Keresés a hírekben

2016 november 04 - péntek
Győzelem a legjobbak között
Elrajtoltak a 2016/2017-es felnőtt férfi Squash csapatbajnokságok küzdelmei október utolsó előtti hétvégéjén. Az idei szezonban az Öntöde-ZEUS csapatai az első-, a másod- és a negyedosztályban szerepelnek.
bővebben2016 november 04 - péntek
Értékes győzelem Szegeden
A ZTE FC labdarúgócsapat az NB II-es pontvadászatban a sereghajtó Szegedhez látogatott. Papírforma szerint a vendégek voltak az esélyesebbek, de a hazaiak nem adták könnyen magukat.
bővebben
2016 november 04 - péntek
Egerszegi érmek az ifjúsági erőemelő bajokságról
Életük első erőemelő versenyén remekül szerepeltek a megyeszékhelyi fiatalok
bővebben2016 november 03 - csütörtök
A Roma Holcaust áldozataira emlékeztek Zalaegerszegen (Videó)
Hetvenkét évvel ezelőtt, ezen a napon több mint 100 roma családot hurcoltak el Zalaegerszegről koncentrációs táborokba, ahonnan a legtöbben soha nem térhettek már haza. Emléküket 2003 óta egy szobor őrzi a város vasútállomásán. A tragédia túlélői, a város és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjai ma virágokkal, koszorúkkal és mécsesekkel rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt. Forgács Józseffel beszélgetett Kósi Zsolt az M1 Ma délután című műsorában.
bővebben
2016 november 03 - csütörtök
Megépül (Videó)
Kormányzati segítséggel valósulhatnak meg a Göcseji Falumúzeumba tervezett fejlesztések. A beruházásra szánt rendkívüli támogatás mértéke meghaladja a másfél milliárd forintot. A részletekről csütörtökön tájékoztatták a sajtó képviselőit.
bővebben
2016 október 28 - péntek
Emlékeztek (Videó)
Kopjafát avattak csütörtökön Andráshidán, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére. Az ünnepi műsorok után Varga Kálmán idézte fel a korabeli eseményeket. A helytörténész kiemelte, hogy a zalaegerszegi sortűz tucatnyi sérültje között egy andráshidai hölgy is volt.
bővebben
2016 október 28 - péntek
Zalaegerszegen a féri futsal válogatott - A jövő évi EB selejtezőre való felkészülés az összetartás célja
Szombaton érkeznek és szerda estig tartózkodnak a megyeszékhelyen a magyar futsal válogatott játékosai és szakmai stábjuk. A helyszínválaszáról Bokor Péter a nemzeti csapat sajtósa elmondta, hogy nem véletlen, hogy Zalaegerszeg a felkészülésük egyik helyszíne.
bővebben2016 október 28 - péntek
Örökrangadó 1.0
Igazi kosárlabda csemegével folytatódik az idei pontvadászat a férfi kosárlabda NB I-ben. A Zalakerámia ZTE KK a szomszédvár és örök rivális EGIS Körmendhez látogat.
bővebben2016 október 28 - péntek
Egerszegi érem a súlyemelő OB-n
Kecskemét adott otthont, a 2016. évi Felnőtt Országos Bajnokságnak. Az október 22-i versenyen a népes mezőnyben a ZTE Súlyemelő Klub színeit örök ifjú Papp Péter (43 éves) képviselte.
bővebben
2016 október 27 - csütörtök
Platán sori fejlesztések (Videó)
Parkolót építettek és parkosítottak a Platán soron. A fejlesztéseket az önkormányzat mintegy 5 millió forintból valósította meg.
bővebben
2016 október 27 - csütörtök
Vekas Martin Budapesten is megmutatta milyen erős
Október közepén rendezték Budapesten a hagyományosnak mondható Fittparádé rendezvényt, ahol a HSMA erős emberek -95kg-os döntőjében zalaegerszegi fiatalért is izgulhattunk.
bővebben2016 október 27 - csütörtök
Pontosztozkodás a rangadón,továbbjutás a kupában - A folytatásban lényegesebben könnyebb meccsek következnek a ZTE FC-nek
A labdarúgó NB II 14. fordulójának rangadóját a ZTE FC és a Békéscsaba vívta. A forduló előtt pontban azonosan álltak a csapatok.
bővebben
2016 október 27 - csütörtök
Négy senior tekéző is bejutott az országos döntőbe
Senior egyéni teke bajnokságot rendeztek az elmúlt hétvégén az andráshidai Roxy Tekepályán. A Zala Megyei Tekézők Szövetsége szervezésében rendezett területi bajnokságon két korcsoportban – 55-65 évesek, illetve 65 év felettiek versenyezte.
bővebben
2016 október 27 - csütörtök
Göcsej SK vereség a fővárosban
Gólokban gazdag mérkőzést játszott egymással az Aramis SE és a Göcsej SK a férfi futsal NB I hatodik fordulójában Budaörsön.
bővebben
2016 október 27 - csütörtök
Fontos Andráshida győzelem a III. Ker. ellen
Az NB III. Nyugati csoportjának 12. fordulójában a III. Ker. TVE csapatát fogadta a Tarr Andráshida együttese.
bővebben2016 október 27 - csütörtök
Hazai pályán továbbra is veretlen a ZTE NKK
Idén kijelenthető, jobban szerepel a ZTE NKK női kosárlabda csapata, mint az előző szezonban. A lányok hétfő este az ötödik fordulóban a BEAC Újbuda együttesét fogadták és ezúttal is remekül kezdték az első negyedet.
bővebben2016 október 27 - csütörtök
Matyasovszky Dalma aranyérme
Százhalombattára utazott az EuropTec Zalaegerszegi Úszó Klub fiatal tehetsége Matyasovszky Dalma, aki a VI. Matrica Nemzetközi Úszóversenyen indult. Dalma 100 méter hátúszásban 1:03,01 időeredménnyel aranyérmet szerzett.
bővebben
2016 október 26 - szerda
Helyből jobb! (Videó)
Helyből jobb! címmel termelőknek szóló szakmai fórumot tartottak szerdán a Keresztury VMK-ban. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy tájékoztatást nyújtson az új, illetve a már meglévő vállalkozásoknak a rájuk vonatkozó jogszabályokról, illetve lehetőségekről.
bővebben2016 október 26 - szerda
Balaicz Zoltán volt az Egerszegi Esték vendége (Videó)
A Zalaegerszegi Televízió Egerszegi Esték című magazinjának vendége Balaicz Zoltán volt. Zalaegerszeg polgármesterével egyebek mellett a múlt heti közgyűlés legfontosabb döntéseiről váltott szót Frauenhoffer Márta, de előkerültek olyan aktuális témák is, mint a járműipari tesztpálya, vagy a kórházfejlesztés.
bővebben
2016 október 26 - szerda
Újra van női röplabda csapat Zalaegerszegen
Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a NB II-ben szereplő férfi röplabda csapat mellett a női csapat is legyen Zalaegerszegen. A lányok szeptembertől edzésbe álltak és az elhatározást tettek követték és ZTE NRK néven neveztek a Dunántúli amatőr röplabda bajnokságba. Az edzői teendőket id. Tomanóczy Tibor vette a vállára és szakmai múltjával próbálja minél jobban felkészíteni őket a bajnoki szereplésre.
bővebben
2016 október 25 - kedd
Elismerések (Videó)
Több évtizedes munkásságuk elismeréseként 35 pedagógust részesítettek díszokleveles kitüntetésben ma Zalaegerszegen. Rajtuk kívül további 15 oktató vehetett át Szolgálati Érdemérmet a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
bővebben
2016 október 25 - kedd
Záróünnepség (Videó)
Díjátadóval és ünnepi műsorral zárult az Idősek hónapja zalaegerszegi rendezvénysorozata. A város az idei évben három, a közösségért dolgozó szépkorú munkáját ismerte el, de kiosztották az elmúlt hetekben zajló versenyek helyezettjeinek ajándékait is.
bővebben
2016 október 25 - kedd
A zavartalan ünnepért (Videó)
Rendezett körülmények fogadják a Mindenszentek- és Halottak napján a temetők látogatóit Zalaegerszegen. Az ünnepet megelőző, hagyományos bejáráson szó esett az önkormányzat sírkerteket érintő jövőbeli fejlesztéseiről, míg a karbantartó cég és a rendőrség az ilyenkor szokásos általános temetői rendre hívta fel a figyelmet.
bővebben
2016 október 25 - kedd
Avattak (Videó)
Új kamionmosót avattak pénteken a Györe Intertrans Kft. telephelyén. Az Északi Ipari Parkban lévő komplexum bővülése nem csak a cég életében fontos állomás: a város is jegyzi az újabb munkahelyek számának növekedése miatt.
bővebben2016 október 25 - kedd
Idősek napja Alsójánkahegyen
Idősek napi összejövetelre várják október 28-án 15.30-tól az alsójánkahegyi településrész szépkorú lakóit. A rendezvénynek – melynek támogatója az Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat – a Szent László utcai közösségi ház (a Szent László utcai óvoda épülete) ad otthont.
bővebben
2016 október 24 - hétfő
modernzeg.hu (Videó)
Új honlapot indított az önkormányzat, ahol a zalaegerszegi beruházásokról, fejlesztésekről, munkalehetőségekről és más fontos eseményekről lehet tájékozódni. A www. modernzeg.hu hétfőtől üzemel. A tudnivalókról sajtótájékoztatón számoltak be az újságíróknak.
bővebben
2016 október 24 - hétfő
Főhajtás (Videó)
Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett az 1956-os forradalomra és szabadságharcra az elmúlt héten Zalaegerszeg. Október 23-án, vasárnap ökumenikus istentisztelettel, koszorúzással és felvonulással tisztelegtek az áldozatok előtt.
bővebben
2016 október 24 - hétfő
Az én 56-om – testvérvárosi találkozó (Videó)
Az én 56-om címmel nemzetközi találkozóra hívta testvérvárosait Zalaegerszeg. A rendezvény célja, hogy egyfajta kapocs legyen a város és a határon túli sorstársak között. A szervezők azt is szeretnék, ha az előadásokkal minél több, forradalommal kapcsolatos ismeretanyagot tárnának fel.
bővebben
2016 október 21 - péntek
Átadták (Videó)
Befejeződött a zalaegerszegi Sas utca Jánkahegyi csomópontjának átépítése. A megújult szakaszt hivatalosan pénteken adták át a közlekedőknek. A fejlesztésre csaknem 25 millió forintot fordított az önkormányzat.
bővebben
2016 október 21 - péntek
Határoztak (Videó)
Több iparfejlesztéssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos előterjesztést tárgyalt csütörtöki ülésén Zalaegerszeg közgyűlése. A részletekről pénteken tájékoztatták a sajtó munkatársait.
bővebben