Dr. Pais Dezső
nyelvész, az MTA tagja
(Zalaegerszeg, 1886. március 20. – Budapest, 1973. április 6.)
Édesapja Pais Kázmér tisztviselő, édesanyja Shmiliár Ilona voltak. A szülők törekedtek arra, hogy gyermekeikből tanult emberek váljanak.
Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd 8 évig a mai zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, az akkori főreál gimnázium végig jeles tanulója volt.
Ezután a budapesti Eötvös József Collegium tagja, ahol magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett 1908-ban.
Két évig gyakornok, majd az 1910-11-es tanévben állástalan tanár, s így itthon a megyei levéltárban és volt gimnáziuma tanári könyvtárában kutatott.
Kutatásainak eredménye megjelent a Magyar Nyelv című tudományos folyóiratban.
A magyar helységnevek változását, majd a Göcsej tájnevet kutatta.
1911-12-ben a soproni Főreál iskolában helyettes tanár, ezután a ceglédi Gimnázium tanára volt. Ekkorra az Irodalomtörténeti Társaság tagja.
1918-tól végérvényesen Pestre települt, s az óbudai Árpád Gimnáziumban, majd 1924-től az Eötvös-kollégiumban tanított.
1937-1960 között a Budapesti Egyetem professzora volt. 1930-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-től rendes tagja lett.
1924-től egyre jobban bekapcsolódott a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztésébe, s több mint 40 évig szerkesztette azt.
Az 1920-as években az Árpád-kori országvédelem rendszerével, s benne a székhelység szerepének, Székelyföldre szállásának vizsgálatával foglalkozott.
Az 1940-es években kedvenc témája, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom. Ekkoriban írta meg A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből című kötetét.
1949-ben az Akadémia helyesírási albizottságának elnöke, s 4 évtizeden keresztül alakítója, formálója volt a magyar helyesírásnak.
1973. április 6-án, 87 éves korában hunyt el. Sírja a Farkasréti temetőben található.
Híres mondása egész pályafutását jellemezte, miszerint: „A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért.”
Szülővárosában, melynek díszpolgára is iskolát neveztek el róla.
Művei
- Báró Kemény Zsigmond és az irodalmi élet (1911)
- Ó-magyar olvasókönyv (Jakubovich Emillel, 1929)
- A veszprémvölgyi apácák görög alapítólevele mint nyelvemlék (1939)
- A Halotti Beszéd olvasása és értelmezése (1942)
- Magyar szóalaktan 1. Szóösszetétel (1949)
- Irányelvek a magyar hangtörténet tárgyalásában (1950)
- Hangtörténet (Gombocz Zoltánnal, 1950)
- Két fejezet a mondattanból (1950)
- A jelentéstan vázlata Gombocz Zoltán késői módszertani előadásaiból (1951)
- Kérdések és szempontok szóösszetételek vizsgálatához (1951)
- A magyar irodalmi nyelv (1953)
- Nyelvünk a reformkorban. Tanulmánygyűjtemény. Akadémiai Kiadó, Budapest (1955)
- Egy szószervezet szétágazásai a magyarban és más finnugor nyelvekben (1962)
- Az alanyi és tárgyas összetételek. In: Pais Dezső és Benkő Loránd (szerk.):
Alak- és mondattani gyűjtelék. = Nyelvtudományi Értekezések 46, Akadémiai Kiadó, Budapest, 63–84, 1965. - Régi személyneveink jelentéstana 1922-23 (1966)
- Életem, emlékeim, találkozásaim (válogatta, szerkesztette Dorogi Zsigmonddal, 1973)
- A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből (válogatott tanulmányok, 1975)
- Pais Dezső és a szülőföld (dokumentumok, 1986)
Díjai, kitüntetései
- Sámuel-díj (1919, 1926)
- Kossuth-díj (1951)
- Munka érdemrend (1953, 1956)
- Zalaegerszeg díszpolgára (1964)
- Révai Miklós-emlékérem (1968)
Tartalom megosztása: