Izsák Imre Gyula

matematikus, fizikus, csillagász, égi mechanikus

(Zalaegerszeg, 1929. február 21. – Párizs, 1965. április 21.)

Izsák Imre édesapja, Izsák Gyula földrajz-biológia szakos tanárként tanított Zalaegerszegen. Édesanyja, Pálfi Aranka matematika-fizika szakos tanár volt. Nagybátyja, Szele Tibor szegedi matematikaprofesszor volt. Felmenői példája nagy hatással volt az ő pályaválasztására is.

Elemi iskoláit Zalaegerszegen végezte, majd 1939-ben, édesanyja tragikusan korai halála után a kőszegi katonai alreáliskolában tanult tovább. Itt nagy hatással volt rá földrajz- és természetrajz tanára, Zerinváry Szilárd, aki később országos hírű lett a csillagászatról, a csillagokról írt műveivel.

Kiemelkedő matematikai képességei miatt az esztergomi Görgey Artúr Műszaki Hadapród Iskolába küldték tovább.

A világháború végén 1944-ben az egész hadapródosztályt Németországba hurcolták, ott hadifogságba esett.

A hadifogságból hazatérve szülővárosába még 1945 őszén beiratkozott a Deák Ferenc Gimnázium VI. osztályába (a mai Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumba). A következő évben a VII. és VIII. évfolyamot egyszerre végezte el kitűnő eredménnyel, s országos matematika versenyeken 1-2. helyezéseket ért el.

A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakon végzett, Eötvös-kollégista volt. Másodéves korában nagy feltűnést keltő cikket publikált, ugyanis nem hitték, hogy a differenciálgeometriai témájú cikket egy fiatal hallgató írta.

Földes István előadásai hatására figyelme az égi mechanika felé terelődött. Még hallgató korában a Konkoly Thege Miklós által alapított obszervatórium asszisztense, majd az egyetem elvégzése után, 1951 nyarán ugyanennek az intézetnek a munkatársa lett.

A csillagvizsgálóban Detre László és Balázs Júlia keze alá került, és közelségükben már 22 évesen aspiráns volt.

1953-ban az MTA Szabadsághegyi Csillagvizsgáló intézetének munkatársa lett, majd a szegedi egyetemen oktatott.

A háromtest-probléma, illetve a soktest-probléma foglalkoztatta, a változócsillagok fényváltozásait tanulmányozta. Doktori védése után – nem törődve azzal az általános véleménnyel, hogy az égi mechanika már lezárt terület – visszatért kedvenc témájához, és műhold- és rakétapályák elméletével kezdett foglalkozni. A téma gyakorlati alkalmazására csak a Szovjetunióban, illetve az Egyesült Államokban nyílt volna lehetőség, a hazai nemzetközi kapcsolatok azonban kimerültek egy-egy szovjetunióbeli konferenciában. Ezért 1956 novemberében, a forradalom időszakában – kihasználva a határok megnyílását – Ausztriába disszidált.

Onnan pedig rövidesen Svájcba utazott egy zürichi állásajánlott miatt. 1957. áprilisában már a napfizikai obszervatórium állandó munkatársa lett.

Munkája mellett csillagászati hely- és időmeghatározást oktatott egyetemi hallgatóknak. Elkezdett angolul tanulni és bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. Műholdak pályaszámításával kapcsolatos eredményeire felfigyelve meghívták az Ohio állambeli Cincinnatibe.

Hamarosan a téma egyik elismerten legjobb szakembere lett. Ennek köszönhetően 1959-ben újabb állásajánlatot kapott a cambridge-i Smithsonian Institution Astrophysical Observatoryba, amely intézet foglalkozott az USA-ban a műholdak pályaadatainak feldolgozásával.

A cambridge-i állása végül rövid életének legnagyobb sikereit hozta. Számítógépen dolgozhatott, ami szükséges volt ahhoz, hogy a korábbinál sokkal pontosabb számításait el tudja végezni. Feszült tempóban dolgoztak, munkatársaival együtt sorra publikálta cikkeit, kutatásaikat kiterjesztették a mesterséges holdak geodéziai alkalmazásának határterületére is.

Számításainak célja a Föld alakjának pontos meghatározása volt. Az régóta ismert volt, hogy a Föld alakja közelítőleg forgási ellipszoid, ő viszont a műholdak mozgásának megfigyelt adataiból kiszámította az ettől való eltéréseket. Az égi mechanika klasszikus feladatában a tömegeloszlást ismerve kell a hold pályáját meghatározni, ennek ő a fordítottját oldotta meg. A számításban harmonikus közelítést alkalmazott, vagyis a Föld gravitációs terét összerakta gravitációs monopólusból, dipolból, kvadrupolból, az így kiszámított alak nem a Föld valódi alakja, hanem csak a gravitációs hatása egyezik meg azzal.

Kiderült, hogy az Egyenlítő alakja nem pontosan kör, hanem mintegy négyszáz méternyire eltér attól. Ezen eredménye nagyságrendekkel pontosabb volt minden korábbi becslésnél.

Az 1961. június 1-jén hivatalosan is bejelentette a Föld alakjának és felszíni pontjainak pontos meghatározására vonatkozó számításait, mellyel a tudományos érdeklődés középpontjába került, szinte egyik napról a másikra világhírű lett.

Sorra kapta meghívásait, előadásokat tartott szerte a világon. Továbbra is sokat dolgozott, elvállalta egy a mesterséges holdak mozgásáról szóló egyetemi tankönyv megírását, s közben előadásokat tartott a Harvard Egyetemen.

Érdemei elismeréseképpen a Nemzeti Űrhajózási Hivatal (NASA) tudományos főmunkatársa lett.

1962. június 7-én megnősült, felesége Emily Kuempel Brady, aki angol irodalmat tanított a bostoni egyetemen.

1962. február 24-én megkapta az amerikai állampolgárságot, ősszel pedig fia született, akinek az Endre (Andrew) nevet adták.

1965 áprilisában Párizsba utazott egy műholdas geodéziai szimpóziumra.

36 éves korában ott érte a halál, 1965. április 21-én este szállodai szobájában szívrohamot kapott. Cambridge-ben temették el április 28-án.

1997-ben Zalaegerszeg méltán választotta díszpolgárának egykori híres szülöttét, a csácsi városrészben iskolát neveztek el róla.