Önkormányzati segítség (Videó)
Helyszíni bejárást tartottak a ságodi tűzeset helyszínén a város vezetői és az önkormányzati cégek képviselői. A bajbajutott lakástulajdonos több helyről számíthat segítségre. A jótékonykodás elkel, ugyanis mindene a lángok martalékává vált.
Testvérvárosi látogatás (Videó)
Testvérvárosi látogatásokat tettek Zalaegerszeg vezetői az elmúlt hónapokban. Felkeresték Marosvásárhelyet és az erdélyi Barót város-napi rendezvényét. Végül Klagenfurtba utaztak, ahol a két település 25 éves kapcsolata alkalmából rendezett ünnepségen vettek részt.
Főzőversenyre várják a jelentkezőket (Videó)
Főzőversenyre várja a jelentkezőket a Zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál. A város önkormányzata és Kvártélyház Kft. nyolcadik alkalommal szervezi meg a programot, amit a korábbi években Belvárosi Szüret néven ismert a közönség. Ezúttal látogatók a szokványos fesztivál elemek mellett megismerkedhetnek a vadgasztronómiával is.
Az államalapítás ünnepére készül Zalaegerszeg (Videó)
Az államalapítás ünnepére készül a zalai megyeszékhely. A jeles nap mellett Zalaegerszeg megyei jogú várossá válásának 130. évfordulójáról is megemlékeznek. A rendezvényen Gulyás Gergely az országgyűlés alelnöke köszönti majd az ünneplőket. A részletes programokról szerdán Balaicz Zoltán polgármester és Herkliné Ebedli Gyöngyi önkormányzati képviselő tájékoztatta az újságírókat.
Gyorsforgalmi út köti össze Zalaegerszeget az M7-essel (Videó)
Gyorsforgalmi út köti majd össze Zalaegerszeget az M7-es autópályával – jelent meg a pénteki Magyar Közlönyben. A várhatóan több mint 30 milliárdos beruházás gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a közlekedést a megyeszékhely és a főváros között.
500 kg búzát ajánlott fel Zalaegerszeg (Videó)
Ötödik alkalommal szervezik meg idén a Magyarok Kenyere programot. Ehhez az ország összes megyéjéből, valamint a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről gyűjtenek búzát. Az ebből készült kenyereket később jótékony célokra ajánlják fel a szervezők. A kezdeményezéshez Zalaegerszeg is csatlakozott.
Jótékonysági nap az AquaCityben (Videó)
Rekordok dőltek meg hétvégén az AquaCity jótékonysági napján. Mintegy 6000 fürdőző, valamint félszáz főzőcsapat több mint 11 millió forintot gyűjtött össze. A rendezvény ezúttal kettős célt szolgált: a bevételből a kórház genetikai laboratóriumának eszközbeszerzését, valamint a színház fogadóterének felújítását segítik.
Felújítás a Síp utcában (Videó)
Befejezték az útfelújítást a Síp utcában. Itt az aszfalt rendbetétele mellett ivóvíz- és gázvezetékeket, valamint aknafedő lapokat cseréltek. A beruházás több, mint 10 millió forintból valósult meg.
Újra várja a fürdőzőket a városi strand Zalaegerszegen (Videó)
Hosszú szünet után újra megnyitja kapuit a városi strand Zalaegerszegen. Balaicz Zoltán polgármestert élőben kapcsolták az M1 Ma délelőtt című műsorába.
Kinyitott a városi strand (Videó)
Négy év után csütörtökön ismét megnyitotta kapuit a városi strand Zalaegerszegen. A beruházás több mint 100 millió forintos költségét saját forrásból fedezte az önkormányzat. Ahogy egykoron, úgy a létesítményt most is az Ady utca és a fedett uszoda felől közelíthetik meg a látogatók.

