keresés a weboldalon

Göcseji Múzeum

Zalaegerszeg címer
IntézményekKulturális intézmények

Göcseji Múzeum

A Göcseji Múzeum 1950-ben jött létre, első szakembere, 1969-ig vezetője Szentmihályi Imre néprajzos volt. A volt Városházán (Kazinczy tér 1.) először csak két, összesen 50 négyzetméternyi helyiséget kapott, s a Göcseji Gyűjtemény megmaradt néhány tárgyát vehette át. Az első évtizedben elsősorban a néprajzi gyűjteményt teremtette meg Göcsej archaikus népi gazdálkodásának, lakáskultúrájának, népművészetének emlékeiből. Különösen kiemelkedő sikert hozott a régi földművelés eszközeinek, a pásztorfaragás tárgyainak, elsősorban a díszített mángorlóknak a gyűjtése. A későbbi kutatás számára rendkívül nagy értéket jelent a Szentmihályi által készített több ezer fotó, melyek nagyobb része az akkor még hagyományos göcseji faluképet, a népi építészet az óta elpusztult emlékeit örökítette meg. 1953 őszén megnyílt a Göcsej népi kultúráját bemutató első állandó kiállítása, 1960-ban megjelent a Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve, benne sok, a megye történetére vonatkozó fontos tanulmánnyal.

1962-ben az intézmény a Megyei Tanács kezelésébe került. Rövid ideig egy-egy régész is dolgozott itt (1962-63-ban Valter Ilona, 1967-69-ben Müller Róbert), de a megfelelő munkafeltételek hiánya miatt mindketten más munkahelyre távoztak. 1963-ban kezdődött a Göcseji Falumúzeum építése. Hazánk első szabadtéri néprajzi múzeuma 1968. augusztus 20-án nyílt meg. A következő évtizedben ehhez társult három, eredeti helyén megőrzött és múzeumként berendezett múlt századi paraszti porta: Káváson, Csesztregen, Zalalövőn. 1969-ben kapta meg a múzeum a városi tanács nagyon rossz állapotú székházát ( Batthyány u. 2.), amely 1892-ben bérház céljára épült. (Az épületen 1975-ig osztozott a ZTE Sportegyesület irodáival, s 1993-ig a Magyar Olajipari Múzeummal is.) A felújítás 1973-ban befejeződött, ekkor nyíltak meg új időszaki kiállításai, s szeptember 23-án az épület előtt felavatták Gönczi Ferenc, Göcsej legjelentősebb kutatójának szobrát. Közben, 1972-ben létrejött a Zala Megyei Múzeumi Szervezet, s ennek keretében a Göcseji Múzeum megyei múzeummá vált. 1976-ban Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész hagyatékából a földszinti nagy kiállító teremben elkészült a Kisfaludi Strobl Gyűjtemény, amely 1990-ben költözött mai helyére. 1979-ben megnyílt a Zala megye története című állandó kiállítás (1997-ben bontották le.) 1972-től fokozatosan bővült a munkatársak létszáma: régész(ek), művészettörténész, történész(ek), gyűjteménykezelők alkalmazására nyílt lehetőség, fokozatosan korszerű restaurátor műhelyt sikerült kialakítani.

1996-ban „Az év múzeuma” pályázaton a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Múzeumi Osztálya különdíjában részesült a Göcseji Múzeum, 2000-ben a Nemzeti Múzeum különdíját nyerte el. 2001-ben Zala Megye Közgyűlése Nívódíjat, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése pedig Pro Urbe kitüntetést adományozott az intézménynek. 2003-ban a Göcseji Múzeum lett Az Év Múzeuma.

A Göcseji Múzeum nagy gyűjteményei révén a történeti, régészeti, néprajzi, valamint képző- és iparművészeti emlékekre és a hozzájuk kapcsolódó információk széles körére koncentrál, melyeket kiállítások, publikációk, előadások és online csatornák segítségével rendszeresen, összefüggéseikbe ágyazva mutat be az azokat történelme során létrehozó helyi közösségnek és a távolabbról idelátogatóknak egyaránt.

Az intézményben megtekinthetők állandó és időszakos kiállítások is, valamint folyamatos programokkal várnak kicsiket és nagyokat. A honlapon lehetőség van néhány virtuális kiállítás megtekintésére is.

A Göcseji Múzeum egyik tagintézménye a Mindszentyneum (8900 Zalaegerszeg, Batthyány Lajos utca 4-6.), mely egy muzeális közérdekű kiállítóhely, valamint meg kell említenünk még a Göcseji Falumúzeumot (8900 Zalaegerszeg Falumúzeum utca 18.) is, amely egy önálló gyűjteménnyel nem rendelkező kiállítóhely.


Elérhetőségek:
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2
Telefon: +36 92/346-736; +36 92/511-972
E-mail: muzeum@gocsejimuzeum.hu

Honlap: gocsejimuzeum.hu

Göcseji Múzeum

Tartalom megosztása: