Baráth Lajos

író

(Abaújkér, 1935. augusztus 18. – Vértessomló, 2006. július 29.)

Baráth Lajos Abaújkéren született 1935. augusztus 18-án.
Szülei korai halála után árvaságra jutott, nagynénje nevelte.

Iskolái elvégzése után ácstanuló lett, majd Miskolcon, illetve Diósgyőrben próbált szerencsét és vállalt munkát 1957 és 1964 között.

A kemény fizikai munka mellett szenvedélyének az írásnak is hódolt, az üzem munkáslapjába írogatott. A Diósgyőri Munkás című lap munkatársa lett. Az újságírás mellett sorra jelentette meg munkástémájú regényeit, elbeszéléseit.
Nagyhírű kortársai – Veres Péter, Illyés Gyula, Váci Mihály – szárnyai alatt lehetőséget kapott, hogy novelláskötetei jelentek meg.

Ekkoriban virágzott az ország irodalmi élete és a könyvkiadás is.
A rendszer kultúremírje (Aczél) fontosnak tartotta, hogy egy saját nevelésű és gondolkodású író-költő generáció jól érezze magát benne, jó minőségű és élvezhető, populáris, de tartalmas írások szülessenek. A realista próza végül megtalálta az olvasóit. Igaz, a vallás és a világra kitekintés érezhetően tabu téma kellett, hogy maradjon.

Baráth Lajos ebben az időben alkotott 17 regényt és novelláskötetet, néhány filmet, egy drámát, valamint megszámlálhatatlan publikációt és tárcát.
Baráth Lajos még a német könyvvásárra kijutott magyar szerzők válogatásába is bekerült Móricz Zsigmond és József Attila közé, „Sand” (Homok) című novellájával, mivel a kötet összeállítói szerint a munkás kádárista korra találóbb mű nem is kellett.

1970-ben SZOT-díjat kapott, ami a különböző művészeti ágakban elért kiemelkedő eredményekért, kimagasló munkásságért, a dolgozók művelődésének segítéséért adományozható kitüntetés volt.
A díjat a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) alapította 1958-ban. Évente egyszer adták át ünnepélyes díjkiosztón, a SZOT székházában, Budapesten. A SZOT elnöksége évenként 18-22 művészt részesített a díjban. Átadására minden évben május 1-jén került sor, a kitüntetést igazoló oklevéllel pénzjutalom is járt. Az irodalmi SZOT-díjat általában az előző év legjobbnak tartott kortárs témájú műve kapta.

Munkásságának elismerésével 1971-től már szabadfoglalkozású íróként funkcionált.

71. életévében, 2006. július 29-én hunyt el.

Művei:

Ember fehér bottal (elbeszélések, 1962)
Házak tábla nélkül (kisregény, 1963)
Díszhal (regény, elbeszélések, 1963)
Vesznyánka [„Tavaszka”; oroszul], elbeszélés, Moszkva, 1965)
Lopakodó prédikátorok (kisregények, elbeszélések, 1966)
Tűz és korom (regény, 1967, oroszul: Moszkva, 1969)
Külső körön (regény, 1970)
Sortűz (regény, elbeszélés, 1971)
A hét százhatvannyolcadik órája, elb., München, 1972;
A félelem földje (történelmi regény, 1975)
Örökség (regény, 1976)
Miért hullámzik a tenger? (elbeszélések, 1977)
Kigyelmed, János mester (történelmi regény, 1979)
A szörnyeteg (regény, 1979)
Hármaskönyv (1983)
Párnámon anyám ujjának melege (elbeszélések, 1983)
Vakvágat (regény, 1986)
A folyosó (regény, 1989)