Gorizia
Olaszország
Gorizia, az Alpok lábánál, Északkelet-Olaszországban közvetlenül a szlovén–olasz határnál terül el. A város az Isonzó és a Vipava folyók völgyének találkozásánál fekszik. A közelben találhatók a Collio-dombok, melyeken már régóta folyik a szőlőtermesztés és bortermelés. Mintegy 35.000 ember él ezen a 41 km2-nyi területen, 84 m-rel a tengerszint felett.
Eredete a középkorra nyúlik vissza. Első írásos említése 1001-ből való. Az 1500-as évekig grófság volt, ekkor élte gazdasági és kulturális fénykorát. Néhány évtizeddel később osztrák fennhatóság alá került, s csak az 1918-as változások után csatolták Olaszországhoz. Ma a történelmi városnak csak a nyugati része található olasz területen, mivel 1947-ben a keleti lakónegyedeket, Nova Goricát Jugoszlávia kapta meg. Annak ellenére, hogy a határ Gorizia városban húzódott, nem beszélhettünk olyan helyzetről, mint az egykor szintén megosztott Berlin esetében, Jugoszlávia és Olaszország kapcsolata barátságos volt a második világháború utáni években. Jugoszlávia szétesése idején a tagköztársaságból elsőként kivált Szlovénia lett a határos a várossal.1963-ban az Olaszországhoz tartozó területet betagolták az új Friuli-Venezia Giulia régióba, amelynek székhelyévé Triesztet tették meg. A Trieszt körüli területrészek vitatott helyzetét 1975-ben olasz–jugoszláv egyezményben véglegesítették. 2007. december 21-től – Szlovéniának a schengeni egyezményhez történő csatlakozásával – a városon áthaladó határ elvesztette országokat elválasztó szerepét.
A két város közti kapcsolatok a hetvenes évekre nyúlnak vissza, melyek főként az iskolák közti diákcserékben, valamint kórusok és táncegyüttesek kölcsönös látogatásában nyilvánulnak meg.
2014-ben Gorizia város önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz „E-Twin” címmel, egy 4 város (Gorizia, Nova Gorizia, Klagenfurt és Zalaegerszeg) közreműködésével végrehajtandó ifjúsági projektre. A programokra 2014. szeptember 18-26. között került sor Goriziában, amelyen Zalaegerszegről az AdyEndre Általános Iskola diákjai vettek részt. A projekt zárásaként és egyben a Határok Ízei Fesztivál kezdetekor, 2014. szeptember 26-án Goriziában, a két város közötti hetvenes évekre visszanyúló kapcsolatokat Ettore Romoli polgármester és Balaicz Zoltán alpolgármester hivatalosan is megerősítette.
Ezt követően Gorizia szinte minden évben gasztronómiai standdal képviseltette magát az Egerszeg Fesztiválon, és számos esetben érkezett városunkba a kultúránk és a helyi ízek iránt érdeklődő csoport is. Mindezek mellett városunk delegációja is évről évre ellátogatott a goriziai „Határok Ízei” Fesztiválra.
Tartalom megosztása: