Klebelsberg Kunó

jogász, országgyűlési képviselő, egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Magyar Történelmi Társulat egykori elnöke

Magyarpécska, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 11.

jogász, országgyűlési képviselő,
művelődéspolitikus (1921–1922)
belügy-, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter (1922–1931)
a Magyar Történelmi Társulat elnöke (1917-től 1932)

A thumburgi gróf Klebelsberg család sarja. Édesapja gróf Klebelsberg Jakab (1844–1877), a császári és királyi hadsereg 14. huszárezredének századosa volt, aki 1872-ben nőül vette a nemesi származású felső- és alsóőri Farkas családból való felső- és alsóőri Farkas Aurélia Arankát (1852–1897).
1875. november 13-án született meg fiuk, Kunó, aki a nevét keresztapjától, gróf Zedtwitz Kunó főhadnagytól kapta. (A Kunó név a Konrád német becézése /Konrad-Kunrad-Kunó/.)

Klebelsberg Kuno édesapját, Klebelsberg Jakabot, 1877-ben elveszítette, anyja ekkor fiával együtt Székesfehérvárra költözött a családjához, amely segítette őt a gyermek nevelésében. Klebelsberg Kuno a Szarka utca 147. szám alatti házban nőtt fel, később „Önéletrajzi nyilatkozatában” a következőket írta gyermekkoráról: „Anyám bánatos özvegyi életet élt. Én sem ismertem a vígasságot”. Gyámja 1883-ig nagyapja, Farkas Imre volt.
Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban fejezte be.
Ezután jogi tanulmányokat folytatott a budapesti, a müncheni, a berlini egyetemeken és a párizsi Sorbonne-on.
1898-ban a budapesti egyetemen államtudományi doktori oklevelet szerzett.
Fiatalon nősült, 1899. április 24-én az egyetemi templom kápolnájában vette feleségül Botka Sarolta Ottíliát, egy régi nemesi család leszármazottját, aki élete végig hűséges társa maradt.

Klebelsberg Kuno az egyetem elvégzése után az állam szolgálatába lépett. 1898-ban Bánffy Dezső akkori miniszterelnök meghívására a miniszterelnökség harmadik ügyosztályának vezetője lett, különböző külügyi és nemzetiségi kérdések kerültek a hatáskörébe.
1910-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki bírónak, majd 1912-ben a hatásköri bíróság tagja lett, valamint rendkívüli egyetemi tanár lett a Közgazdasági Egyetemen.

Klebelsberg politikai példaképe leginkább gróf Tisza István miniszterelnök volt, akinek második kabinetjében (1913–1917) hamar politikai állást is kapott.

1914 januárjában kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium adminisztratív államtitkárává, ahonnan 1916 márciusában Tisza áthelyezte maga mellé a miniszterelnökség politikai államtitkárának. Ekkoriban szerzett sok tapasztalatot az oktatási és művelődési intézmények megszervezésében, ugyanis Tisza rábízta a határon túli (a korabeli Magyar Királyságon kívül szakadt) magyarok oktatásának megszervezését, amit Klebelsberg kiválóan megoldott.
Ezalatt 1915-től a Rokkantügyi Hivatal, és 1917 márciusától az Országos Hadigondozó Hivatal ügyvezető alelnöke is volt a háború végéig.

1916-ban egy időközi választáson lett először országgyűlési képviselő a Nemzeti Munkapárt színeiben, miközben a párt egyik országos szervezőjévé lépett elő.
1918-ban határozottan fellépett a Károlyi Mihály vezette kormány tevékenysége ellen. Bethlennel 1919 elején egy keresztény párt szervezésébe fogtak, amiért a márciusban kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság üldözőbe vette, de a letartóztatás elől Almásy Dénes kétegyházi birtokán sikerült elrejtőznie.

Az 1920-as választásokon a Friedrich István-féle Keresztény Nemzeti Párt (KNP) tagjaként nyert mandátumot Sopronban.
A pártot a választások után tizenhatodmagával otthagyta, mely csoportnak az élére állt és akikkel az 1922-es választások előtt belépett a frissen alakult Egységes Pártba. A komáromi választási kerületben már e párt jelöltjeként nyert választást. Még (kormánypárti) pártonkívüliként (a KNP „disszidens”-csoportjának vezéreként) kapott meghívást először a Bethlen-kormányba, 1921-ben. Ezt elfogadva 1921 decemberében belügyminiszter lett.

A tisztséget az 1922-es választásokig tartotta meg, ami után az újrázó Bethlen-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Utóbbi pozícióját az 1926-os és az 1931-es választások után is megtarthatta, ugyanis a kormánypárt és így Bethlen mindet megnyerte (Klebelsberget mind a kétszer a szegedi belvárosban választották képviselővé), viszont Bethlen István lemondásakor kénytelen volt maga is lemondani, az alakuló Károlyi Gyula-kormányba pedig nem hívták meg (noha Károlyi több minisztert is átvett).

Közoktatás-politikáját az egységes jogosítású, de háromágúvá tagolt középiskola-rendszer megteremtése, a polgári iskola önálló középfokú iskolaként való törvényesítése (1924), a középfokú lányoktatás reformja (1926), a tanárképzés reformja (1924) jellemezte.
Már működésének kezdetén támogatta a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, s törvénnyel biztosította annak politikai függetlenségét.
1922-ben létrehozta az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet és annak tanácsát, amelynek hatókörébe tartozott a Magyar Királyi Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum és Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Országos Magyar Iparművészeti Múzeum, Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtára.
A hazai múzeumok fejlődésének ügyét is támogatta, egyre több gyűjteményt létesítettek és működtettek közpénzen. A Szépművészeti Múzeumban új gyűjteményi osztályt nyitott, segítette a megyei és városi múzeumok fejlesztésének ügyét.
Minisztersége idején kulturális létesítmények létrehozását is szorgalmazta, ennek köszönhetően 1928-ra már 1500 népkönyvtárt létesített, valamint 1929-ben nyílt meg a római Collegium Hungaricum. Magyarországon 17 mezőgazdasági népiskolát és sok elemi népiskolát épített.
1930-ban a Margit-szigeten fölavatta a nemzeti sportuszodát.

Szegeden Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és az egész magyar hivatalos világ jelenlétében felavatták az 5000. népiskolai épületet, ugyanekkor, 1930. októberében szentelték fel Klebelsberg Kuno büszkeségét, a szegedi Fogadalmi templomot és a Dóm téren az árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnokot.

Halálát szívbénulás okozta 1932. október 11-én.
Szellemi nagyságát, hihetetlen munkabírását és államférfiúi erényeit kortársainak legjobbjai mind tisztelték. Hirtelen bekövetkezett halála mélyen megérintette a vezető politikai elitet, s méltóképpen búcsúztak az ő nagy kultuszminiszterüktől.
Szegeden a Fogadalmi templom altemplomában helyezték örök nyugalomra
Halála után hét évvel, 1939-ben emlékművet emeltek a tiszteletére az akkori Eskü, ma Március 15 téren, Budapesten.

Díjai, elismerései:

Zalaegerszeg díszpolgára (1928)
Szeged díszpolgára
Esztergom díszpolgára (1926)
Sopron díszpolgára (1928)
Magyar Corvin-lánc (1930)