keresés a weboldalon

Stróber László

Zalaegerszeg címer
KitüntetettjeinkPRO-URBE Zalaegerszeg díjasok

Stróber László

apátplébános

Stróber László a Nagykanizsa melletti Rigyácon született 1952-ben. Már egész fiatal korában foglalkoztatta a papi hivatás gondolata, amely a szerzetesi gimnázium elvégzésével csak erősödött benne. Megérintette az atyák példamutató élete és a szeretetteljes légkör, amely az intézményt jellemezte.
A gimnáziumot szemináriumi évek követték, amelyeket a budapesti Hittudmányi Akadémián töltött el.
1980. június 18-án szentelték fel Szombathelyen.

A szentek közül Assisi Szent Ferencet és Vianney Szent Jánost tekinti példaképének. Assisi Szent Ferencet, aki egyszerű szeretetben élt, a mindig vidám testvér, a természet nagy barátja volt. Az atya szerint valahol minden embernek rá kellene hasonlítani, nekünk is magunkban kell hordozni az Urat: a jászolt és a keresztet. Egész élete nagy kitárulkozás volt Isten felé, és aki szeretné nekünk is megtanítani a tökéletes bizalmat Isten iránt. Megtanult mindent elveszíteni és mindent megköszönni krisztusi alázattal.

Másik példaképétől, Vianney Szent Jánostól származó gondolat  „Ha abban a szerencsében lesz részem, hogy pap lehessek sok lelket szeretnék Istenhez vezetni!”, amely motiváció volt a papi hivatása elfogadásában. Igazán elfogadta saját gyöngeségét, kora emberének értetlenségét is alázattal viselte el. Alázatával, az emberekért végzett kitartó imádságával életcélját a legtökéletesebben véghez vitte. Sok lélek jutott el az Igazságához közbenjárására.

Stróber atya első papi éveit Pákán töltötte, majd 1984-ben került Zalaegerszegre az olai templomba káplánnak, végül 1989-ben a Mária Magdolna Plébániára. Kis kitérővel ismét visszakerült a Mária Magdolna Plébániára, amelynek 1998-tól plébánosa.
1993 és 1998 között Boncodfölde plébánosa volt.

László atya szerepe a zalaegerszegi hitéletben jelentőségteljes és példaértékű.
Papi hivatását egyszerre gyakorolja a Mária Magdolna Plébánián, a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, illetve annak kápolnájában, és önálló plébániaként való működéséig a kertvárosi templomban.

Egyéb megbízatásai közül kiemelendő, hogy 1992 és 1993  között az Egyházmegyei Kollégium prefektusa volt. 2000-től Szűz Mária mennybeviteléről nevezett molnári apát, 2003-tól a Zalaegerszegi Esperesi Kerület esperese, továbbá 2010-től a Vasvár- Szombathelyi Székeskáptalan kanonokja.

Szokás őt az építő plébánosnak is nevezni, hiszen neki köszönhető a Mária Magdolna Plébániatemplom teljes külső és belső rekonstrukciója, a kertvárosi templom megépítése, a katolikus kultúrház homlokzatának felújítása és számtalan kisebb-nagyobb munka a környező településeken.

Fáradhatatlan építő tevékenységét 2000-ben apátplébánosi ranggal ismerte el az egyházmegye. A Mária Magdolna templom több mint egy évtizedig tartó felújításának elismeréséül Podmaniczky-díjat kapott. Részére a város 2003-ban „Zalaegerszegért” díjat adományozott.

Apát-plébános úr aktívan részt vesz a város közéletében is. A városnapi rendezvények a László atya által vezetett közös imádsággal kezdődnek. Az önkormányzat felkéréséit mindig örömmel fogadja, neki köszönhetően a világi események, ünnepségek sosem nélkülözik az egyházi jelenlétet.

A közéletben vállalt tevékenysége és áldozatos papi elhivatottsága révén méltán érdemelte ki 2017-ben Zalaegerszeg város Pro Urbe díját.

Képgaléria:

Videógaléria:

Podmaniczky-díjat kapott a zalaegerszegi Mária Magdolna Plébániatemplom esperese. Stróber László az utóbbi tíz évben rendkívül sokat tett a templom felújításáért. A templom alapkövét 1748-ban rakták le, az épületet 1803-ban szentelték fel. Mindszenty József 24 évig szolgált a falai között:

Jézus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékeztek a városi ökumenikus keresztúton. A nagypénteki körmenet – a hagyományok szerint -, a Mária Magdolna Plébániatemplom előtti térről indult, s Stróber László plébános vezetésével a Kálváriához érkezett meg:

Tartalom megosztása: