Sebestyénné Gyuk Marianna
Sebestyénné Gyuk Marianna a Deák Ferenc Szakközépiskola Egészségügyi szakán végezte középiskolai tanulmányait.
1994-ben szerzett védőnői diplomát Szombathelyen, a POTE Egészségügyi Főiskola kihelyezett karán.
1990 és 1991 között a zalaegerszegi kórház Koraszülött osztályán dolgozott ápolónőként.
1994 augusztusától a kertvárosi körzet védőnője.
2006 decemberétől vezeti az Apáczai ÁMK épületében, a város egyetlen Baba-Mama Klubját.
A baba-mama klub önszerveződő, foglalkozásai pedig ingyenesek. Adományokból vásárolják a klub működéséhez szükséges eszközöket, emellett sok játékot, ajándéktárgyat, könyveket ajánlanak fel a szülők.
A klub esetében az „önszerveződő” jelző arra utal, hogy akkor tud igazán jól működni, és akkor érezheti magát az ember igazán jól benne, ha mindenki kiveszi a részét a szervezésből.
Marianna személyes céljai a klub céljai, miszerint fontos egy olyan baba-mama foglalkozás felépítése, irányítása, amely a gyermek életkori sajátosságait figyelembe véve pozitívan befolyásolja annak képességeit, készségeit, örömet szerez gyermeknek, szülőnek egyaránt, és lehetőséget ad a szülő-gyermek kapcsolat elmélyítésére. Ennek érdekében a klub vezetőjeként rengeteg programot szervez, minden foglalkozáson személyesen is részt vesz.
Fontos számára a családias légkör megteremtése. A klub működésébe folyamatosan vonja be a körzetben lakó édesanyákat, programokra, invitálja őket. Minden foglalkozásnak része a fejlesztő játékok használata, illetve beszélgetés más anyukákkal, védőnővel problémás kérdésekről. Igény szerint baba-mama torna, valamint mozgással, mozgatással kísért mondókák tanulása.
A foglalkozásokon való aktív részvételnek rengeteg előnye van. Többek között a baba-mama klub kiváló lehetőséget nyújt az otthon lévő családoknak a kimozdulásra, a családon kívüli, külső kapcsolatok építésére, ennek nemcsak az édesanya szempontjából van pozitív hatása (találkozás más szülőkkel, védőnővel: problémák, élmények megbeszélése), hanem a kisgyermek részéről is: a gyermek szocializációs és kapcsolatteremtő képességei alakulnak (reagálás más gyermekekre, szülőkre, foglalkozásvezetőre, a foglalkozás rendjének elfogadása, stb.).
Ez a módszer kiváló előszobát jelent a bölcsődébe, óvodába lépéshez, hiszen a foglalkozásokon a gyermek önkéntelenül hozzászokik a közösséghez.
A baba-mama tornának fejlesztő hatása is van: az életkori sajátosságokat figyelembe véve a gyermek mozgásos képességei, készségei kiválóan fejleszthetők, a gyermek testképe pozitívan alakul, testtudata formálódik, az egyensúlyozó- és koordinációs képesség javul, a finommozgások és az általános mozgáskép ügyesebbé válik.
Nemcsak a gyermek mozgása, hanem figyelmiképessége is pozitívan változik: a közös mondókázással, énekléssel a hallási figyelem fejleszthető, az emlékezőképesség befolyásolható, az ének-zenei képességek (ritmus, tempó, énekhang) pozitívan befolyásolható. A mondókák szövege által a gyermekek szókincse bővül, beszédértésük javul, beszédképességük pozitívan alakul. A gyermek tudása a világról nagyobb lesz, ez a kognitív képességeket befolyásolja.
A baba-mama torna legfontosabb hatása: az anya-gyermek kapcsolat elmélyítése, hosszútávra szóló megalapozása.
A babamasszázs fizikai előnyei mellett mentális képességekre is hat, többek között az anya és a gyermek megéli a kötődést, a szeretetet, és a biztonságot.
Sebestyénné Gyuk Marianna több évtizedes lelkiismeretes védőnői munkáját, szakmai elhivatottságát 2012-ben Zalaegerszegért díjjal ismerte el a közgyűlés.
Tartalom megosztása: