Keresés a hírekben
2010 március 26 - péntek
A városháza hírei
VÁLASZTÁSNAPI TUDNIVALÓK. Bölcsődei beíratás. Álláshelyek az iskolákban. Folytadódik a lim-lom akció.
bővebben
2010 március 25 - csütörtök
A Föld Órája
A „Föld Órája” nemzetközi kezdeményezés apropóján tartottak figyelemfelkeltő és ismeretterjesztő előadásokat a Petőfi – székhelyiskola felsőseinek. Novák Róbert és Csányi Nóra, az intézmény pedagógusai prezentációval egybekötve számoltak be a bioszféra és a klíma változásairól. A gyerekektől pedig ötleteket kértek az energiatakarékos és környezetkímélő életmód megvalósíthatóságaira. Vagyis, mint tehetünk nap, mint nap, ha éppen nem március utolsó szombatjának estéje van, a Föld Órája, amikor is, akinek módjában áll, demonstratíve lekapcsolja a villanyokat.
bővebben
2010 március 25 - csütörtök
Háttérzenéltek
A nagyrészt zrínyis diákok alkotta Pertu Jazz Group zenekar a közelmúltban indult talkshow, a Zalai Kanapé háttérzenekaraként oldotta a hangulatot. Az öt éves múltú együttesről az egyik alapító tag, Osbáth Kristóf nyilatkozott röviden.
bővebben2010 március 25 - csütörtök
Játékos környezetvédelmi verseny
A Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. játékos versenyre invitálja a megyeszékhely közép- és általános iskolásait, valamint óvodásait. A város napjához kötődő pályázatra újrahasznosítható hulladékok (pl.: újságpapír, kartonpapír, műanyag fólia, PET palack, sörösdoboz, üveg, faág, falevél, tejfölös pohár stb.) felhasználásával létrehozott képző- és iparművészeti alkotásokkal nevezhetnek osztályok, óvodai csoportok.
bővebben
2010 március 25 - csütörtök
Könyvtárhasználati vetélkedő
Közel két évtizede rendez a József Attila könyvtár a városi középiskolások számára könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőt. Az idén 12 csapat bújta a katalógusokat, böngészett az interneten, állított össze bibliográfiát, búvárkodott a szak- és szépirodalomban, fejtette a keresztrejtvényt.
bővebben2010 március 24 - szerda
Egyetlen gól - de mi rúgtuk
Újpest – ZTE 0-1 (0-0) Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés elődöntő, első mérkőzés. Újpest, 2.000 néző. Játékvezető: Vad II. Asszisztensek: Ring, Butkai. Gólszerző: Balázs (88.). Sárga lap: Millar (51.), Kocsárdi (67.), Vasziljevics (70.), Pavicsevics (90.). Piros lap: Vaskó (61.)
bővebben2010 március 24 - szerda
Megerősítették a testvérvárosi szerződést
Március 23-a, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából a testvérváros, Krosno delegációját fogadta Zalaegerszeg városának vezetése. A 2007 márciusában deklarált döntés minden évben alkalmat ad arra, hogy a két nép közösen ünnepeljen ezen a jeles napon. Idén, hazánk volt a soros, a magyar-lengyel barátság napja országos rendezvényének Budapest III. kerülete, Óbuda-Békásmegyer adott otthont. A küldöttség így a fővárosból érkezett az Ady moziban tartott ünnepségre.
bővebben
2010 március 24 - szerda
Egerszegiek Erdélyben
2008 nyarán hivatalos kapcsolatfelvétel történt a zalaegerszegi Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola, valamint az erdélyi Baróton működő Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont között. A testvériskolai kapcsolat egyik elemeként a múlt évben a barótiak meghívták az iskola küldöttségét a március 15-i erdélyi ünnepségekre, amely olyan jól sikerült, hogy a meghívást az idén megismételték.
bővebben
2010 március 24 - szerda
A továbbjutás eldőlt
Dombóvár KC – Zakakerámia ZTE 65 -101 (24-31, 10-19, 16-24, 15-27) Magyar Kupa férfi kosárlabda-mérkőzés a legjobb 4 közé jutásért, első találkozó. Zalaegerszeg, 600 néző Jv.: Forrai, Tóth K., Török Z. Dombóvár: Cubela (18), Szőke (18/3), dr. Deák (18/12), Balogh (6/3), Klir (5). Csere: Baumann, Gubi, Vezetőedző: Földi Sándor.
bővebben
2010 március 23 - kedd
Divatos diákok
Egy jó kis tea mellett finom anyagokról, divatról, karrierről beszélgetni kellemes kikapcsolódásnak tűnik. A zalaegerszegi Munkácsy-tagiskola könyvtárában rendezett teadélután ennek jegyében telt. Az ötlet Detrichné Kiss Zsuzsanna könyvtárostól származik, aki házigazdája volt a rendezvénynek. Az érdeklődőknek az iskola két régi tanulója beszélt karrierjük alakulásáról és a jelenlegi munkájukról, erősítetve ezzel a diákokban a továbbtanulás, a kitartás és a kreativitás fontosságát.
bővebben
2010 március 23 - kedd
Véget ért a pódium
Irodalmi összeállítással ért véget március 22-én az Apáczai ÁMK gimnazistáinak szóló három részes „Diákpódium”, mely a tanórán kívüli művelődést hívatott szolgálni.
bővebben
2010 március 23 - kedd
Mozi volt, most kőhalom
Két évtizeddel ezelőtt még a város nyári kulturális életében helye volt a kertvárosi szabadtéri mozinak. Aztán sokáig kihasználatlanul omladozottak a széksorok, mállott mindinkább a beton aljzat. A szomorú látvány azonban már a múlt. Március 20-án elkezdték a Liszt-iskola udvarán lévő szabadtéri színpad felújítási munkálatait. Ha minden a tervek szerint halad, az évzárót már itt rendezheti meg az iskola, nyáron pedig kellemes programokra térhetnek majd be a városlakók.
bővebben2010 március 22 - hétfő
Anyakönyvi események
Zalaegerszegen az elmúlt évben 3 133 anyakönyvi esemény (1 351 születés, 1532 haláleset, és 250 házasságkötés) került anyakönyvezésre. A zalaegerszegi születések száma: 496 (27-tel csökkent 2008-hoz képest. Az újszülöttek nemek szerinti megoszlása: 253 fiú, 243 leány. A haláleseteket tekintve, tavaly 319 férfi, 356 nő és 4 gyermek halt meg. A halálozás csekély mértékben csökkent a zalai megyeszékhelyen.
bővebben2010 március 22 - hétfő
A várt eredmény
Kazincbarcika – Z. Csuti Hydrocomp SK 4:8 NB I sakkcsapat-mérkőzés. Kazincbarcika.
bővebben2010 március 22 - hétfő
Biztos egerszegi győzelem
ZTE II. – Hévíz 3-0 (2-0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 200 néző. Jv.: Ákos. Gólszerzők: Polereczki (5. p.) , Prince (40. p.), Balázs (55. p.).
bővebben
2010 március 22 - hétfő
Megvan az 5. hely
BSE – ZTE NKK 63-65 (16-21, 16-14, 16-14, ,15-16) NB I női kosárlabda-mérkőzés. Budapest, 300 néző. Jv.: Pálla Z., Gorka. BSE: Kocsis (27/6), Szlimák (13/3), Zsovár (3/3), Simon Zs. (7), Varda (10). Csere: Hegedüs, Tiba (3/3), Gadnai, Vincze. Vezetőedző: Farkas Sándor.
bővebben2010 március 21 - vasárnap
Bronzérmes a ZTK FMVas
A Bajnokok Ligája döntőjének második napján a szerbiai Apatinban a bronzéremért lépett pályára a ZTK FMVas férfi tekecsapata. Ellenfele a tavalyi győztes Bamberg (német) együttese volt. A zalaiaknak már sokan jobban ment a dobás, mint az előző napon, magabiztosan játszva szerezték meg a bronzérmet a német csapat ellen.
bővebben
2010 március 21 - vasárnap
Az ötödik jubileum a Csány szakközépiskolában
A hagyományokat követve ötödik jubileumi ünnepségét tartotta a Csány szakközépiskola. Az intézményben ugyanis, huszonöt évenként elidőznek a sikeres intézmény múltján, jelenén. A felidézni valók, a hazai vagy nemzetközi karriert befutó egykori diákok, a mindezt megalapozó elismerésre méltó pedagógusok és persze a tárgyi emlékek száma is egyre nőtt az évtizedek során. Az idén március 12-től 19-ig ünnepi hangulat várta az iskolába látogatókat.
bővebben
2010 március 20 - szombat
Pavicsevics fejese döntött
ZTE – MTK 1-0 (0-0) NB I bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 3000 néző. Játékvezető: Kovács J. Z. Asszisztensek: Kis Z., Iványi . Gólszerző: Pavicsevics (53.) Sárga lap: Illés (41.), Máté (69.) ill. Kulcsár (24.). ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovics, Bogunovics, Panikvar – Sluka, Máté, Kamber, Illés (Schultz 66.) – Pavicsevics (Szalai 86.), Magasföldi (Balázs 59.). Vezetőedző: Csank János.
bővebben2010 március 20 - szombat
Minden sorozat egyszer megszakad
Szolnoki Olajbányász – Zalakerámia ZTE 83-82 (22-23, 13-11, 25-25, 23-23) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Szolnok, 2000 néző. Jv.: Bodnár, Benczúr, Győrffy.
bővebben2010 március 20 - szombat
A bronzért játszik a ZTK FMVas
A szerbiai Apatinban rendezik meg a Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Az első napon a ZTK FMVas férfi tekecsapata a német Zerbst ellen lépett pályára. Bár a játékosok nagyon fogadkoztak, hogy megpróbálják kiharcolni a győzelmet, ez nem sikerült. A Zertbst 7:1-re (3690:3596) nyert.
bővebben
2010 március 20 - szombat
Innovációs vetélkedő középiskolásoknak
Innovációs vetélkedőt szervezett középiskolásoknak a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, az innovációt népszerűsítő regionális kampány részeként. A verseny helyszíne a zalaegerszegi Széchenyi-tagiskola volt, ahol öt középiskolai csapat mérte össze tudását (köztük a Ganz-Munkácsy és a házigazda intézmény diákjai).
bővebben2010 március 19 - péntek
A városháza hírei
Zalaegerszeg MJV Önkormányzata a ZALA-DEPO Kft. együttműködésében – kizárólag a lakosság részére – meghirdeti a háztartások tavaszi nagytakarítását. A lim-lom akció részleteiről és más városházi információkról az alábbiakban olvashatnak.
bővebben2010 március 18 - csütörtök
Lakberendezési vásár a Sportcsarnokban
Idén Zalaegerszegre költözik a több éves múltra visszatekintő Pannon Design Lakberendezési Vásár és Konferencia. A régió egyik legnagyobb bútor és lakótér kiállításának az elmúlt négy évben Sopron adott otthont. Április 9-11-én azonban a zalaegerszegi Sportcsarnokban lesz az esemény.
bővebben
2010 március 16 - kedd
Ünnep Besenyőben és Botfán
A márciusi ifjak hőstetteire emlékeztek a besenyői és botfai településrészen is. Ez alkalomból a felújított „Forradalom és szabadságharc” emlékművet avatták fel és koszorúzták meg a besenyői alapítvány és az egyházközösség képviselői. Az ünnepi műsorra a szent misét követően került sor a temetői emlékműnél, mely a szabadságharcban résztvevő 17 besenyői fiatal, élükön Skublics István őrnagy hőstettei előtti tisztelet tárgyiasult jelképe.
bővebben
2010 március 16 - kedd
A lakosság türelmét kérik
Több frekventált zalaegerszegi utcában is közműmunkálatok kezdődnek március közepén. A Rákóczi úton az Interspartól az Arany János utcáig szennyvízberuházás veszi kezdetét, a Platán soron a Lidltől egészen a Hock János utcáig a már meglévő csapadékvíz-vezeték rekonstrukcióját végzik, míg a Egerszeghegyi út közel két kilométeres szakaszán – új beruházásként – kerül lefektetésre a csapadékvíz-elvezető csatorna.
bővebben
2010 március 16 - kedd
Sajtónapi köszöntő
Március 15-e a szabad magyar sajtó napja. Zalaegerszeg önkormányzata ez alkalomból sajtóreggelire invitálta ma a helyi média képviselőit, melyen dr. Gyimesi Endre polgármester köszönetet mondott a város és térsége érdekében végzett munkáért.
bővebben
2010 március 16 - kedd
Ha unod a csoki nyulat
Örömmel fogadták az Ady-iskola diákjai és a szüleik Herczeg Lajosné mézeskalácsost, aki immár második alkalommal tartott húsvét előtt bemutatót abból, milyen édes és ehető ajándékokkal lephetjük meg hozzátartozóinkat, ha már unjuk a csoki nyulat.
bővebben
2010 március 16 - kedd
Eötvös Kupa
Erőteljesen rúgott labdák visszapattanó hangjától volt hangos az Eötvös-iskola tornaterme. Tavasz révén megkezdődtek a hagyományos fiú kupa korosztályos mérkőzései.
bővebben
2010 március 16 - kedd
A megye legjobb matekosai
A megye legjobb matekosait, felkészítő tanáraikat és az általuk képviselt legeredményesebb iskolákat ismerték el az immár 21. alkalommal megrendezett Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika versenyek eredményhirdetésén. A díjátadóra a belvárosi Dózsa-tagiskolában került sor, mely immár 11. alkalommal házigazdája a rangos versenynek.
bővebben