
Dr. Sifter Rózsa
Zala Vármegye nyugállományba vonuló főispánja
Dr. Sifter Rózsa neve mára már egybeforrt a közigazgatással, a Zala Vármegyei Kormányhivatallal. Nem is csoda, hisz évtizedek óta dolgozik a megye, a város polgáraiért, a közigazgatás korszerűsítéséért. Hosszú, kitartással és ambíciókkal tarkított út vezetett idáig.
Az általános iskolai éveket követően a zalaegerszegi Ságvári Endre (mai nevén Kölcsey Ferenc) Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A kémia-biológia szakos osztályban igen magas elvárásoknak kellett megfelelniük, amiért a mai napig hálás, hiszen olyan tanulásra, tudásra ösztönöztek, melyeknek a mai napig sokat köszönhet. Csak hálával tud visszagondolni azokra a tanáraira, akik felelősségteljesen, határozottan megkövetelték a megfelelő tudást, tanulmányi eredményeket.
A középiskola utolsó éveiben körvonalazódott, hogy a tanulmányait humán területen folytatja tovább és jelentkezik az ELTE-re. A felvételi eljárás számára nem okozott nehézséget, hiszen erre a gimnáziumi évek alatt maximálisan felkészítették.
A családjához, a szüleihez való kötődése, valamint a Zalához való ragaszkodása is arra ösztönözte, hogy visszatérjen miután 1983-ban diplomát szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Itthon az egyetem elvégzése után több munkakört is betölthetett, melyek nagyon hasznosak voltak számára, hiszen az élet sok területén szerzett vezetői és szakmai tapasztalatokat.
Egészen fiatalon, 1991-ben lehetőséget kapott egy addig nem létező szervezet létrehozására, ez volt a Kárpótlási Hivatal. Az új intézmény feladata a magyarországi kárpótlási folyamatokkal kapcsolatos hatósági, nyilvántartó és ellenőrző tevékenység ellátása volt. A kárpótlási kérelmek elbírálása mellett kiemelt fontosággal bírt a kárpótlási jegyek kezelése, azok kibocsátásával és felhasználásával kapcsolatos adminisztráció, de kárpótlási egységek áldozatsegítő tevékenységet is elláttak.
A Kárpótlási Hivatali tevékenységét követően a Zala Megyei Önkormányzat főjegyzője volt, ahol vezette a megyei önkormányzati hivatalt és önkormányzati, államigazgatási feladatokat látott el az önkormányzati hivatal bevonásával. Vizsgálta a közgyűlés és a bizottságok elé kerülő előterjesztések törvényességét, biztosította a közgyűlés és szervei tevékenységének törvényességét, gondoskodott a testületek és a tisztségviselők munkájának segítéséről, a munkájukhoz szükséges feltételek megteremtéséről, gondoskodott a hivatal működésének pénzügyi feltételeiről, és elemezte, értékelte, ellenőrizte a hivatal döntéselőkészítő, végrehajtást szervező tevékenységét.
2011-től a Zala Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, ahol hivatali szervezetet vezette, felelt a kormányhivatal szakszerű, törvényes és hatékony működéséért, valamint irányította annak szakmai munkáját.
2016 január 1-jétől, kormánymegbízottként a megyei kormányhivatal szakmai és szervezeti működését irányította és biztosította a feladatellátás feltételeit. Felügyelte a helyi önkormányzatok működésének törvényességét, szervezte és koordinálta a kormányhivatalba integrált szakhatóságok és hivatalok működését. Gondoskodott a belső szabályzatokról, a kontrollrendszerek működtetéséről és az integritásirányításról. A 2022-es jogszabályi változások okán a kormánymegbízotti tisztséget felváltotta a főispáni elnevezés a vármegyei kormányhivatalok élén.
A kormányhivatal irányítása, azaz a kormányhivatalok szervezeti egységeinek, az agráriumtól a környezetvédelmen át a foglalkoztatásig terjedő szakmai főosztályok munkájának összefogása, irányítása, az államigazgatási tevékenység koordinálása, a törvények, a jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése és felügyelete nem kis feladatot rótt rá, ezért is tartotta mindig is fontosnak, hogy jól válassza meg a munkatársait a különböző szakterületekről, mivel szerinte, egy vezető akkor lehet eredményes, ha jól képzett, tehetséges kollégái vannak.
A kormányhivatal képviseletében jelentős szerepet tölt be Zalaegerszeg közéletében, megannyi alkalommal vett részt jótékonysági gyűjtésekben, a város által szervezett eseményeken, megemlékezéseken. Vezetése alatt számos rendezvényen ismerték el a város és a vármegye tehetségeit, illetve a különböző területen kimagasló munkát végzőket, köszöntötték a sajtómunkatársait, vármegyei gálát szerveztek a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Vezetése alatt több műemlék jellegű épület is megújult Zalaegerszegen, így a városkép, a vármegyeszékhely arculata sokkal impozánsabbá vált.
Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) keszthelyi Georgikon Campusával, így a MATE nappali tagozatos hallgatói betekintést nyerhetnek a területi közigazgatás működésébe és tapasztalatot szerezhetnek a kormányhivatal feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekkel és eljárásokkal kapcsolatban.
Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottságának elnökeként nagyban kivette részét a védelmi és biztonsági igazgatás koordinálásában, a katasztrófavédelmi, honvédelmi és közbiztonsági feladatok összehangolásában, a védekezés irányításában.
Pályája során számos lehetőséget kapott arra, hogy vezetői beosztásokban dolgozhasson, ahol mindig nagyon fontos volt számára, hogy az a munka, amit a kollégákkal együtt végeztek magas színvonalon szolgálja a zalai állampolgárokat.
2024-ben a Magyar Honvédség egyik legmagasabb rangú elismerését, a Honvédelemért Kitüntető Cím Babérkoszorúval ékesített fokozatát, valamint a köz szolgálata iránti elkötelezettséggel végzett kiemelkedő munkásságért a rangos Batthyány Lajos Díj-at is megkapta.
2026-ban Zala Vármegye nyugállományba vonuló főispánjának munkáját Zalaegerszeg Város Díszpolgára címmel ismerték el.
Kép- és videógaléria:














































































Tartalom megosztása: