogy jó irányba fejlődik. Hollywood
egy kényelmes matracon pihen a komfortzónája közepén, és olyan forgatókönyveket adnak a rendezők kezébe, amiknek biztos lesz a sikere. Mi kell egy biztos sikerhez 2010-ben? Vér, nők, robbanások.
Miért nem akar a többség ezen változtatni? Mert erre van igény. Az emberek felgyorsult életet élnek egy felgyorsult világban, és alig rendelkeznek szabadidővel. Ha mégis van két órájuk, azt nem valószínű, hogy filmnézéssel töltik. És ha le is ülnek a tévé elé, vagy elmennek moziba, akkor kikapcsolódásra vágynak egy kellemes délutáni limonádé, vagy egy könnyű akcióvígjáték formájában.
egy kényelmes matracon pihen a komfortzónája közepén, és olyan forgatókönyveket adnak a rendezők kezébe, amiknek biztos lesz a sikere. Mi kell egy biztos sikerhez 2010-ben? Vér, nők, robbanások.
Miért nem akar a többség ezen változtatni? Mert erre van igény. Az emberek felgyorsult életet élnek egy felgyorsult világban, és alig rendelkeznek szabadidővel. Ha mégis van két órájuk, azt nem valószínű, hogy filmnézéssel töltik. És ha le is ülnek a tévé elé, vagy elmennek moziba, akkor kikapcsolódásra vágynak egy kellemes délutáni limonádé, vagy egy könnyű akcióvígjáték formájában.

